Elemzés: így változott meg Borbély Balázs alatt a Ferencváros játéka

A nyáron magyar bajnokként és vezetőedzőként tért vissza a Ferencvároshoz Borbély Balázs a Ferencvároshoz, aki nem teketóriázott, hiszen a taktikájának alapelvei már az első Európa-liga-selejtezőn kidomborodtak. Bár labdával, a szélső védők játékában és letámadáskor is más megközelítést alkalmaz, mint Robbie Keane, akadnak olyan játékelemek, amiket átmentett az elődjétől a felvidéki tréner. Elemzés.

Labdával

Van, ami változatlan: 3 belső védő építkezik

A Robbie Keane-érában az FTC kivétel nélkül 5 állandó védővel védekezett, míg labdakihozatalkor és támadásépítéskor három középhátvédet alkalmazott, miközben a két szárnyvédő feljebb lépett. Annak ellenére, hogy Borbély a kinevezésekor azt nyilatkozta, hogy jobban szereti a négy védős felállást, részben megőrizte elődje rendszerét.

Labdakihozatalkor ugyan valóban 4-3-3-as felállást alakítanak ki a zöld-fehérek…

…, de egy fázissal följebb, támadásépítéskor három belső védővel járatják a labdát.

Már a Vojvodina elleni odavágón észrevehető volt, hogy Naby Keita rendszeresen visszalépett a két belső védő mellé, így hátul lerövidültek a passzsávok, illetve könnyebben juttathatták el a szélekre a játékszert a zöld-fehérek.

Mindemellett pedig a 3 belső védő létszámfölényt jelentett a Vojvodina két csatárával szemben.

A védekező középpályás betagozódását a védelembe egyébként minden összecsapáson láthattuk azóta, attól függetlenül, hogy éppen Keita, Philippe Rommens vagy Nagy Ádám játszott ezen a poszton. Közös bennük, hogy mindannyian labdabiztos, nyomástűrő játékosok, akik vagy képesek belépni az előttük álló üres területbe, meg tudják játszani a középpályásokat, de pusztán a játék irányításában is nagy szerepük van.

Hat támadó már a mérkőzés elején

A csapatok többsége ötfős támadósort alkalmaz, hiszen így a kapu előtt létszámfölénybe kerülhetnek az ellenfelek négy védőjével szemben. Igen ám, csakhogy emiatt az ötös védelmi lánc is egyre népszerűbb lett, amire megint csak reagált a világ labdarúgása. Elterjedt ugyanis, hogy már nemcsak a mérkőzések hajrájában vagy hátrányban játszik hat támadóval a labdát birtokló fél, hanem már a találkozó korábbi szakaszaiban is. Ahogyan azt a Foci Java is megírta, korábban Keane és Jansen alatt is alakított ki hat támadót az FTC, amely ugyanezt teszi Borbéllyal a kormánynál.

Hiába volt Borbélynak első összecsapása a Vojvodina elleni, ráadásul az újvidékiek pályaválasztásával, csapata már ekkor bevállalta, hogy hat emberrel lesz jelen a támadóharmadban.

Igaz, hogy ez létszámfölénnyel járhatott elöl, de a 2-2-6-os alakzat kevésbé hatékony a kontratámadásokkal szemben, mivel alig hagy hátul embert a támadó fél. Ahhoz, hogy emiatt ne rohanjanak át a 36-szoros magyar bajnok középpályáján, fokozott intenzitású visszatámadásra és visszarendeződésre van szükség. Ezt a selejtezőben egyértelműen végrehajtotta.

Alább éppen úgy támadt sikeresen vissza, hogy hatan tartózkodtak elől. Corbu Máriuszé volt a labdás, illetve ketten a legközelebbi passzopciókat zárták.

A magasan visszakaparintott labdák miatt tudta nyomás alatt tartani ellenfelét az FTC az utolsó negyedórában. Nem mellesleg a győztes találat szintén egy visszatámadás eredményeképp született meg.

Szélső védők más szerepkörben

A Keane-féle Ferencvárosban a két szárnyvédő tartotta folyamatosan a szélességet támadásnál, e tekintetben is változtatott az ETO korábbi mestere. Amennyiben 2-2-6-ban játszanak a kilencedik kerületiek, akkor megesik, hogy mindkét szélső védő föllép a támadósorba, amellett, hogy a három csatár és a támadó középpályás is tagja a hatos láncnak.

A másik eshetőség, hogy 2-3-5-ben futballozik a tizenhatos előterében a Ferencváros, ilyenkor a két szélső védő közül rendszerint az lép föl ötödiknek, akinek az oldalán támad a Ferencváros. A másik szélső védő eközben betolódik harmadik középpályásnak a félterületbe.

Annak célja, hogy néha az egyikük, néha a másik lép föl, az az, hogy amennyiben az öt támadóra reagálva alakítja ki az öt védőjét az ellenfél, akkor hol az egyik, hol a másik szélen kell visszazárnia valakinek a felfutó ellenféllel. Ez jobban megoszthatja a játékosok figyelmét.

Emellett akad egy előnye a behúzódó jobb- vagy balhátvédnek is: az így kialakuló három középpályással hatékonyabban lehet visszatámadni labdavesztések esetén. Ebből a szempontból mindenképpen előnyösebb a 2-3-5 a 3-2-5-höz képest.

Két hónap után lépcsőfokot ugrott az FTC

Borbély egyértelműen a pozíciós játék híve a támadásépítések és a támadóharmad esetében egyaránt. Ennek lényege, hogy a játékosok pozíciókat tartanak, ezzel próbálják minél jobban széthúzni az ellenfél védekezését.

Például az öt támadó rendszeresen úgy helyezkedik el, hogy egy-egy játékos az oldalvonal mellett tartózkodik, szintén egy-egy labdarúgó mellettük, az úgynevezett félterületben van, végül egy valaki középen áll.

Ugyanakkor egyre nagyobb teret nyernek maguknak az úgynevezett túltöltések, amelyet az elitcsapatok mellett a magyar válogatott is évek óta alkalmaz.

Ez a játékelem azt jelenti, hogy a pálya egy területére több játékos odatolódik, ezzel létszámfölényt alakít ki az ellenféllel szemben, így rövidpasszokkal előrébb tud jutni. A másik előnye, hogy a túltöltés azt eredményezi, hogy a pálya más területén viszont hatalmas üres terület fog megnyílni, ahová átforgathatja a játékot a labdát birtokló csapat. A túltöltéseket olykor felváltva alkalmaznak a pozíciós játékkal együtt. Augusztus végére a Ferencváros immáron többször tett így.

Kezdetben a Trabzonspor elleni El-selejtező visszavágóján alkalmazott túltöltést, amikor már régen eldőlt a továbbjutás kérdése. Ennek akkor azt a szerepet szánta Borbély, hogy fiai kettős emberelőnyben eldugják a labdát, tartalékoljanak, és még csak véletlenül se adjanak esélyt a törököknek az ellencsapásokra. A szándék kevésbé a kezdeményezésen volt, ettől függetlenül láthatóan elhagyták eredeti posztjukat a játékosok.

Ugyanakkor az Újpest elleni derbi alkalmával már a fő veszélyforrásként jelent meg a túltöltés. Különösen az első félidőben Daniel Arzani és Cadu oldalán, azaz a balszélen támadott többet az FTC, akik mellé iderendeződött több játékos is. Természetesen ebben szerepet játszott, hogy az ausztrál szélső azokban a hetekben megmutatta, hogy egy az egyben képes megverni az emberét, illetve az is, hogy a brazil szélső védő szintén remek formában kezdte a szezont.

A folyamatos bal oldali támadásvezetések idevonták a lila-fehérek figyelmét, ezzel kiürült a jobbszél.

Az első ferencvárosi gólnál ezt vette észre Cadu, aki megjátszotta Toon Raemaekerst, és tőle került a labda a gólpasszt érő beadást adó Osváth Attilához.

Labda nélkül

Kezdeti káosz mély védekezéskor

Míg az ír vezetőedzővel egyértelmű volt az ötvédős felállás miatt, hogy kik fogják felvenni az ellenfelek ugyanennyi támadóját, addig egy négyhátvédes alakzatban ez mindig kérdést jelent.

Ilyenkor az egyik szélsőnek vagy középpályásnak kell betagozódnia ötödiknek mély védekezéskor, és ez kezdetben problémát okozott a Ferencvárosnak. A Vojvodina ellen korántsem volt egyértelmű a játékosoknak, hogy mikor kinek is kellene visszábbhúzódnia – az újvidékiek találata is egy ilyen rendszerszintű hibából született.

Az alábbi szituáció azt követelte meg, hogy Lisztes lépjen vissza a felfutó jobbhátvéddel, de a magyar játékos nem nézett oldalra, csak a labdást figyelte.

Lisztes lemaradt, így Cadu egy a kettőben találta magát a szélen, és a Vojvodina eljutott a támadóharmadba.

Az FTC saját nevelésű játékosa ugyan visszaért, de ekkor egy sarkazással eladta a labdát, amiból egyenlítettek a hazaiak.

Idővel azonban kikristályosodott a csapat számára, hogy mi is Borbély elképzelése: nem egyetlen labdarúgónak kell hátrasorolnia, hanem mindig másnak, a játékhelyzettől függően. Általában azon oldali szélső támadó segít be a védekezésben, akinek a területén próbálják megbontani az FTC-t.

Ezt a Twente elleni odavágón már gördülékenyebben végrehajtotta Yusuf és Zachariassen. Ha a jobb oldalon támadtak a hollandok, akkor a nigériai…

…ha a másik szélen, akkor a dán játékos sorolt eggyel hátrébb.

Abban az esetben, ha például az egyikük lemaradt, akkor valamely középpályás egyenlítette ki a védők és a támadók létszámát 5-5-re.

Plusz egy ember hátul

Egy másik jelentős változás a Ferencváros játékában a középmagas és magas védekezésben keresendő. Amint arról a Foci Java is készített elemzést, Robbie Keane az emberfogó letámadás híve volt. Ezzel szemben Borbély azt kéri az övéitől, hogy plusz egy embert hagyjanak hátul a védelemben, ami viszont azt eredményezi, hogy elöl a támadók eggyel kevesebben próbálnak labdát szerezni.

A Vojvodina, a Twente és Górnik Zabrze egyaránt egy védekező középpályással építkezett. A szélső védőket rendre a Ferencváros szélső támadói helyezték nyomás alá, így ott nem alakult ki létszámhátrány.

Helyette a pálya közepén kellett (volna) jól tolódnia az FTC-nek. A letámadáskor és középmagasan felvett 4-4-2-ben a két csatár közül az egyik mindig a labdást támadta, eközben a másik zárta a védekező középpályás felé vezető passzsávot. Mindig a labdát nem birtokló belső védő(ke)t hagyta szabadon az FTC.

Amikor az üresen lévő középhátvéd kapta a játékszert, akkor a bevett tolódás szerint a védekező középpályást tartó csatárnak kellett fellépnie rá. Ezzel együtt korábbi labdás játékost támadó center vette át az ellenfél hatosát.

A Twente egy hatossal és három belső védővel építkezett a visszavágón. A zöld-fehérek célja ezúttal is az volt, hogy a védekező középpályást kivegyék a játékból. Ennek megfelelően alább Kanikovszki támadta a labdás középhátvédet, míg Joseph a passzsávot zárt középen.

Értelemszerű volt, hogy a Twente így csak a másik oldalon tudja folytatni a játékot. Ahogy egy másik belső védő megkapta a labdát, Lenny Joseph megtámadta, a harmadikra pedig Callum O’Dowda lépett föl. Kanikovszki feladata lett volna, hogy átvegye a védekező középpályás őrzését a francia támadótól. Igen ám, csakhogy lemaradt róla, így a hollandok meg tudták játszani. Emiatt Philippe Rommensnek kell átrongyolnia rá, és egy elkésett belépővel kiállíttatta magát.

Jónéhány találkozónak el kellett ahhoz telnie, hogy ezek a tolódások olajozottan megvalósuljanak. A Twente elleni idegenbelli odavágón még közel sem álltak rá erre a játékosok, ezért a hollandok simán megjátszották a hatost, így irányították a találkozót, és könnyen eljutottak a támadóharmadba. Jókora szerencse is kellett ahhoz, hogy az FTC győztesen hagyja el a pályát. Ahhoz képest a visszavágón már látni lehetett a fejlődést.

A Trabzonsporral szemben vívott első mérkőzésen arra szintén fény derült, hogyan alkalmazza ezt a védekezést két védekező középpályással szemben az FTC. Nagyrészt mindkét támadónak az volt a feladata, hogy zárja a passzsávokat a két hatos felé, amikor középen birtokolták a törökök a labdát.

Ugyanakkor a megfelelő pillanatban a belső védők egyikét nyomás alá kellett helyeznie a Ferencvárosnak, különben végtelen idejük lett volna arra, hogy kinézzenek maguknak egy passzopciót.

Ilyenkor az egyik csatár (a képen Joseph) szél felé terelte a játékot: íves futással támadta a labdást, így zárta a passzsávot a másik középhátvédre. Ezzel párhuzamosan a másik csatár (a képen Zachariassen) pedig beváltott a labdához közelebb helyezkedő védekező középpályásra.

Csakhogy a Celtic elleni Európa-liga-mérkőzésen még mindig hagyott kívánni valót maga után az FTC letámadása és középmagas védekezése, ennek köszönhetően az első 20 perc egyértelműen a skótoké volt. Igaz, akadt olyan, amikor Kristoffer Zachariassen és Bagi Ádám dinamikusan lekövette a labda a mozgását a védekező középpályás, illetve a két belső védő között.

Összegzés

Kijelenthető, hogy a Ferencváros egyre inkább kezdi megvalósítani az ötvédőzés és a plusz egy embert hátul hagyó védekezés tekintetében azt, amit Borbély elvár. A legfőbb kérdés, hogy a nemzetközi porondon látott helyzetkihasználást és visszatámadást képes lesz-e hosszabb távon nyújtani az NB I-ben is.

Kapcsolódó

Hatéves késésből az innováció bölcsője – a statisztika használata a magyar sportban

Elemzés: Efraín Juárez eredményközpontú felfogása okozta az ETO vesztét – 2. rész

Elemzés: Efraín Juárez eredményközpontú felfogása okozta az ETO vesztét – 1. rész

Szerző: Bózsik Tamás Pál