Felkészülés: az MTK és a Kisvárda is egy góllal nyert

Az újonc Kisvárda első, míg az MTK Budapest második barátságos mérkőzését játszotta. Cikkünk megjelent az NB1.hu-n

Kisvárda
Az NB II 2024-25-ös bajnoka a Békéscsaba Előre ellen kezdte meg az előszezont, és már az első percben kialakította a végeredményt, amikor Molnár Gábor köszönt be egy kipattanóból. Jelenleg két további bejelentett edzőmérkőzésre van kilátás a piros-fehérek háza táján, július 12-én a Nagymihállyal, majd egy hétre rá az Eperjessel találkoznak. Mindkét ellenfél a szlovák első osztályban szerepel.
Békéscsaba 1912 Előre-Kisvárda FC 0-1
Gól: Molnár Gábor (1.)
Kisvárda, I. félidő: Popovics – Cipetic, Matic, Oláh B. – Nagy K., Melnik, Soltész I., Soltész D. – Molnár G. (Matanovics, 23., Osztrovka, 69.) – Gyurkó, Mesanovic.
Kisvárda, II. félidő: Kovács Marcell – R. Stefan, Lippai, Chlumecky – Bíró B., Popoola, Körmendi, Medgyes S. – Matanovics – Szpaszics, Novothny
MTK Budapest
Nem indult jól az összecsapás az MTK számára, hiszen már az ötödik percben előnybe került a szlovén élvonalbeli együttes Dario Vizinger révén. Ugyanakkor a hajrához közeledve előbb egyenlítettek Horváth Dávid fiai, a 90. percben pedig Bognár István megfordította az állást. A kék-fehérek legközelebb július 3-án, az Aradi UTA ellen lépnek pályára felkészülési mérkőzésen.
Mura (szlovén) – MTK Budapest 1-2
Gól: Vizinger, ill. Szűcs Péter (71.), Bognár István (90.)
MTK Budapest: Demjén – Bévárdi, Beriashvili, Kádár, Széles – Kosznovszky, Kata, Plsek – Átrok, Jurina, Molnár R. Csereként beállt: Csenterics, Szépe, Lehoczky, Kovács P., Horváth A., Bognár, Molnár Á., Kovács M., Törőcsik, Szűcs, Németh K.
Szerző: Bózsik Tamás Pál
Olvass további cikkeket nálunk!
Kövess minket Instagramon!