Elemzés: két pozitívum, amit továbbvihet a Ferencváros a Nottingham elleni vereségből

Bár Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a 4-0-s vereség miatt nem akarta kiemelni a jól működő játékelemeket a Nottingham Forest elleni Európa-liga-mérkőzésből, lett volna mit megemlíteni. A Foci Java éppen ezt tette. Elemzés.

Más felfogás labda nélküli játékban

Arról már egy korábbi cikkünkben értekeztünk, hogy a Ferencváros labda nélküli játéka mennyit változott Robbie Keane második mérkőzése óta az Európa-ligában.

A Nottingham Forest elleni összecsapást követően ismét vissza kell tekintenünk arra a bizonyos, 3-0-ra elbukott Viktoria Plzen elleni visszavágóra a tavalyi szezon El-rájátszás köréből. Akkor ugyanis az FTC az 1-0-s előny birtokában labda nélkül vajmi kevés kockázatot vállalt. A letámadás szinte teljes hiánya azt eredményezte, hogy magára húzta a cseh ellenfelét, amely így nyomás nélkül építhette a támadásait.

Az alábbi jelenet éppen ezt támasztja alá. A három belső védőnek rengeteget területet hagyott az FTC, amely hagyta őket adogatni, akár nyugodtan be is léphetett volna valamelyikük a játékba egy labdavezetéssel. Ugyan Cebrail Makreckis agresszívan fellép a labdát kapó játékosra, aki továbbítja egy középpályásnak, akitől szintén messze volt az őrzője.

Emberfogó letámadás

Ezzel szemben az FTC erre a szezonra sokkal aktívabbá vált előrefele védekezésben a nemzetközi porondon. Hét kör után a nyolcadik helyen állt a PPDA (Passes Per Defensive Action) mutatót tekintve, ami azt mutatja meg, hogy egy csapat mennyi passzt követően kezd el valamilyen védekező akciót. Ez az értéke 9,9-es volt az FTC-nek.

Úgy tűnt, Keane csapata erről a közel 12-szer többet érő nottinghamiek ellen sem szeretett volna lemondani. Igaz, korántsem tolta föl folyamatosan a védekezését, különösen az első két bekapott gólt követően, valamint bőven csúszott hiba ennek kivitelezésébe.

Sokkal fontosabb viszont az a tény, hogy a Ferencváros olykor egyáltalán megpróbálkozott a letámadással.

Méghozzá a pálya egész területén embert fogott, nem labdaközpontúan, és nem egy plusz embert hátrahagyva igyekezett nyomást gyakorolni.

Az ilyen bátor és agresszív emberfogással az összes topliga szinte bármelyik mérkőzésén találkozunk. Nagyot bukhat vele az együttes, mert elég egyetlen párharcot elveszteni, és ugrott a labdaszerzés, mégis nagyobb eséllyel kaparinthatja meg a játékszert, mint a másik két módszer esetén.

Pontosan ezt próbálta végrehajtani az FTC is, amely ezzel különösen nagy kockázatot vállalt, tekintve, hogy egy az egyben mennyivel képzettebb és fizikálisan erősebb labdarúgók alkották a Forestet. Alább Julio Romao ellen ezt könyörtelenül ki is használta az angol alakulat.

Hiába tartotta mindenki az emberét…

Egy jó átvétellel faképnél hagyta ellenfele Romaót, aki így hatalmas üres területbe vezethette be a labdát.

Emellett a magasan meghúzott védelmi vonalat szintén megbüntette az ellenfél.

Ellenben akadtak biztató jelek.

Az sem volt elhanyagolható mennyiség, amennyiszer a magyar bajnok kikényszerített egy-egy pontatlan felívelést vagy labdavesztést a Nottinghamtől.

Ezzel egy-egy szituáció erejéig távol tudta tartani a kapujától a Ferencváros Shean Dyche csapatát, illetve nem hagyta, hogy nyugodtan felépítse támadásait.

A két szárnyvédő – négyvédős felállással szemben szokásosan – letámadta a Forest bal-, illetve jobbhátvédjét, míg Kristoffer Zachariassen fellépett Bamidele Yusuf mellé, hogy a két belső védőt helyezzék nyomás alá. A Nottingham a pálya bal oldalára kényszerült, ahol nem volt más lehetősége, mint felívelni a labdát.

A magas labdákat is nagy arányban összeszedte a Forest, és ezekből is veszélyes tudott lenni a kapura (a már fentebb taglalt egyéni különbségek miatt), ám a biztosabb labdafelhozatal el-elmaradt.

Egy másik kiemelendő pillanat az volt, amikor negyedórával a vége előtt, háromgólos hátránynál Ibrahim Cissé egészen az ellenfél térfeléig követte a félterületben visszamozgó Callum Hudson-Odoit.

Végül ez a labdaszerzési kísérlet sikertelennek bizonyult, mivel a labdát kapó Nicolás Domínguezre nem lépett föl egyik középpályás sem, hiába lett volna három a három elleni játékhelyzet a pálya közepén.

Csakhogy ezért megint csak nem lehet elővenni a Ferencvárost, amely eredménytől és fáradtságtól függetlenül sem mondott le egyes játékelemekről.

Cissé a támadósorban

Egy másik egyre népszerűbb szokás az elitfutballban egy-egy belső védő fellépése a támadósorba. A Ferencváros játékában ez már egy idénnyel ezelőtt is megjelent, akkor Stefan Gartenmann volt az a középhátvéd, aki kísérte az akciókat vagy ő maga lépett föl labdával. Jelenlétével létszámfölényt tudott kialakítani az FTC, ugyanis a támadókat és a középpályásokat egyaránt váratlanul érte a felfutása.

Ebben az évadban Ibrahim Cissé vette át ezt a szerepkört. Egy játéknappal ezelőtt a Panathinaikosz játékosai ugyan alább lekövették a mozgását, de amikor senki nem zár vissza a belső védővel, akkor öt a hat elleni szituációt tud kialakítani az FTC a támadósorban.

Némivel biztonságosabb formában, de a Nottingham otthonában szintén megvalósult Cissé megindulása. Makreckis helyet cserélt ilyenkor a francia belső védővel, hátrébb maradt biztosítani. Ezzel az FTC a hat helyett „csak” öt emberrel volt jelen a támadóvonalban, ami még mindig megsüvegelendő lépés a City Groundon. Kijelenthető, hogy a gólszerzésre is igyekezett minden esélyt megteremteni.

Ennek a váltásnak köszönhetően beadásig jutottak a félidő előtt a zöld-fehérek.

Az 58. percben egy újabb beadás előtt Cissé részt vett a támadásépítésben, ötödik támadónak fellépett a jobb oldali félterületben, miközben Makreckis visszazárt a helyére.

Megszokni egy magasabb szintet – hogy aztán a közvetlen vetélytársak ellen már könnyebb legyen

Az, hogy érvényesült a papírforma a Nottinghammel szemben, vitathatatlan. Ahogyan az is, hogy a végeredmény még hízelgő is a zöld-fehérek számára.

Ugyanakkor az szintén leszögezhető, hogy a Ferencváros és Robbie Keane még egy Premier League-csapat ellen sem volt hajlandó lemondani a játékának két alapeleméről. Az, hogy mindezt be merte vállalni az együttes az egész idei sorozatban, közte a legmagasabb tempót diktáló és legfizikálisabb ellenféllel szemben is, előbb-utóbb mindenképp előnyévé fog válni.

Ha a Ferencváros a Forest-szintű csapatok ellen is embert fog és mer belső védőt felvinni a támadóharmadba, akkor egy gyengébb játékerőt képviselő gárda ellen könnyebben fogja ezeket végrehajtani. Például a Ludogorets-cel szemben.

Ugyanaz a helyzet, mint a Topolya esetében a Konferencia Liga tavalyi kiírásában. Az észak-bácskai gárda igyekezett a saját játékát játszani, letámadni, a földön kihozni a labdát, mindezt magasabbra értékelt ellenfelekkel szemben. Természetesen ez sokszor visszafele sült el, de az ilyesfajta kockázatvállalások nagyobb lehetőséget teremtenek a fejlődésre.

A Ferencvárosnak is pontosan erre van szüksége, ha vissza szeretne térni a hőn áhított Bajnokok Ligájába.

Szerző: Bózsik Tamás Pál

Fotó: M4 Sport