Büszkén képviselni Székelyföldet – interjú a székely válogatott technikai vezetőjével

Bár a székely labdarúgás él és virul, Székelyföld labdarúgó-válogatottjának élete jelenleg megtorpant. A kialakult helyzetről, de a kezdetekről és a Kárpátaljával, valamint Felvidékkel vívott magyar rangadókról is beszélgetett a Foci Java Szabó Áronnal. A székely nemzeti csapat technikai vezetője továbbá első kézből számolt be arról, hol tart Pászka Lóránd és Corbu Marius behívásának ügye, illetve értékelte a női válogatott szereplését a 2024-es CONIFA-világbajnokságon.

Székely válogatott-gyorstalpaló

---

Hogyan alakult a székely válogatott?
Felismerve a CONIFA-ban rejlő lehetőségeket, Wenczel Kristóf sportjogász megalapította a Székelyföldi Labdarúgó Egyesületet és ennek jogi hátterét, így 2014-ben Székelyföld is CONIFA-tag lett. Azt, hogy ebből pontosan mi fog kialakulni, nem tudta, budapestiként egyébként sem volt kimondottan jártas a székelyföldi futballban. Időközben Jakab Zoltán, aki jelenleg a Futsal Klub Székelyudvarhely sportigazgatója, rengeteget tett a romániai futsalért, szintén szárnya alá vette a projektet, ő szövetségi kapitányként tevékenykedett eleinte.

Milyen úton lettél Székelyföld csapatának technikai vezetője?
2015-ben csatlakoztam hozzájuk, amikor a Facebookon feltűnt nekem egy poszt, ami azt hirdette, hogy lehet Székelyföld-mezeket vásárolni. Ráírtam erre az ismeretlen személyre – hisz már akkor is nagy mezgyűjtő figura voltam –, hogy szeretnék egyet venni. Így ismerkedtem meg Kristóffal. Ekkor jeleztem neki, hogy ha ebben utazik, akkor én vagyok az embere, mert ismerem a közeget, a játékosokat, nagyon sok barátom van közöttük, illetve elviszem bármelyik klubhoz, klubelnökhöz. Nem volt erre embere, és örömmel vette, hogy van még egy személy, aki jártas a dologban.

Ezenkívül milyen konkrét feladataid vannak még?
Időközben kézbe vettem az akkor még kezdetleges közösségi felületek kezelését, igyekeztem napirenden tartani a válogatott statisztikáit, amolyan krónikásként is kivettem a részem és a különböző tornákon is segítkeztem, ahogy tudtam.

2015-ben eredetileg a Man-sziget rendezte volna a CONIFA-Eb-t, de aztán több ok miatt is hozzánk került az torna. Hogyan került képbe Magyarország?
A Man-sziget [Isle of Man/Ellan Vannin – a szerk.] lett volna a szervező, viszont az utolsó percben lemondták, és ekkor Kristóf azzal a mentő ötlettel állt elő, hogy hozzuk a tornát Debrecenbe. Ekkor bár már megtörtént az ominózus mezvásárlás, még nem voltam benne sem a szervezői körben, sem pedig az egyesületben. Ettől függetlenül kijártam az Oláh Gábor Stadionba, és lebonyolításban aktívan kivettem a részem. Annak ellenére pedig, hogy nem tudtuk időben beharangozni, ez így is színtiszta foci és egy örömteljes tevékenység volt.

Mesélj a Debrecenben szereplő csapatról, hiszen mégiscsak ez volt az első tornája Székelyföldnek!
A körülményekhez képest tapasztalt, a hazai és magyarországi harmad- és megyei osztályban játszó játékosokból verbuvált csapattal állt ki a székely válogatott. A teljesítményre nem lehetett panaszunk, noha háromból három vereséggel zártuk a csoportkört, és szégyen vagy nem szégyen, utolsó helyen végeztünk. Azt azért fontos kihangsúlyozni, hogy nagyon az út elején jártunk, és zömében azok a játékosok alkották a keretet, akik az első négy mérkőzésünkön is jelen voltak. Többen egyébként osztályozós mérkőzések miatt nem lehettek jelen a tornán, mint például Rózsa Árpád vagy Szőcs László, de Csíki Dénes, Benkő-Bíró Norbert, Hodgyai László a keretben volt, ahogy a fiatal Niczuly Roland és Magyari Szilárd is.

Több alkalommal is rendeztek CONIFA-tornákon Székelyföld-Felvidék és Székelyföld-Kárpátalja magyar rangadókat. Milyen érzések kavarogtak benned olyankor erdélyi magyarként?
Én egyértelműen testvérpárharcként gondolok ezekre a találkozókra, de a saját tapasztalataim sajnos nem mindig voltak pozitívak, ezeket inkább nem szeretném részletezni. Ugyanakkor akadtak szép pillanatok is. Felvidék első találkozóján Székelyföld ellen lépett pályára Dunaszerdahelyen, az egy szezonközi mérkőzés volt, végül 1-0-ra nyertek. Ahogy hallottam és láttam a fotókat, nagyon jól megvendégeltek, és igazi magyar, testvéri találkozó volt. Ezt követte a 2015-ös Eb-mérkőzés, ahol 1-0-ról és emberelőnyből sikerült kikapnunk 1-3-ra.

Kellemetlen volt, de akkor is az volt bennem, hogy legalább magyarok nyertek…

Kárpátaljával először a 2016-os Magyar Örökség Kupán találkoztunk, ott 2-2 után büntetőkkel maradtunk alul, majd a 2018-as londoni világbajnokság elődöntőjében ismét velük kerültünk szembe. Ami ott történt – és most nem az eredményre gondolok elsősorban, amúgy 4-2 oda –, az igazi leforrázás volt, ám itt szintén nem mennék bele a részletekbe. Azóta viszont ez a dolog nagyjából elsimult.

„Székelyföldnek van CONIFA-világbajnoka!”
Bár Székelyföld legjobb eredménye világbajnokságon a 2018-as negyedik helyezés, mégis akad egy olyan székely játékos, aki világelső lett – méghozzá ugyanabban az évben, kárpátaljai színekben. „Azon a vébén Kárpátalja kapusa volt Fejér Béla, aki a Sepsi OSK-ban védett – mesélte Szabó Áron. – Amikor Székelyföld benevezett a tornára, akkor viszont csak ő és Niczuly volt a két hálóőr a háromszékieknél, emiatt tőlük nem tudtunk kapust behívni.”

Csakhogy aztán nem várt fordulat következett. „Ellenben Kárpátalja később nevezett, hisz beugrott a visszalépő Felvidék helyett, addigra pedig ismét három kapuvédő volt az OSK-nál, így Fejér felszabadult. A szövetségi kapitányuk, Sándor István (akkoriban az OSK sportigazgatója) mondta, hogy elvinnék őt, mi meg a magyar testvériség nevében belementünk.”

Ennek pedig nagy jelentősége volt a későbbiekben. „Aztán az elődöntőben remekelt ellenünk Fejér, ráadásul a döntőben megfogott három tizenegyest, tulajdonképpen ő nyerte meg nekik a vébét.”

Mindez úgy történhetett meg, hogy a CONIFA nem nézi szigorúan a játékosok származását.

Tudsz olyan esetet, amikor a székely válogatott játékosait bármilyen megkülönböztetés érte Romániában, akár a klubcsapataikban, akár a civil életben, csak azért, mert magukra húzták a világoskék dresszt?
Megmondom őszintén, én nem tudok ilyenről.

Mi a helyzet a román médiával?
Azt ki kell hangsúlyoznom, hogy a román sportoldalak rendre objektívan számoltak be a szerepléseinkről, többek közt a 2017-es Eb-bronzéremről vagy a 2018-vébén elért negyedik helyről. Az már más kérdés, hogy a kommentek között elszabadult olyankor a pokol.

Hogyan történik az új játékosok feltérképezése? Ti keresitek a székely származású futballistákat?
Első körben ez úgy történt, hogy Kristóf megkérte Jakszit [Jakab Zoltán – a szerk.], hogy a nagypályás futballmúltjából kifolyólag keressen meg játékosokat. Az is előfordult, hogy az ő egykori futsalosai, akik egyébként mindannyian nagypályán kezdték a futballt, voltak kerettagok. Szerencsére már a nemzeti együttes indulásakor volt egy olyan futballistakontingens, akikből lehetett válogatni, ugyanis akkor már a Székelyudvarhely, a Kézdivásárhelyi SE és az FK Csíkszereda egyaránt harmadik ligás volt.

Később aztán főleg nekem köszönhetően, ha lehetek ilyen szerénytelen, összeállt egy lista. Ez a román és a magyar NB III-ig, egyes esetekben még a megyei osztályig visszanyúlóan is tartalmazza az összes székely és erdélyi labdarúgót, akit be lehet hívni. Nem egyszer nélkülöznünk kellett a legjobbjainkat, igaz, ebből sose adódott semmiféle probléma, mert ha az eddigi 90 játékos magára öltötte a Székelyföld-dresszt, akkor azt mindenki teljes odaadással tette.

Megesik, hogy maguktól jelentkeznek labdarúgók?
Igen, például Csizmadia Csabára nem is mertünk volna gondolni, viszont ő maga ajánlotta magát. Ne feledjük, 12-szeres magyar válogatott játékosról van szó. Rögtön el is vittük a 2017-es Eb-re, ahol csapatkapitányunk volt. Igazi vezéregyéniségként fontos alakja volt a bronzérmes csapatnak, ahogy ezt követően Londonban a vébén is.

A két talán legismertebb, magyar NB I-ben is megforduló székely játékos, Pászka Lóránd és Corbu Marius esetleges válogatottsága napirenden van vagy lesz?
Hamar megfogant bennem a gondolat, hogy amint lehet, hívjuk be őket. Csakhogy azt tudni kell, hogy egy futballista minél magasabb szintre jut, annál nehezebb elhívni. Itt egyértelműen nem az akarat hiánya a hátráltató tényező, hanem sokkal inkább a klubbéli elfoglaltság. Ettől függetlenül

tudnak a székely válogatottról, lelkesek és szívesen vállalnák, csak az a kérdés, hogy mikor lesz erre alkalom, illetve torna.

Az utóbbi három-négy évben ugyanis alig-alig volt tevékenységünk, azonban ha a következő időpont megfelelő lesz nekik, akkor bízunk benne, hogy számíthatunk rájuk.

A 2023-as CONIFA világbajnoki selejtező óta nem lépett pályára Székelyföld. Igyekeztek együtt tartani a csapatot, beszéltek például a játékosokkal?
Valóban, a két legutóbbi mérkőzésünket a csíkszeredai vébé-selejtező során játszottuk, amit sikerrel vettünk. Nagyon örültünk annak, hogy az Elnök Úr [Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke – a szerk.] befogadott minket, és Sepsiszentgyörgy, valamint Székelyudvarhely után Csíkban is pályára léphettünk, így lefedtük mind a három nagyvárost. Azóta sajnos nem játszottunk, ennek több oka is van, de igyekszünk a csapatot egyben tartani. Természetesen ezt leginkább tornákkal lehetne megtenni. Ha évről-évre rendeznének kupákat, mint ahogy 2015 és 2019 között megszoktuk, akkor lenne a médiában, Székelyföldön és a játékosok között igazán komoly visszhangja a válogatottnak. Én vagyok az, aki ilyenkor is tartja a kapcsolatot a játékosokkal, követem őket, igyekszem naprakész lenni.

A legismertebb székely válogatott játékosok (a teljesség igénye nélkül):
Csizmadia Csaba (12-szeres magyar válogatott);
Ilyés Róbert (jelenleg az FK Csíkszereda vezetőedzője és Székelyföld szövetségi kapitánya);
Bajkó Barna (az FK Csíkszereda gólrekordere);
Csürös Attila (FK Csíkszereda);
Benkő-Bíró Norbert (BVSC-Zugló)
Fülöp István (a Sepsi OSK egykori játékosa, az NB I-ben is megfordult);
Fülöp Lóránd (a Sepsi OSK egykori játékosa, az NB I-ben is megfordult);
Niczuly Roland (Sepsi OSK);
Gyenge Szilárd (Sepsi OSK);
Dobozi Krisztián (Sepsi OSK-nevelés, magyar U20-as válogatott)

A legutóbbi CONIFA-esemény a 2019-es Eb volt, azóta sorra maradtak el a tornák, többek közt a tavalyi világbajnoki sorozat sem került megrendezésre Kurdisztánban. Mikor láthatjuk újból játszani Székelyföld csapatát?
Igen, sajnos az elmúlt néhány évben vagy a Covid-járvány, vagy a tavaly elhalasztott esetében a háború szólt közbe. Mindenesetre azt tudni kell, hogy Kurdisztán nem a leharcolt Irak, hanem egy fejlettebb rész. Adott volt minden, a CONIFA-tól többször jártak kinn ellenőrizni a pályákat, stadionokat, hoteleket, de közel-keleti forrongó helyzet olyannyira a közelben zajlott/zajlik, hogy végül nem rendezték meg a világeseményt. Azóta mennek az ötletelések, hogy ki lesz a beugró, ám sajnos ez a néhány évnyi kiesés nagyon megnehezítette a CONIFA dolgát. Márciusban volt a szövetség éves közgyűlése, ám semmi konkrétum nem hangzott el. Annyi tudunk, hogy Kurdisztán visszalépett a pótlástól, még tavaly felmerült São Paulo mint rendező város, csakhogy aztán ők is kihátráltak.

Ahhoz pedig, hogy mi, Székelyföld otthont adjunk egy tornának, nincs meg a kellő támogatottságunk. Ehhez olyan politikai hozzájárulás lenne szükséges, ami jelenleg nem áll fenn. Hogy a többi, közel harminc CONIFA-tagállamok közül miért nem tud senki Eb-t vagy vébét rendezni, azt pontosan nem tudom. Gondolom, mindannyian hasonló gondokkal küzdenek, mint mi.

Fölmerült korábban, hogy a 2026-os női CONIFA-Európa-bajnokságot Székelyföld rendezné, ám akkor ezek szerint ennek sincs realitása?
Ez is felmerült, azt azonban, hogy van-e vagy nincsen realitása, még nem merném kijelenteni. Én bízom benne, hogy megvalósulhat, mindenesetre jelentős összefogásra lenne hozzá szükség. Bízunk benne, hogy tudunk akkora hírverést kelteni, amivel támogatók és lelkes emberek állnak majd be a kontinensviadal mögé. Adott lenne minden körülmény, és egyik nagy álmunk, hogy Székelyföldön rendezzünk egy tornát, ami biztos, hogy minden szempontból felpörgetné a régiót.

Igaz, hogy a mindenféle versmondóverseny, táncverseny vagy kulturális rendezvény segíti a székelység fennmaradását, viszont a sport és a futball mindent visz e téren.

A szerepléseinkkel úgy tettük fel a térképre szülőföldünket, ahogy eddig még senki. 

Maradva a női nemzeti együttesnél, a 2024-es CONIFA-vébén a három csapatból harmadik lett Székelyföld. Hogy éltétek meg a szereplést?
Nagy lelkesedéssel utaztunk ki, igaz, az FK Csíkszereda női csapatának Román Kupa-döntője éppen az Eb idejére esett, így egyáltalán nem a legerősebb keretünkkel vágtunk neki a szereplésnek. Ezt leszámítva is rengeteg hiányzónk volt, összességében nyolc-tíz játékost kellett nélkülöznünk sérülés, edzői vizsga vagy klubbéli elfoglaltság miatt. Akik azonban kiutaztak, mindent kiadtak magukból.

Azt a tüzet, amit a székely himnusz felcsendülésekor lehetett látni az arcokon, nehéz lenne szavakba önteni,

ellenben világos volt, hogy a sok fiatal játékosból fakadóan tapasztalatlan a csapatunk. Emellett egy csonka világbajnokságról beszélünk, ami a visszalépések miatt csak három együttessel zajlott. Ezt végül úgy oldották meg, hogy mindenki kétszer játszott mindenkivel, és az így kialakult sorrend alapján rendezték a döntőt. Egy ponttal utolsók lettünk, ám felemelő érzés volt a szülőföldünket képviselni, ráadásul, mint minden válogatott összetartás, ez is kiváló hangulatban telt.

Volt célkitűzésetek a torna előtt?
Voltak elvárások, de ebből a rengeteg hiányzó miatt vissza kellett vennünk. Állítom, hogy ha az FK Csíkszereda gerincére épített csapat részt tudott volna venni a tornán, akkor egészen komoly vetélytársai lehettünk volna az ellenfeleinknek, sőt!

Visszatérve a rendezéshez: világos, hogy sem a női, sem a férfi mezőnyben nem könnyű összehozni egy tornát. Mi lehet a megoldás?
Amennyiben a későbbiekben is elmaradnak a tornák, a részünkről egy működőképes ideiglenes megoldás lehetne, ha legalább évente egy-két mérkőzést leszerveznénk hazai pályán vagy akár Magyarországon. Ezzel azért fenntartanánk az érdeklődést és persze lehetőséget adnánk a székely válogatott játékosoknak is, továbbá a költségek sokkal visszafogottabbak lennének, mint egy hétnapos torna esetében. Kétségtelen viszont, hogy a legjobb az lenne, ha sikerülne visszatérni a régi kerékvágásba, és évente lennének CONIFA-rendezvények, ahogy azt régebben megszokhattuk.

Az elkaszált Magyar Örökség Kupa
A mostani helyzetben egy tökéletes alternatíva lehetne a kárpát-medencei magyarságot összefogó torna, amit eddig egyetlen egyszer, 2016-ban rendeztek meg. Délvidék, Felvidék, Kárpátalja és Székelyföld válogatottja futballozott egymással a Nagy-Magyarország mértani középpontjának számító Szarvason, később pedig minden tornának más-más határon túli régió adott volna otthont.

Emellett tervben volt, hogy egyfajta kulturális eseménnyé is bővítik a kupát. Igen ám, csakhogy a kezdeményezés nem kapott elegendő állami támogatást.

„A benyújtott tervezetet aláírta Székelyföldről Csizmadia Csaba, Felvidékről Priskin Tamás, Délvidékről Nikolics Nemanja, Kárpátaljáról pedig Sándor György, ez összeadva több mint 100 válogatottság – ecsetelte Szabó Áron. – Nem számítottunk rá, de sajnos nem kapott kellő támogatást az ötlet…”

Interjú: Bózsik Tamás Pál – főszerkesztő

Olvass további cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon!

Kiemelt kép: Nicholas Noreng