Révkomárom–Dunaszerdahely: A mérkőzés, ahol nem hallani, hogy „Mad’jarske k*rvy!”

Az ötödik Révkomárom–Dunaszerdahely csallóközi derbi lett az első olyan, amelynek az erre a szezonra elkészült KFC Aréna adott otthont. A Foci Java nem tehetett mást, mint hogy augusztus 16-án felkerekedjen, és a határtól mindössze 35 percet gyalogolva részt vegyen a KFC–DAC felvidéki telt házas futballünnepen – természetesen az észak-komáromi B-középből szurkolva.

(fotó: Komárom Online)

Már kora délután megérkezett a vonatunk Komárom-állomásra, avagy Dél-Komáromba, ahonnan az Erzsébet hídon keresztül vezet az út a szétszakított város felvidéki részébe, Észak-Komáromba, más néven Révkomáromba. Szerencsére az újonnan átadott – egyben a régi létesítmény helyén felhúzott stadion – sincsen messze a határtól, ami nagyban megkönnyíti a magyarországi futballszurkolók a dolgát, akik így könnyedén átugorhatnak, ha egy magyar csapat bajnoki mérkőzésére kíváncsiak.

2021-es adatok szerint Révkomáromban még mindig többségben van a helyi magyarság a szlovákokhoz képest (54% és 31% volt e két nemzetiség aránya), de amint azt egy Révkomárom-szurkolótól megtudtuk, itt is egyre csak fogynak nemzettestvéreink.

„[Rév – a szerk.]komárom is kezdd elszlovákosodni” – kezdte a fiatalember, majd arról is mesélt, hogyan kell mindennap megharcolniuk a magyarságukért. – Megesett, hogy bementem egy boltba, ahol éppen hallottam, hogy magyarul beszélgetnek az eladók. Én is magyarul szólítottam meg őket, de nem voltak hajlandóak úgy válaszolni, csak szlovákul.”

Ettől függetlenül a város több vendéglátóegységében is kellemes meglepetés fogadott minket, mindenütt beszéltek magyarul. Hasonló volt a helyzet a stadionon belül is, ahová a kezdetben ijesztően hosszú sorok ellenére gördülékenyen tudtunk bejutni. Kijelenthető, hogy a büfé előtt várakozva, a lépcsőkön és a mellékhelyiségekben is több mint 90%-ban magyar szavak ütötték meg a fülünket, ezzel még inkább érződött, hogy a KFC valóban a környékbeli magyarság csapata.

Az észak-komáromiak szurkolótábora, a komáromi vár parancsnokáról, Klapka Györgyről elnevezett Klapka Divízió minden összecsapáson magyarul szurkol, repertoárját a többek között a Debrecentől, a Ferencvárostól és a DAC-tól is átvett rigmusok alkotják. Kérdésünkre, miszerint a miért piros, sárga és zöld az ultrák hivatalos színei, holott egy lila-fehér együttesről beszélünk, készségesen válaszolt az egyik szurkoló. „Ezek a város színei, amelyek a komáromi zászlóban is benne vannak” – adta tudtunkra.

Révkomárom zászlaja (fotó: Wikimédia)

Természetesen a magyar trikolór sem hiányozhatott a csallóközi derbiről, de előtte még lila-fehérbe borultak a kapu mögötti szektorok. A „Testvériség. Két város – két klub – egy vér” feliratú molinó felhúzásával együtt két füstölőt is működésbe hoztak a drukkerek. Később „Ria, Ria, Hungáriával” adott egyfajta alaphangot a találkozónak a hazai szurkolótábor, majd következhetett a piros-fehér-zöld pirotechnika is.

(fotó: Komárom Online)
(fotó: Komárom Online)

Ugyanakkor az Ultras Dunaszerdahely szintén kitett magáért a vendégszektorban: előbb sárga-kék zászlótengerrel fogadta az övéit, amit ugyanilyen színben pompázó füstölők váltottak.

(fotó: Nagy-magyar foci)
(fotó: Komárom Online)

Végül – több magyarországi szurkolótábor példáját követve – egy kiírással üzentek a Hazajárók című dokumentumfilm-sorozat készítőinek, akikkel felbontotta a szerződését a Duna TV. „Véget nem érő utakon át. Együtt a szebb jövőért. Hazajárók vagyunk”– fogalmaztak a dunaszerdahelyi szimpatizánsok.

(fotó: Facebook)

Mindenképpen sajátossága a révkomáromi arénának, hogy nem betonból készültek a lelátók talapzatai és falai, ennélfogva sokkal erősebb hanghatást keltenek. Mindezt tökéletesen érzékeltette az, hogy még a nem túl nagy méretű szektorban is alig hallotta az ember saját hangját kiabálás közben.

A kilátogató több mint ötezer ember dunaszerdahelyi mezőnyfölényt és három gólt láthatott, amire a KFC mindössze néhány helyzettel tudott válaszolni.

Ezekből jónéhányat az észak-komáromiak maguk is meghallgathattak a Nagyszombati Szpartak kemény magjának előadásában a stadion nyitómérkőzésén.

Amennyiben Európa egy távolabbi országából valaki fogadni szeretett volna erre a mérkőzésre, bizonyára azt gondolta, hogy csak egy átlagos szlovák élvonalbeli összecsapásra teszi fel a pénzét. Mi azonban tudjuk, hogy ez sokkal közelebb volt ahhoz, hogy egy NB I-es 90 perc legyen.

Összességében a KFC Aréna jelesre vizsgázott, és a csillagot is megérdemli majd, amint elkészül a főépületben helyet kapó szurkolói bolt. Ennek hiányában egyelőre egy kitelepült asztalon lehet megvásárolni a Révkomárom termékeit, igaz, csak a kezdősípszó előtt.

Immáron nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem Észak-Komáromban is méltó helyen játszhatják le a csallóközi derbiket.

Szerző: Foci Java

Olvass további cikkeket a külhoni magyar futballról!

Ez a Foci Java, ahol részletes taktikai elemzéseket olvashatsz az elitbajnokságok meccseiről és a magyar érdekeltségű találkozókról. Külön cikksorozatban vesszük górcső alá az európai csoportkörbe jutó magyar csapatok játékát, mint például a Ferencváros 1995-96-os Bajnokok Ligájában és a 2004-05-ös UEFA-kupában alkalmazott taktikáját. A Foci Java a labdarúgás olyan háttértörténeteit is megvilágítja, amelyek már feledésbe merültek vagy sosem voltak reflektorfényben. A Foci Java külön küldetésének tekinti, hogy felkarolja a határon túli magyar labdarúgást, és beszámoljon a külhoni magyar csapatokat ért támadásokról. Minden szezon végén egy külön összefoglalóban mutatjuk be a DAC, a Révkomárom, az FK Csíkszereda, a Sepsi, a Topolya és a többi magyar együttes idényét Kárpát-medence-szerte.

További cikkeink