Szoboszlai és Kerkez Liverpoolja legyőzte a városi riválist, amivel őrzi első helyét

A Liverpool 2-1-re múlta felül az Evertont hazai pályán. Mersey-parti derbi várt az angol bajnoki címvédő Liverpoolra, hiszen az Everton látogatott az Anfieldre a Premier League ötödik fordulójában. 

(fotó: David Rawcliffe/Propaganda)

Arne Slot a kezdőcsapatba nevezte Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is, utóbbi a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzést követően tehát ismét az első perctől a pályán volt. Ráadásul mindketten végigjátszották az összecsapást, Szoboszlai a 69. percben sárga lapot kapott.

Csupán a 10. percig kellett várni arra, hogy a Liverpool megszerezze a vezetést. Szoboszlai passzolt ki a jobb oldalra Mohamed Szalahnak, aki tökéletesen emelt az üres középső területre belépő Ryan Gravenberch elé, a holland pedig egy pattanó után kilőtte a hosszút. 1-0.

A 29. percben ismét az egykori Ajax-játékos volt a főszereplő, aki ezúttal az előkészítő szerepében tűnt fel, és kiugratta Hugo Ekitikét. A francia támadó találatával már kétgólosra nőtt a hazaiak előnye. Ennek az akciónak a felépítésében szintén szerepet játszott a magyar válogatott csapatkapitánya. 2-0.

Csakhogy a második félidő eleje meglehetősen kiegyenlített játékot hozott, amit sikerült is gólra váltani az Evertonnak. Jack Grealish beadását a hosszú oldalon Iliman Ndiaye készítette le Idrissa Gueye-nek, aki kíméletlenül a kapuba bombázott. Kerkez földre került ennél a szituációnál, így nem tudott közbeavatkozni 2-1.

Hiába szorult be a hajrára a Liverpool, a folytatásban már nem esett több gól, így küzdelmes mérkőzésen ugyan, de otthon tartotta a három pontot a tavalyi bajnok. A Vörösök 15 pontjukkal vezetik a Premier League idei kiírását.

Szerző: Bózsik Tamás Pál

Ez a Foci Java, ahol részletes taktikai elemzéseket olvashatsz az elitbajnokságok meccseiről és a magyar érdekeltségű találkozókról. Külön cikksorozatban vesszük górcső alá az európai csoportkörbe jutó magyar csapatok játékát, mint például a Ferencváros 1995-96-os Bajnokok Ligájában alkalmazott taktikáját. A Foci Java a labdarúgás olyan háttértörténeteit is megvilágítja, amelyek már feledésbe merültek vagy sosem voltak reflektorfényben. A Foci Java külön küldetésének tekinti, hogy felkarolja a határon túli magyar labdarúgást, és beszámoljon a külhoni magyar csapatokat ért támadásokról. Minden szezon végén egy külön összefoglalóban mutatjuk be a DAC, a Révkomárom, az FK Csíkszereda, a Sepsi, a Topolya és a többi magyar együttes idényét Kárpát-medence-szerte.

További cikkeink