Taktikai múltidéző: a Mezey György-féle válogatott Hollandia elleni győzelme

Taktikai múltidéző rovatunkban a Mezey György irányította magyar válogatott egyik legnagyobb győzelmét, a Hollandia ellen idegenben 2-1-re megnyert 1986-os világbajnoki selejtezőt vesszük górcső alá. Az 1984-es mérkőzésen született eredmény korántsem a véletlen műve volt, ehhez ugyanis több taktikai húzásra is szükség volt – többek között a lescsapdára, a hatfős védelemre vagy Nyilasi Tibor hamis kilences szerepkörére.

Labda nélkül

A Mezey György-féle magyar válogatott javarészt középmagas védekezést alkalmazott Rotterdamban. Ezt azt jelentette, hogy a holland védőket hagyta adogatni az Esterházy Márton, Nyilasi Tibor és Kiprich József alkotta támadósor.

Már az első percekben kitűnt, hogy Hollandia direkt felpasszokkal szeretné minél gyorsabban veszélyes pozíciókba juttatni a labdát, olyannyira, hogy a belső védők alig-alig léptek feljebb egy-egy labdavezetéssel – noha erre lett volna lehetőségük, hiszen a magyarok nem helyezték őket azonnal nyomás alá.

Emiatt ezek a csatároknak vagy középpályásoknak címzett felpasszok olyan hosszúak voltak, hogy még kiszámíthatóbbá váltak a mieink számára, nem beszélve arról, hogy a labdát kapó játékost már agresszívan követte több magyar is, így nem maradt más választása az Oranjénak, mint a visszapassz.

Az első percben éppen Garaba Imre lépett vissza Wim Kiefttel, majd két percre rá már nagy Antal ütközött vele, igaz, ekkor szabálytalanul. Ez az első játékrész túlnyomó részében jellemző volt, hogy az agresszívan védekező magyar játékosok akár egyszerre többen is körbevették a labdást, ezzel nem engedve, hogy kapura forduljon.

Alább éppen Frank Rijkaardot kényszerítették hátrapasszra a mieink.

Ruud Gullit elcsendesítése okozta a legtöbb gondot, hiszen a holland középpályás kis területen, nyomás alatt is képes volt előrefele folytatni a játékot. Ráadásul a pálya számos pontján feltűnt, a holland vezetést eredményező szöglet előtt is ő indult be félterületben.

Ami a felállást illeti, kezdetben 4-3-3-ban védekezett mind mély, mind pedig középmagas védelmi blokkban a magyar gárda, ami többnyire csak egyszer-egyszer alakult át egy ötvédős rendszerré. Az egyenlítést követően nem sokkal már viszont állandósult a labda nélküli felvett 5-3-2, amit lentebb bővebben is kifejtünk.

Átmenet védekezésbe

Összességében viszont alig tudott helyzetet kialakítani a felállt védelmünkkel szemben Hollandia, egyedül átmenetekből tudott némi veszélyt teremteni, ám abból sem jegyezhettünk fel sok alkalmat. Egy vendég labdavesztést követően Kerkhofról maradt le az egyik magyar középpályás, így a hollandok lendületből vezethették rá a labdát a négy magyar védőre. Végül egy jól időzített szabálytalansággal azonban sikerült megállítani ezt a holland ellentámadást.

Összességében inkább a mielőbbi visszazárásra ügyeltek a mieink, mintsem a labda mielőbbi visszaszerzésére. Bár láthattunk próbálkozást a labdát vesztő magyartól annak visszaszerzésére, szervezetten erre nem volt példa.

Labdával

Labdakihozatal

A mérkőzés kezdetén még megpróbálkozott a labdakihozatallal a nemzeti csapat, csakhogy a hollandok idővel egyre erőteljesebbé váló letámadásának köszönhetően Andrusch József inkább felívelte a labdákat. Megesett, hogy egy labdakihozatal során kétszer is hazaadták a védők a labdát, kevesebb kockázatot jelentettek az ívelések. Igen ám, csakhogy ezek többnyire vagy pontatlanok voltak a magyar támadóknak, vagy a hollandok nyerték meg a fejpárbajokat, ezzel megszerezve a labdát is.

Átmenet támadásba

Ellenben a kontratámadásokkal már sokkal több keresnivalója volt az ellenfél térfelén Mezey csapatának. Ehhez elengedhetetlen volt Nyilasi Tibor szerepköre, aki egy-egy labdaszerzést követően rögtön visszalépett a középpályára hamis kilencesként, hogy azonnali passzlehetőséget nyújtson a labdát birtokló játékosnak. Ezzel megőrizte a válogatott a labdát, hiszen ha Nyilasit nem követte a védője, akkor létszámfölénybe került a középpályán.

A Ferencváros csatára más esetekben magával hozta az egyik belső védőt, így még több befutható terület kínálkozott a védelem mögé beinduló Kiprich és Esterházy előtt.

Emellett fontos eleme volt a támadásba való átmeneteknek, hogy a mieink igyekeztek kellő kockázatot is vállalni, és akár öt-hat játékos is felért a tizenhatoson belülre vagy annak környékére egy-egy ellencsapás révén. Az már más kérdés, hogy az első 20 percben technikai hibák vagy rossz döntések miatt elmaradtak a veszélyes lehetőségeink.

A 43. percben egy mintaszerű jelenetsor foglalta össze a hollandok támadójátékát és a magyarok ellentámadásait. Ekkor ugyanis egy újabb kockázatos felpasszal próbálkozott az Oranje, amivel az egyik támadót szerette volna megjátszani, kihagyva a középpályát. Akkora utat tett meg azonban a játékszer, hogy egy védő megelőző szereléssel megszerezte azt, majd Détári Lajos a visszamozgó Nyilasival csinált egy kényszerítőt, ennek köszönhetően megtartotta a labdát a nemzeti együttes. Ezt követően Détári egy keresztlabdával átfogatta a játékot a jobb oldalra, ám a beadást végül kivágta a hazai védelem.

Természetesen a kontrák sikeres elindításában közrejátszott Hollandia olykor szervezetlen és nem elég intenzív visszatámadása – ezt tökéletesen illusztrálta Magyarország egyenlítő gólja a 25. percben.

Minden abból indult, hogy az ellenfél elvégzett egy szabadrúgást a magyar térfélen, ám rögtön eladta a labdát. Ekkor hét magyar volt hátul, míg ugyanennyi holland elöl. A labdavesztést követően lényegében csak Frank Rijkaard kapcsolt és támadott vissza, ám egyedül kevésnek bizonyult ahhoz megállítsa az ellentámadást.

Hogyan hozta le a magyar válogatott a második félidőt kapott gól nélkül?

A szünetben egy cserét hajtott végre Mezey, mégpedig Csongrádi Ferenc váltotta Garabi Imrét, aki az első 45 perc során védekezéskor hol a védelem előtt, hol pedig a védelemben szerepelt. Csongrádi már főként belső védőként szerepelt a folytatásban, rajta kívül pedig a középpályás Nagy Antal zárt vissza a hátsó sorba, így alakította ki a magyar együttes az öt védőt, így az 5-2-3-as felállást labda nélkül.

Erre azért volt szükség, mert a hollandok négy csatárával szemben így létszámfölényben voltak a védőink.

A szélek túltöltése és a hollandok lassú átmenete védekezésbe

A második magyar találathoz mindkét csapat hozzájárult a maga módján. A második 45. percben a magyar válogatott igyekezett a széleken létszámfölényt kialakítva ellentámadásokat vezetni. Emellett a hollandok meglehetősen gyenge intenzitással támadtak vissza egy-egy labdavesztést követően, illetve lassan rendeződtek vissza, amennyiben arra lett volna szükség.

Ezt a két elemet vegyítette az alábbi szituáció is: Andrusch lehúzott egy szögletet, majd gyorsan kidobta a labdát a tizenhatostőól meginduló Esterházynak, aki zavaratlanul vezethette föl azt a balszélen, ahová kitolódott Nyilasi és Csongrádi is. Végül az ő mozgásukat már követték a holland védők, így elhalt az akció, de jól mutatta a mieink elképzelését.

Az 55. percben pedig a magyar válogatott bedobására készült fel lassan az Oranje, ennélfogva a labdát kapó Csongrádi nyomás nélkül lépheti át a felező vonalat, ezzel bőven volt ideje, hogy megnézze, kit érdemes megjátszani. A jobb oldalra kimozgó három magyarra lassan tolódtak ki, végül ez csak két hollandnak sikerült.

Csongrádi pedig addig cipelte, mígnem egy tökéletes íveléssel ziccerbe hozta Esterházyt, aki nem hibázott. 1-2.

Détári, a szélső védő

A 2-1-es magyar vezetést követően a támadóharmadba átlépve már 3-2-5-ös alakzatot vettek föl a hazaiak, akkor pedig szintén nem került létszámhátrányba a védősorunk. Ez a mieink az 5-2-3-as védekezésének hála a pálya mindegyik részén igaz volt, tulajdonképpen letükröztük Hollandia formációját.

De nem egyszer az is előfordult, hogy mély védekezéskor Détári visszazárt hatodik védőnek, így egy plusz emberrel nézhettek szembe a magyarok a veszélyes holland támadókkal szemben.

Erre azért volt szükség, mert egy az egy elleni védekezésben könnyebben kidomborodnak az egyéni különbségek, illetve nagyobb súlyuk lehet a rossz döntéseknek. A 65. percben éppen erre láttunk példát: Sonny Silooy fellépett a jobb oldali félterületbe, akire az azon az oldalon lévő belső védő nem lépett ki, túl passzív volt, így a balhátvéd Varga József kettő az egy elleni szituációban maradt. Détári pedig már későn ért ki középről, ezáltal eljutottak egy veszélyes beadásig a hollandok, amit azonban sikerült kivágnunk.

Rijkaard helycseréje

Az Oranje azonban igyekezett megzavarni a magyarok védekezését, ezt a célt szolgálta Frank Rijkaard helycseréje az egyik középpályással, ami a fordulást követően állandóvá vállt. Rijkaard egész pályafutása során otthonosan mozgott mindkét szerepkörben, így ezen a találkozón is, jól forgatta a játékot és számos indítást adott a szélekre. Igaz, ő sem tudott kialakítani nagy lehetőségeket.

A rotációra úgy reagáltak a fehér mezes vendégek, hogy mind a három támadó, mind pedig a két középpályás tartotta a posztját, nem követték az elmozgó emberüket, csupán átadták a másik sornak.

Kevés kockázat

Felállt védelemmel szemben tehát ritkán tudott veszélyt teremteni a holland alakulat, de Mezey figyelt arra is, hogy ellentámadásokból se legyen esélye. Éppen ezért a második gólt követően már csak négy ember (általában Sallai Sándor indult meg a három csatár mellett) ért föl a támadásba való átmenetekkel, egyúttal több embert hagytunk hátul, így kevésbé voltunk sebezhetőek egy labdavesztés esetén.

Lescsapda

Ugyanakkor, ha mégis úgy alakult, hogy a hollandok lendületből vezethették rá a labdát a magyar hátvédsorra, akkor jött a három alkalommal is tökéletesen végrehajtott lescsapda. Hiába volt éppen rendezetlen a hátsó alakzat, hiába szerepelt ott olykor tőle idegen szerepkörben Détári, mégis együtt mozogva léptek fel a mieink a védelem mögé adott indítás pillanatában.

Holland ívelgetés – indokolatlanul

Nem csoda, hogy egyre nyugtalanabbá váltak a hollandok – a pályán és a lelátón is -, és talán ennek lett az a következménye az, hogy Rijkaardék már nemcsak hosszú, túl korai felpasszokkal, hanem ívelésekkel is próbálkoztak – a fejpárbajokat pedig rendre a nemzeti tizenegyünk nyerte. Ráadásul ilyenkor mindig újra és újra nyomás alá kellett helyezniük a magyarokat, kevésbé tudták kontrollálni a játékot.

Ez már csak azért sem volt indokolt a hollandok részéről, mert akárcsak az első félidőben, úgy a másodikban sem helyezték nyomás alá a mieink a védőiket. A támadásaikat még 4-2-4-ben, négy védővel építették a magyarok három csatárával szemben, akik labdaközpontúan tolódtak egyik oldalról a másikra. Ekkor tehát még nem másoltak formációt a mieinkinkább plusz egy embert hagytak hátul. Bevállalták, hogy a holland négy védő majd kipasszolgatja a három támadót a felezővonalnál, azért, hogy a kapuhoz közelebb viszont létszámfölénybe legyenek.

Szerző: Bózsik Tamás Pál

Fotó: Telesport

Mezey György emlékére.

Fotó: Németh Ferenc/Nemzeti Fotótár