Elemzés: kiszámíthatatlan elődöntősök a világbajnokságon
Egy közös mindenképpen akad azon négy csapat között, amely bejutott a 2026-os világbajnokság elődöntőjébe, mégpedig a támadásépítésnél és a támadóharmadban mutatott változatosság. Spanyolország, Franciaország, Anglia és Argentína is folyton más játékosokkal és helycserékkel alakította ki a támadósorát, így megbolygatva az ellenfél védekezését. Elemzés.

Spanyolország
A spanyol nemzeti csapat már a világbajnoki selejtező során bemutatta, hogy válogatott szinten is csúcsra lehet járatni a játékosok közti helycseréket, úgynevezett rotációkat. Bár a világbajnokságon kevésbé látványosan voltak jelen ezek a pozícióváltások, ennek ellenére kulcsszerepet töltenek be a spanyolok helyzetkialakításaiban.
Alább az látható, hogy Fabian Ruiz helyezkedik legmélyebben a három középpályás közül, míg Rodri kicsit magasabban, Dani Olmo pedig a még előrébb.

Rodri keresztbetolódott a bal oldali félterületbe, amivel magára irányította az egyik középpályás figyelmét.

A felpassz után Olmo visszamozgott a helyére, ahol üresen kapott passzt, majd fölvezette a labdát az előtte megnyíló üres területbe. Rodri területet csinált a csapattársának, amit Uruguay nem tudott lekövetni.

Igaz, a rotáció sikeréhez szükség volt Uruguay túl széles 4-4-2-es védekezésére, illetve arra, hogy a két csatár egyike se zárjon vissza a labda mögé.

Egy másik esetben Pedri felpasszolta a játékszert a támadósorban helyezkedő Olmónak. Ezt követően Pedri rögtön elindult előrefele, míg Olmo visszalépett a helyére.

Bár Olmo végül hátrafele tette tovább a játékszert, ami után Pedri nem kapott passzt, a kettejük közötti váltás jól kidomborodott. Utóbbi megindulásával ugyanis egy új ember kezdte támadni a védelem mögötti területet, miközben az ott tartózkodó védőt lekötötte Olmo visszalépése.

Egy harmadik jelenetnél ezúttal a pálya bal oldalán cserélt egymással helyet két játékos, Marc Cucurella és Alex Baena.

Amint a balhátvéd megjátszotta Fabián Ruizt, beindult abba az üres területbe, amit Baena alakított ki a visszamozgásával. Baena magával hozta az emberét, miközben a Cucurella megindulásáról lemaradt az a belga labdarúgó, akinek követnie kellett volna őt.

Egy oda-visszapassz után a beinduló Cucurella meg is kapta a labdát Ruiztól, az akció végén pedig beadhatott.

Emellett a szélső védők, Cucurella és Porro gyakran cserélgették egymást között, hogy melyikük lép föl a támadósorba. Ez különösen akkor hatékony, ha az ellenfél szélsőinek vagy épp középpályásának a feladata, hogy kövesse a szélső védőt, hiszen nem folyamatosan ugyanazt a játékost kell követni hátrafelé ugyanazon az oldalon, hanem egyszer balszélen, máskor jobboldalon van a felfutó.
A spanyolok jobb- és bal oldali védője emellett arra is ügyelt, hogy néha a szélen, néha pedig a félterületben tűnjön föl, oldalirányban helyet váltva a szélső támadóval. Ez megint csak döntés elé állítja az őket őrző hátvédeket: vagy követik az emberüket, vagy tartják a pozíciójukat.
Franciaország
Didier Deschamps válogatottjában támadásépítéskor ugyan még hagyományos szerepe volt a szélső védőknek, avagy mindketten tartották eredeti posztjukat, de a támadóharmadhoz közeledve már egészen más feladatkörük volt. Ha a francia válogatott a balszélen támadott, akkor a balhátvéd, Lucas Digne vagy Theo Hernández tört előre ötödik csatárnak.
Amint Adrien Rabiot arra készült, hogy átforgassa a játékot a bal oldalra, Digne megindult. Eközben a túlszélen Joules Koundé harmadik belső védőként vagy középpályásként helyezkedett.

Eközben a túlszélen Koundé harmadik belső védőként vagy középpályásként helyezkedett.

Amennyiben pedig a jobb oldalon vitte végig akcióját a francia gárda, akkor a jobbhátvéd, Koundé lépett föl a támadósorba.

Digne-re hasonló szerepkör vár, mint társára akkor, amikor nem az ő oldala volt aktív támadásban. Annak, hogy váltogatva mentek föl a támadással a szélső védők, szintén az volt a célja, hogy az ellenfélnek mindkét szélen figyelnie kelljen egy felfutó játékosra.
Alább éppen nemcsak Koundé, hanem Rabiot szintén bátran felfutott, ezért tartózkodott egyszerre hat játékos legelöl a Les Bleus-ban.

Ez volt ugyanis a harmadik opciója Deschamps-nak: Rabiot ötödik, illetve hatodik támadóként is megjelent a kapu elött. A fellépésekor Michael Olise vagy az egyik szélső védő maradt visszább, esetleg mindketten. Ezzel középen is figyelnie kellett egy lendületből érkező ellenfélre Paraguaynak.
Alább Digne biztosított, Koundé és Rabiot felfutott, ezáltal kialakult a hatfős támadólánc, aminek lényege, hogy az átlagosnál eggyel több játékos tartózkodjon a kapu előtt, arra kényszerítve az ellenfelet, hogy egy hatodik védőt is hátravonjon.

Egy korábbi jelenetnél Rabiot és Olise cserélt helyet egymással.

Később Digne is megindult, ellenben Olise, valamint a túloldalon Koundé visszavontabb szerepkörben tűnt fel.

Nem véletlen, hogy megannyi oldalváltással igyekezett feltörni a reteszt a 2022-es világbajnoki ezüstérmes.
Anglia
Franciaországhoz és Spanyolországhoz hasonlóan Anglia is váltogatta, hogy melyik szélső védője lép föl a támadóvonalba, rendszerint az a játékos, akinek az oldalán zajlott az akció. Horvátország ellen hol Reece James, hol Nico O’Reilly lépett fel a támadásokkal.


Emellett a szélső helycserékkel szintén megnehezítették az ellenfelek dolgát az angolok. Ennél az akciónál O’Reilly megindult a félterületben, ezzel helyet csinált Guéhinak, aki így fel tudta vezetni a labdát. A szélen lévő Rashford üresen kapta a passzt, mert a három a kettő elleni szituáció alakult ki az angolok javára.

Ezt követően O’Reilly beindult a félterületben, amivel döntés elé állította a jobbhátvédet, Aron Wan-Bissakát: vagy a bal szélső védőt követi, vagy kilép Rashordra. Végül maradt, ennélfogva a Barcelona támadója kényelmesen számba vehette a passzlehetőségeket.

Azzal, hogy O’Reilly tovább futott, magára vonta az egyik belső védő figyelmét, így nagyobb területet hagyott középen a címzettnek, Harry Kane-nek. Az utolsó pillanatban azonban mentettek a védők.

Argentína
Lionel Scaloni együttese játékban annyiban eltért a fentebb ismertetett három csapattól, hogy a pozíciós játék mellett előszeretettel alkalmazza a középső vagy a szélső területek túltöltését. Előbbiben a csapat tartja magát a felálláshoz, de azon belül a játékosok cserélhetnek posztokat egymással, rotálhatnak. Ez az, amit mindegyik elődöntős, köztük Argentína szintén rendszeresen alkalmaz.
Hol mindkét szélső védő visszább maradt, hol csak az egyik mozgott föl, de ennél a szituációnál például mind a balhátvéd, Facundo Medina, mind a jobbhátvéd, Nahuel Molina tagja volt az ötfős csatárláncnak.

Messi hátrébb sorolt, amivel nemcsak az éppen visszább helyezkedő szélsőnek, Thiago Almadának, hanem a beinduló Enzo Fernandeznek is helyet csinált a félterületben azzal, hogy magával vitte az emberét. Messi helyett Almada volt az ötödik támadó, az argentin klasszis pedig a tizenhatos vonalánál várta a visszakészítést.

Ezt végül meg is kapta Fernandeztől, és kevéssel tévesztett célt.

Lionel Messit folyton más területeken láthattuk, különösen nagy szabadságot kapott a pályán. Az Inter Miami csatára feltűnt mélyebben, amint kulcspasszokat igyekezett kiosztani. Azzal, hogy ennyire visszalépett elkérni a labdát, távolabb került ugyan a kaputól, de szervezhette Argenítna játékát.

Emellett valamelyik félterületben is gyakran megfordult, ahonnan korai beadásokkal látta el a társait. Többek között Egyiptom ellen egy ilyen centerezéséből került hozzá vissza a labda, amiből beköszönt, de Angliával szemben szintén kulcsszerepet játszottak az ívelései a fordításban.

Ezenkívül minden argentin játékos megkapta azt a szabadságot, hogy a pálya egy-egy területén létszámfölényt alakítson ki azzal, hogy odatolódott többedmagával. Ennek előnye, hogy kisebb területen lerövidülnek a passztávolságok, illetve elvonhatja az ellenfél figyelmét, amivel más területek nyílnak meg.

Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a labdaérintéseik 33%-a pálya közepén történjen, ami a legmagasabb arány volt a vébé mezőnyében.

Akár egy akción belül is képesek voltak váltani a pozíciós játék és a túltöltés között az argentinok. Alább 4-1-5-ben építették a támadásukat, a két szélső védő mélyen helyezkedett, így két középpályás tolódott föl a támadósorba. Idővel viszont a jobbhátvéd, Molina föllépett a jobbszélen. Látható, hogy már ekkor szűkebben, a pálya közepén helyezkedett négy támadó.

Ezzel párhuzamosan Almada visszamozgott, Rodrigo De Paul befele húzott, egy pillanatra 3-2-5-re alakítva a felállást. Ezt a két mozgást együttesen nem tudta lekövetni a Zöld-foki szigetek.

Ekkor De Paul megjátszotta Alexis Macallistert, és hirtelen pálya a középen tömörült hat argentin.

Messi kapott egy felpasszt, majd visszakészített, kis területen próbált meg kombinálni Scaloni csapata. Az így kialakított létszámfölény miatt egy gyors kombinációval De Paul lövőhelyzetbe került. Végül azonban nem próbálkozta meg bevenni Vozinha kapuját.
Szerző: Bózsik Tamás Pál
Forrás: The Athletic
Fotó: ITV Sports, TSN, Match TV
