Bemutatjuk a meggypiros mez viselőit: Kecskés Ákos, Szalai Attila

Digiqole Ad

Szalai Attila

Klubcsapataiban

  • klub: Fenerbahce
  • válogatottság: 11
  • poszt: hátvéd
  • életkor: 23 éves

Szalai Attila 1998. január 20-án, Budapesten született. A labdarúgással a Gödi SE ifi csapataiban ismerkedett meg, ahonnan a közeli, Vác Város LSE-be igazolt. A fővárosba csak pár évvel később, 12 esztendősen került, amikor is leigazolta őt a Vasas. Két év után búcsút intett a piros-kékeknek, és Bécsbe, a Rapid Wien utánpótlásába szerződött egy hét meggyőző próbajátékot követően. A ranglétrát megjárva előbb a második, majd az első csapat keretéhez tartozott. Előbbiben 43, míg utóbbiban csak 1 mérkőzés jutott a fiatal magyar hátvédnek.

Pózolás Isztanbulban (fotó: Emrah Yorulmaz/Anadolu Agency/Getty Images)

2017-ben végül több játéklehetőség reményében Matyóföldre, a Mezőkövesd csapatába igazolt. Az itthon töltött idényeket követően 2019 nyarán légiósnak állt, és a ciprusi Apollon Limassol csapatában folytatta. Első mérkőzései során egyből 2-szer is eredményes tudott lenni védő létére, amivel rögtön kiérdemelte a helyi szurkolók szeretetét. Meghatározó játékossá nőtte ki magát a Cipruson eltöltött két szezonja alatt, összesen 30 mérkőzésen húzhatta magára a Limassol mezét.

Klubcsapatában, és nem mellesleg, a válogatottban nyújtott kiemelkedő teljesítménye okán 2021 januárjában a török sztárcsapat, a Fenerbahce jelentette be, az addigra már 9-szeres magyar válogatott labdarúgó érkezését. (A transzferről szóló cikkünket itt elolvashatod). A cikk írásakor 15 mérkőzésen van túl, ahol egyből a fanatikusok kedvencévé vált a már „védelmi miniszterként” is említtet játékos. Első gólját a 29. fordulóban a Konyaspor elleni 3-0-s győzelem során szerezte.

A válogatottban

Első meghívóját 2019 novemberében kapta Marco Rossi szövetségi kapitánytól, aki a Puskás Aréna nyitómeccsén szavazott neki először bizalmat. A 2020-as őszi menetelés során a nemzeti csapatban is alapemberré nőtte ki magát, meghatározó játékosa lett a Rossi-csapatnak. Minden bizonnyal ott lesz a nyári Eb-keretben is.

Szerző: Berki Dániel, a Goal Vonal szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Kisbenedek Attila/AFP/Getty Images; David Ramos/Getty Images

Forrás, Forrás 2