NB I: a 29. forduló analízise, minden, ami a hétvégén történt

Digiqole Ad

A cikk közzétételekor még javában zajlottak az NB I hétközi fordulójának mérkőzései, ezért most még bőven belefér, hogy a kedves Olvasó visszatekintsen a hétvégére. Elnapolt bajnokavatás; újabb győzelem Szabiccsal; az utolsó miskolci szalmaszál.
Goal Vonal-tartalom.

fotó: molfehervarfc.hu; Czeglédi Zsolt/MTI

Budafok – Diósgyőri VTK 1-2

A forduló nyitómérkőzésén Budafok-Diósgyőr kiesési rangadót rendeztek a Promontor utcai stadionban. A Polgár és Szűcs kivételével 100%-ban légiósokkal felálló miskolciak. A télen igazolt, hazánkban korántsem ismeretlen Asmir Suljic duplájának köszönhetően múlták felül közvetlen riválisukat. A mérkőzés üresjáratai mellett leginkább hazai támadásokat láthattunk, többször is komoly ziccerbe kerültek Csizmadia Csaba fiai, akik azonban Kovács találata mellett rendre rossz döntést hoztak a kapu előterében. Mint később megtudhattuk, sokba kerültek az elpuskázott helyzetek. A rangadó végén vesztesként hagyhatták el a játékteret az újonc csapat játékosai. Hazai oldalról azonban nincs minden veszve, kedden újabb kiesési rangadó következik, Zalaegerszeg-Budafok. A miskolciak sorsolása nem éppen irigylésre méltó a bennmaradást illetően, előbb a Puskás Akadémia, majd a Kisvárda, Újpest, és végül a Fehérvár elleni, mindent eldöntő találkozók következnek Zoran Zekic tanítványainak.

Roppant sima győzelem (fotó: mezokovesdzsory.hu/Gál Péter)

Újpest – Mezőkövesd 3-0

A szombati találkozójuknak köszönhetően jelenleg azonos pontszámmal álló Újpest, valamint Mezőkövesd egy igen egyoldalú, amolyan ”egykapus” 90 percet játszottak egymással szemben. Bogár Gergő játékvezető hármas sípszaját követően Michael Oenning fiai hagyhatták el boldogan a játékteret. Az egyetlen kapura lövésig sem jutó matyóföldiek 3:0-s végeredménnyel mehettek az öltözőbe Kastrati, Mitrovic, valamint Tallo találatainak köszönhetően. Némi meglepetésként hathatott a kövesdi szurkolókra a nagy arányú vereség. Hisz ellenfelük a legutóbbi meccsükön 4:0-s pofonnal utazhatott haza a MOL Aréna Sóstóból. A következő fordulóban mindkét csapatra nehéz mérkőzés vár, míg a Mezőkövesd a Szabics Imre által irányított Fehérvárt fogadja, az Újpest derbire készülhet a Ferencvárossal ellen.

Kisvárda – Ferencvárosi TC 0-0

A 4., akár kupaindulást érő pozícióért versenyben lévő, a fordulót megelőzően 38 pontos Kisvárda, a listavezető Ferencváros csapatát fogadta az NB I 29. fordulójában. A felek, egy igen könnyen felejthető, izgalmakban szegény gól nélküli döntetlent játszottak a Várkerti Stadion gyepén. Amíg a Ferencváros a bajnokság hivatalos elhódítását tűzte ki célul a mérkőzést megelőzően, a Kisvárda csak a pontosztozkodásban reménykedhetett a bajnokaspiránssal szemben. A két klub közötti 27(!) pontos különbség korántsem mutatkozott meg a pályán. A zöld-fehérek kaput találó lövés nélkül zárták a találkozót.

A Kisvárda pontszerzése megérdemelt, boldogan hagyhatták el a játékteret Supka Attila tanítványai. A vendégek szakvezetője, Szerhij Rebrov azonban csalódottan értékelte a látottakat. Komoly beszélgetést ígért játékosaival a mai, vendég szempontból igencsak csúfos szereplés kapcsán. A diskurzus eredményét csak kedden, az Újpest elleni derbin láthatjuk, amikor is már csak egy döntetlen elérése is címvédést jelenthetne Lovrencsics Gergőék számára. A hétközi fordulóban a Kisvárda is a fővárosban lép pályára, az MTK Budapest csapatához látogatnak, ahol akár a 4. pozíció sorsa is eldőlhet.

Paks – Zalaegerszeg 1-1

A fordulót megelőzően is a 4. helyen tanyázó Paks csapata a kiesés ellen harcoló Zalaegerszeget látta vendégül. Waltner Róberték sok hiányzóval léptek pályára. Többek között legeredményesebb támadóikat (Könyves Norbert és Szánthó Regő) is nélkülözniük kellett, utóbbit eltiltás miatt, míg Könyvest vélhetően csak rotáció miatt nem nevezte a keretbe a nemrég kinevezett szakember. A mérkőzést a ZTE kezdte jobban, ennek eredményeképpen már a 18. percben megszerezték a vezetést Kálnoki Kis góljával.

A félidőben pályára lépő Nagy és Ádám lendületet vitt a hazaiak játékába. Ez Böde egyenlítő találatával mutatkozott meg az eredményjelzőn is. A mérkőzés hátralévő 40 percében többnyire paksi akciók rohamozták Demjén kapuját, azonban mindannyiszor elkerülte a labda hálót, így végül maradt az 50. percben kialakult 1-1-es végeredmény. A ZTE ezzel a döntetlennel 3 pontra ellépett a már kieső Budafoktól, míg a Paks megtartotta 4. pozícióját. A 30. fordulóban Bognárék a bennmaradásért küzdő Honvédot fogadják, míg a ZTE-re kiesési rangadó vár a Budafokkal szemben.

Puskás Akadémia – MTK 3-0

Felsőházi rangadót is rendeztek az NB I 29. fordulójában. A mára már biztos dobogós Puskás Akadémia az MTK Budapest csapatát fogadta a Pancho Arénában. A találkozó első félidejében az MTK dominált, azonban a hazaiak mindkét kaput találó lövése egy-egy góllal lett egyenlő. Így 2:0-s Puskás vezetéssel vonulhattak le a játékosok a félidei szünetre. A második játékrészben a hazaiak uralták a mezőnyt, és ennek eredményeképpen meg is rúgták harmadik góljukat a mérkőzésen, ezzel eldöntve a találkozót. A hátralévő szűk 25 percben sok kontrát vezettek a vendégek. Csakhogy gól nem született, így maradt a Plsek által beállított 3:0 végeredmény. Az utolsó 4 fordulóban nehéz mérkőzések várnak mindkét csapatra, azonban a felcsútiak 3 kiesés ellen menekülő gárdával is találkoznak, akik ellen nem számíthat könnyű összecsapásra Hornyák Zsolt vezetőedző.

Utolsó perces gól (fotó: Dömötör Csaba)

Honvéd – MOL Fehérvár FC 2-3

A Szabics Imre érkezése óta veretlen MOL Fehérvár, azzal a Honvéddal találkozott, akik szintén nem találtak legyőzőre a legutóbbi 3 fordulóban. A mérkőzés sok fordulatot rejtett magában. Először Nikolic büntetőjével a vendégek szereztek vezetést, amit még az első félidőben egalizált, majd megfordított a Budapest Honvéd előbb Balogh, majd bő 15 perccel később Nagy Dominik találatával. Az első játékrészben nem született több gól, a másodikkal ellentétben, amikor is bravúros fordítást hajtott végre a fehérvári alakulat. Szabicsék a 78. percben ismét büntetőt kaptak, melyet Houri értékesített. Majd Nego 90. percben szerzett találatának köszönhetően győztesen hagyhatták el a játékteret.

A hazaiaknál Horváth Ferenc vezetőedző a játékvezetők munkáját az alábbi szavakkal kifogásolta a találkozót követő sajtótájékoztatón. „Nem csak két csapat van a pályán, hanem három, és a harmadiknak szintén nagyon jól kell működnie egy mérkőzésen. Ezt ma profin elintézték… Abban bízom, hogy mindenkinek, aki részt vett ebben, ugyanolyan éjszakája lesz, mint nekem…” A szakvezető és játékosai csalódottan készülhetnek a soron következő, Paks elleni találkozójukra. Míg fehérvári oldalon jó előjelekkel vághatnak neki az NB I hétközi fordulójának, amikor is Matyóföldre, a Mezőkövesd csapatához látogatnak.

Szerző: Berki Dániel, a Goal Vonal szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu; Czeglédi Zsolt/MTI