Nagy-magyar foci: a saját kezében van a DAC sorsa

A Dunaszerdahelyi AC kedvező helyzetből várhatja a szlovák bajnokság alapszakaszának utolsó két mérkőzését; ellenben a Sepsi OSK eltávolodott a rájátszást érő helyezésektől; míg a Topolyai SC továbbra is stabilan őrzi harmadik helyét a szerb élvonalban.

DAC
(fotó: DAC)
Dakovac volt a Topolya megmentője (fotó: TSC)

A DAC-hoz hasonlóan a Topolya is százszázalékos eddig a tavaszi szezonban, ha nehezen is, de sikerült két vállra fektetnie az utolsó Radnikot. Hatalmas mezőnyfölény, 20 lövés, 72%-os labdabirtoklás – mégis egy büntető döntött a vajdaságiak javára. Kevés tiszta helyzetet alakított ki a TSC a 90 perc során, amely nehezen tudta feltörni a Radnik védelmét. Végül Ifet Dakovac lába nem remegett meg a tizenegyespontról a 70. percben, ennélfogva a Topolya hozta a kötelezőt, és tartja a nyolcpontos előnyét a Csukaricskivel szemben.

Bár az Európa-liga-csoportkörben való szereplés történelmi tett volt a Topolyától, a kettős terhelés rányomta a bélyegét a szerb Szuperligára, amelyben a Crvena zvezda és a Partizan szintén jócskán ellépett az első két helyen az észak-bácskaiaktól.

Kemény meccs elé néz a TSC, méghozzá műfüves pályán, és ahogyan azt Zarko Lazetic vezetőedző is elmondta, egy agresszív Zeleznicar ellen.

Két győzelemmel tért vissza a téli szünetből a Dunaszerdahely, legutóbb ráadásul a közvetlen rivális Trnava otthonából hozta el a három pontot. Az első félidőben a sárga-kékek voltak aktívabbak, a játékrész végén Ammar Ramadan be is köszönt, miután a szélen megbontották a hazai védelmet. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a találat dönti el a harmadik, illetve a negyedik helyezett csatáját, azonban egy hazai lesgólt követően, amelyet a játékvezető érvénytelenített, a 86. percben Yhoan Andzouana végleg pontot tett a találkozó végére. Noha a ráadásban még szépített a Trnava, végül a DAC kitartott, és győzelmével egy pontra zárkózott riválisával szemben.

Kiélezettnek ígérkezik a Fortuna Liga alapszakaszának végjátéka, hiszen öt csapatot is három pontnyi különbség választ el egymástól, így a sárga-kékek rájátszásban való részvétele még korántsem biztos, de a negyedik helyen állva a saját kezükben van a sorsuk.

A Zólyombrézó egyike azon kluboknak, amelyeket csak két pont választ el a csallóköziektől. Később az alapszakasz utolsó fordulójában a már biztosan második helyezett Zsolna vár Vitális Milánékra.

Tipp: a DAC nyer, 2.65

Először került hullámvölgybe Bernd Storck irányítása alatt az OSK (fotó: Tókos Csaba)

Rossz formában, zsinórban három vereséget elszenvedve fogadta a bajnoki címvédő Konstancai Farult a Sepsiszentgyörgy a román Szuperliga múltheti játéknapján. Kiegyenlített mérkőzést láthattak a Sepsi Arénába kilátogató szurkolók, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, a döntetlenre feltétlenül rászolgáltak a háromszékiek. Igen ám, csakhogy a 88. percben egy vendég szabadrúgás után Andres Dumitrescu mentett a kapu torkából, a VAR szerint már a gólvonalon túlról. A román pontvadászatban nincsen gólvonal-technológia, ugyanakkor nem volt olyan kameraállás, amelyből a videóbíró tisztán megállapíthatták volna, hogy a labda áthaladt-e teljes terjedelmével a gólvonalon.

Ennek tetejébe elvesztette csapatkapitányát a székelyföldi gárda, hiszen Niczuly Roland vállsérülést szenvedett a Farul ellen, és várhatóan csak az alapszakasz végére térhet vissza.

Összességében az újabb vereség különösen fájó Bernd Storck csapatának, ezzel ugyanis már négy egységnyire leszakadt a felsőházat jelentő hatodik pozíciótól. Igaz, egy összecsapással kevesebbet játszva, mint az ott tanyázó Hermannstadt.

Izgalmakból nem lesz hiány a sepsiszentgyörgyiek háza táján sem az alapszakasz végéhez közeledve: a hátralévő ellenfelek közül az Univ. Cluj, valamint a Petrolul egyaránt a legjobb hatba kerülésért harcol.

Tipp: döntetlen, 3.15

Szerző: Bózsik Tamás Pál – főszerkesztő

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon!

Kiemelt kép: DAC

Forrás: Székely Sport, TSC

További cikkeink