Sigér Dávid fejese is kellett a Sepsi OSK kulcsfontosságú győzelméhez

A Sepsi OSK a Botosanit fogadta a román Szuperliga alsóházának utolsó előtti körében, ahol 2-0-ra győzött! Ez a három pont azt jelenti, hogy az eredmények szerencsés alakulása esetén még akár a biztos bennmaradást is kiharcolhatja az OSK. Összefoglaló.

Ahogyan László Csaba vezetőedző „bemutatkozó” mérkőzésén, úgy ezúttal sem maradt ziccerek nélkül a Sepsi OSK. Igaz, akadt még egy hasonlóság, éspedig a kapu előtt hozott rossz döntések. A 25. percben Dimitri Oberlin érkezett a tizenhatoson belül egy beadásra, amit középre tett, ám lemaradt róla a benn érkező csapattárs. A svájci támadó hét perccel később is főszereplő volt, hiszen Cosmin Matei szépségdíjas visszakészítését tűzte kapura, ami megdolgoztatta az ellenfél kapusát, Giannis Anestist.
Mire elérkezett a félidő hajrája, a Botosani szintén veszélyeztetett egy szabadrúgásból, végül azonban a labda érintés nélkül kiment a pályáról. Néhány perccel később hasonló pozícióból tekerték középre a szabadrúgást a vendégek, ezúttal felszabadított az OSK védelme, de a lecsorgóból leadott kísérlet egy lábon irányt változtatott, és kis híján Niczuly Roland kapujában kötött ki.
Összességében kevés izgalmat tartogatott az első félidő, részben a töredezett játéknak köszönhetően, ugyanis a csapatok 17 szabálytalanságot követtek el.
Érződött a győzelmi kényszer a szentgyörgyieken, akik ennek megfelelően jöttek ki a pályára a szünet után, és látványosan beszorították a Botosanit. Gyanús, hogy Oberlin beadásába egy védő kézzel ért bele a 49. percben, ám a játékvezető sípja néma maradt, ahogyan a VAR sem avatkozott közbe…
Alig telt újabb néhány minutum, amikor Mihajlo Neskovics közvetlen közelről érkező fejesét hárította Anestis, jóllehet a találat amúgy sem lett volna révényes Dorian Babunski lesről való visszalépése miatt.
A 61. percben viszont szó sem lehetett lesről, amikor Matei remekbe szabott íveléssel indította Oberlint, aki egy az egyben találata magát a kapussal – most is utóbbi nyerte a párharcot. Adódott a kérdés, hogy vajon lesz-e még egy ekkora lehetősége az OSK-nak.
Nos, lett, ráadásul egy még tisztább helyzetet alakított ki László Csaba együttese. A 65. percben megint kihasználta a Botosani magas védelmi vonalát a Sepsiszentgyörgy, az ívelést Babunski futotta be, majd centerezett, amiről épphogy lemaradt Oberlin, pedig ez esetben már a hálóőr is verve volt.
Akárcsak a 71. percben, de ekkor már megtörött az a bizonyos jég. Sigér Dávid szögletből fejelt védhetetlenül a kapuba! 1-0. Könnyen megduplázhatta volna előnyét a Sepsi Sota Mino magas labdaszerzésből indított szólója után, csakhogy a védők nyomása alatt pontatlanul célzott.
A vezetés megszerzése ellenére nem állt le a Sepsi, és csak az előny megduplázása lebegett a játékosok szeme előtt. Ezt érzékelte a szurkolótábor is, zúgott a „Mindent bele!”, mindez pedig meghozta a gyümölcsét. Matei a tizenhatoson kívülről köszönt be, ezzel a 81. minutumra megszületett a megérdemelt második székely gól. 2-0.
Nagyot küzdve, egyúttal teljes mértékben megérdemelten szerezte meg első sikerét az alsóházban a Sepsiszentgyörgy. A háromszéki gárda megőrizte nyolcadik, osztályozót érő helyét a tabellán, annak ellenére, hogy a kilencedik, jelenleg biztos kieső Unirea Slobozia ugyancsak győzött ebben a fordulóban. A bajnokság utolsó játéknapján éppen az Unireához látogatnak Sigérék.
Szerző: Bózsik Tamás Pál – főszerkesztő
Olvass további cikkeket nálunk!
Kövess minket Instagramon!