Elemzés: szokásos túltöltések és rendszer a káoszban a magyar–szlovénon
A magyar válogatott teljesen megérdemelten győzte le Szlovéniát 1-0 arányban. Cikkünkből kiderül, hogy miért tudott többször eljutni a kapu elé Magyarország, mint ellenfele, illetve az is, miért kaptak egyszerre szabadságot és szabályokat is a magyar játékosok Marco Rossitól. Elemzés.

Azt a Foci Java korábban már kielemezte, hogy Marco Rossi milyen gondosan ügyelt arra, hogy a hosszúra nyúlt kapitánysága során ne legyen kiismerhető a válogatott játéka. Egyrészt ezt a célt szolgálta a labdabirtokláskor három belső védőről való átállás két középhátvédre.
Másrészt ugyanez volt a lényege annak, hogy a mieink labdakihozatalkor vagy támadásépítéskor túltöltik a pálya egyik oldalát. Ezért tűnhet úgy, mintha időnként bármiféle formáció nélkül építené akcióit a nemzeti csapat.
Mi a kulcsa a túltöltésnek?
Ehhez a szlovénok ellen is ragaszkodott a magyar nemzeti együttes. Ennek előnye, hogy az egyik szélre odatolódott öt, hat vagy akár hét játékos kis területen, akik akár létszámfölényben tudnak összejátszani, illetve ezzel kiürítik a pálya másik oldalát, ahová adott esetben át lehet forgatni a játékot.
Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy a csapat megvárja, amíg mindenki átrendeződik az egyik szélre, és ne akarjon túl gyorsan forgatni. Ez például a Svédország elleni, 0-2-re végződő 2025-ös barátságos mérkőzésen rendre elmaradt a mieink részéről.
További fontos összetevője a túltöltés sikerének, hogy a kis területen tartózkodó egymás közötti helycserékkel tegyék magukat szabaddá, ahogyan az is, hogy amikor kell, akkor viszont gyorsan egy oldalváltással átvigyék a játékot a másik szélre. Ezek olykor egyaránt hiányoztak az írek elleni hazai világbajnoki selejtezőről.
Alább több másodpercen keresztül nem tudott előrébb jutni Magyarország, Sallai Roland visszalépésén kívül nem volt más labda nélküli mozgás vagy helycsere, ahogyan Kerkez Milos sem kapott keresztlabdát. Végül Szoboszlai Dominikhoz került a labda, aki szintén másodpercekig csak tartogatni tudta.

Sikeres túltöltések Szlovénia ellen
Ellenben a szlovénok ellen már valamivel hatékonyabban működött ez a taktika, és főként emiatt jutott el sokkal többször a támadóharmadba a magyar válogatott, mint a szlovén. Ebben a mutatóban 22-14-re vertük az ellenfelünket.
Rögtön a találkozó elején egy oldalra terelődtek a mieink, ezúttal a balszélre, ugyancsak nyolc játékos.

A szlovénok felrúgatták velünk a labdát, mégis képes volt aztán majdnem átjutni a középpályájukon a magyar csapat. A kis területen való összjáték után azonban Schäfer Andrástól elpattant a labda, ezzel elhalt az akció.

Labdakihozatalkor
A 28. percben azonban a mérkőzés első komoly lehetőségét már egy ilyen túltöltésből alakította ki a válogatott, amelynek a végén az üres területben lévő Kerkez kapta meg a labdát.
Ekkor már a labdakihozatalkor hét magyar helyezkedett egy oldalon, mindössze öt szlovénnal szemben, így létszámfölény alakult ki. Orbán Willi megindult a labdával…

…majd felpasszolt a rendszeresen visszamozgó Sallainak, aki lekészítésével megjátszotta az úgynevezett „harmadik embert”, aki ezúttal Szoboszlai Dominik volt.

Ezt követően pedig rögtön forgatta is át a játékot a Liverpool középpályása, így az egész görög csapatnak át kellett érnie a túloldalra.

Támadásépítéskor
Egy másik sikeres oldalváltás a 40. minutumban történt. Megint nyolc magyar játékos mozgott kötetlenül egy szélre, ezzel odatolódott Szlovénia is. Vitális Milán épp hátrapasszolta a labdát Orbánnak,…

…aki a visszalépő Tóth Alexnek továbbította a játékszert. A Bournemouth középpályása előtt hatalmas üres terület tátongott, ahová be is vezette a labdát, és valamelyest feljebb jutott a magyar csapat.

Négy percre rá ugyanebből jutottak el Marco Rossi szövetségi kapitány fiai egy beadásig. Hatan helyezkedtek egy oldalon, és kis területen szépen kombináltak egymással.

További passzok után Lukács Dániel tartotta meg a labdát, majd hozta át az időközben felfutó Bolla Bendegúznak. Később visszakapta a Puskás Akadémia támadója, ám a beadásával nem talált embert.

Bár a jól kivitelezett súlypontáthelyezések száma nem verdeste az eget,
annyiszor éppen sikerült végrehajtani, hogy el-eljusson a magyar válogatott a támadóharmadba, átjátszva a szlovénok középmagas védekezését.
Az, hogy kevés helyzetet hozott az első félidő inkább a tizenhatoson belüli pontatlanságoknak volt köszönhető.
Rendszer a káoszban
Noha úgy tűnhet, hogy a magyar játékosok teljesen szabadon mozoghattak, természetesen a túltöltésekben is akadt némi tudatosság.
Szoboszlai, Vitális Milán vagy éppen Schäfer is rendszeresen visszalépett a védősorba, ilyenkor a két szélső védő közül az egyik feljebb mozgott. Ezáltal ugyanúgy négy védővel tartotta a labdát a magyar nemzeti csapat, miközben a helycserével zavart okozott az ellenfél védekezésében.
Bár az alábbi szituációnál éppen nem a túltöltést választotta a válogatott, a tudatos rotációk jól megfigyelhetőek voltak.
A 36. percben éppen Szoboszlai és Vitális egyi dőben lépett vissza a védelembe, így ideiglenesen Dárdai Márton és Orbán lett a bal, illetve a jobbhátvéd. A helycsere részeként Kerkez a bal oldali félterületbe lépett föl a középpályára, ahol rendszeresen feltűnt ezen a mérkőzésen, míg Bolla a jobbszélen helyezkedett magasabban.

Néhány perccel később Szoboszlai jobbhátvédként vett részt az akcióban, aminél ezúttal már alkalmazták a mieink a túltöltést. Hatan rendeződtek egy oldalra, miközben Szoboszlai visszalépésével Bolla felvette a jobb szélső támadó pozícióját.

Egy újabb kis területen végrehajtott harmadik emberes kombináció végén Lukács kapott egy hosszú labdát, de a centerezése pontatlan volt. A 29 éves center egyébként szintén rendszeresen a szélen helyezkedett ezeknél a létszámfölény-kialakításoknál.

Ezek bizonyítják, hogy bizony nem arról van szó, hogy a magyar válogatott játékosai teljesen szabadon helyezkedhetnek, hiába rendeződnek többen egy szélre.
Összességében első ránézésre nem tűnhetett egy eseménydús összecsapásnak a magyar–szlovén, de Rossi csapatának megszokott játékelemei ismét fellelhetőek voltak – végül pedig eredményre is vezettek.
Szerző: Bózsik Tamás Pál
Fotó: M4 Sport
Kiemelt kép: Getty Images
Forrás: Taktikai Tartalom
