A Fradi európai kalandja – 2. rész

Digiqole Ad

A Fradi Európa Liga menetelésének az elemzését folytatjuk, méghozzá a maradék három találkozóval. Mint ahogyan azt már korábban megírtuk, a zöld-fehérek keményen és jól harcoltak az első néhány találkán, de a java még csak most jött: a CSZKA Moszkva és az Espanyol elleni „visszavágón” is hazai környezetben léptek ki a gyepre a Ferencváros játékosai, ezen összecsapásokról megint csak részletes helyszíni beszámolót adunk, de az összegzés és a díjak kiosztása sem maradhat el. 

FERENCVÁROS 0-0 CSZKA MOSZKVA

Azok után, ami Moszkvában történt nem sokkal ezelőtt (a magyar gárda szervezetten játszva megverte orosz ellenfelét mostoha körülmények közt), a Fradi-fanok egyből más megvilágításból látták az esélyeket. Az is szép emlék lehetett a magyarok számára, hogy 25 éve a CSZKA-t pont a Fradi ejtette ki a KEK-ből tizenegyesekkel. Rebrov szerencsére a legjobb csapatát küldte ki a gyepre, mint ahogyan Goncharenko mester fiai is hasonló szisztémában lépetek pályára, akár a két héttel korábban. A szurkolók iszonyatosan készülődtek, akárcsak a rendőrök. De hiába a készültség nem ment minden zökkenő mentesen. A Moszkva ultrái más csapatok fanatikusaival egyesülve balhéba keveredtek a ferencvárosi kemény maggal. Nem sokkal a meccs kezdése előtt is mindenhol fradisták és árusok voltak, akik a szokás szerint sálaktól kezdve a szotyin át számtalan portékát kínáltak.

Az első sípszó elhangzott a Groupamában, azonban a szektorok előtt nem igazán akartak fogyni a sorok. Ennek hatására egyre többen nyúltak a mobilukhoz, hogy ne maradjanak le semmiről – érdemi megmozdulás viszont nem akadt még ekkor. Fernandesnek és társainak jobban sikeredett a kezdet. Szokásosan voltak helyzeteik, de nem tudták gólra váltani őket. Igaz, a Ferencváros szinte egyáltalán nem tudott Akinfeev kapujának a közelébe férkőzni. És ha már Akinfeev: az orosz kapus lila dressze nyomdafestéket nem tűrő megszólalásokat váltott ki a rekordbajnok szimpatizánsaiból a D4-szektorban – vajon mit kaphatott a B-közép-től? De térjünk vissza meccsre, ugyanis Dibusz remekül tette a dolgát, s ezáltal a félidő végén megnyíltak a kapuk a vezetés megszerzésére, de Boli végül mellé csúsztatott. Egyelőre mosolyogva mentek a büfébe a szurkolók. A hazaiak lehet, hogy nem találtak kaput, ámbátor ismét erősen tartották magukat a fiúk. 

A Cszka Moszkva elleni meccs szünetében…

15 minutummal később az orosz ultrákra irányult részben az aréna figyelme: elkezdtek füstölni a sarokban, miközben zászlókat akasztottak ki, egyszóval belakták a vendég szektort. Mindenesetre a Fradi-tábort sem kellett félteni, könnyedén megnyerték a „lelátói küzdelmeket”, külön a Moszkva-ultrákra szabott rigmusokkal. A pályán szintén fokozódott a helyzet, előbb a vendéglátók játékosaiban és a szurkolóikban – köztük bennem is – állt meg majdnem az ütő, mivel Chalov óriási helyzetben csak centikkel lőtt a kapu mellé, ugyanakkor az ellenfélnek is volt miért izgulnia, nagy kavarodás közepette Blazic fájóan közel járt a gólhoz – a rutinos Akinfeev lábbal hárított. Adódtak további sanszok a spílerek előtt, ugyanakkor gól helyett egy orosz pirossal zárult ez a 90 perc. 

Rebrov együttese újra nagyot alakított, ez így összességében pedig nagyon gyönyörű eredmény, hogy oda-vissza veretlen maradt a 2019-es magyar bajnok a piros-kékek ellen az EL-ben. 

FERENCVÁROS 2-2 ESPANYOL

Az FTC meglepően jó EL-eredményeinek köszönhető, hogy a szurkolók elkezdtek számlálni és tanácskozni, reális esély volt a továbbjutásra: 5 pont állt a Ferencváros neve mellett, míg a Ludogoretsnek 6, az Espanyol pedig a maga 10 vonalkájával már biztos továbbjutóként érkezett Budapestre. Jól jött a barcelonai egyletnek, hogy korán kipipálhatta az Európa Ligát. Ugyanis a La Ligában nagyon gyatrán álltak – és akkor még enyhén fogalmaztam. Így tartalékos tizenegyet állított össze Pablo Machin, a spanyolok vezetőedzője.

A Fradinak mindez remekül jött, s folyamatosan nőttek az esélyek az esetleges hazai bravúrra – de az Espanyol bizonyult a favoritnak továbbra is -; az OTP Bank Ligában nem hangolhatott volna sokkal jobban a magyar bagázs erre a kulcsfontosságú meccsre. Vargáék hatot lőttek Debrecenben, utána a Zalaegerszeget nyomták le. Varga, Isael, Frimpong és Sigér kezdőbe kerülése jelentett változást a Moszkvával ikszelő kezdőhöz képest. Jót tettek ezek a változtatások a játéknak, s nem volt olyan hazai focista, akin ne látszódtak volna az extra motiváltság jelei. Ismét lenyűgöző élőképpel rukkolt elő a B-közép, ennek a füvön is hamar megszületett az eredménye, mikor Boli kapott bele a játékszerbe, annyira azonban nem, hogy az be is menjen. Nagyon akart a Ferencváros, egyre izgalmasabb lett minden. És akkor a 23. percben jött Isael és az ő szabadrúgása…

Nyíl pontos tekerés, a labda a kapufán pattant, majd az ellenfél hálójában kötött ki. Sigér Dávidból olyan nagy erővel robbant ki minden, mint amilyen erős volt a lövése. A Groupama fölrobbant, a Zöld Sasok nemcsak megszerezték a vezetést, hanem az első gólját lőtte hazai környezetben a bajnoki cím várományosa. 1-0!!

Ez a kép közvetlenül az első ferencvárosi gól előtt készült

Aztán picivel a gólt követően, amikor még mindenki örömittasan énekelt és ünnepelt, jött a fagy. Lovrencsicset sokadjára fűzték meg a szélen – ez történt megint -, ám a többi zöld-fehér védő sem volt a helyzet magaslatán, evégett egy elég érdekes mozdulatsor után kiegyenlítettek a vendégek. 

Hiába a kapott találat, a mieink kedvét nem szegte semmi, és az Európa Liga-főtáblát nézve az eddigi legpazarabb teljesítményt mutatták be a srácok. Tényleg nagyszerűen rúgták a bőrt, kezdtük átvenni a játék irányítását. Azonban a sors nem az FTC oldalára pártolt, mivel a bíró egy egyértelmű büntetőtől fosztotta meg a hazai labdarúgókat. Isael-felsőlécet is láthattunk, meg egy Dibusz-bravúrt, míg ismét újabb óriási alkalom adódott a vezetés megszerzésére: egy büntető.

A kapu mögött kivétel nélkül fészkelődtek és izgultak a nézők, és sokan a telefonjukat is elővették. A büntető vége egy orbitális dühös és szomorú moraj lett, Isael kihagyta. Ám a thrillernek itt korántsem volt még vége. 90. percben megint egy sípszó, megint egy büntető. A D4-es és a D3-es szektorban a korábbi izgalom százszor nagyobb lett. Embertelenül hosszúnak tűnt a lövés előtti készülődés. Skvarka pedig berúgta… Én még soha olyan forgatagot nem éltem át, mindenki egymás nyakába ugrott, határtalan volt az öröm. Még sosem ünnepeltem annyira, életem eddigi legboldogabb pillanata volt. Mindenki ugrált, ugrált és ugrált. 

95. perc. A Fradi nagyon kifáradt, ekkor pedig elfogyott a koncentráció. Darder neve a magyarok körében sosem lesz bearanyozva, az egyszer biztos. Nem lehet arra jelzőt találni, hogy mennyire kicsin múlott a győzelem. A vége 2-2 lett egy határtalanul izgalmas meccsen. 

Azt mondom, hogy nem szabad annyira a karunkba dőlni, mert büszkék lehetünk magunkra; az eredmény az, ami a legkevésbé néz ki jól ezután a meccs után, ha valaki látta 

-nyilatkozta a meccs után Sigér Dávid a Digi Sportnak.

Ez teljesen így van, hiszen a Ferencváros fantasztikusan jól játszott és egyértelműen 3 pontot érdemelt volna. Lehet azt, mondani, hogy az Espanyolnak ez már nem számított, meg hogy a La Liga egyik kieső jelöltje, de ez akkor is egy különösen nagyszerű végeredmény. Óriásiak voltak a fiúk! 

A B-középre egyáltalán nem lehetett panasz

LUDOGORETS 1-1 FERENCVÁROS

Pikk-pakk elrepült ez az 5 találkozó, s a Fradi már is az utolsó feladatra készülhetett, méghozzá arra, hogy megragadja még valahogy a második helyet, amely azt jelentette volna, egy magyar klub nagyon hosszú időt követően bejut valamelyik európai versenysorozat kieséses szakaszába. A Fradi sorsa a saját kezében volt. Szerhij Rebrov a 4-3-3-as formáció mellett tette le a voksát, ezúttal Heisteren kívül Frimpong szintén kezdő volt.

Ami pedig az ellenfelüket illeti (egyébiránt ebben a kiírásban már negyedszerre mérkőzött meg egymással a két alakulat): a Ludogorets tarolt hazája ligájában; ott volt a bandában a Fradi-rajongók egyik nagy „kedvence”, aki kapott hideget-meleget a Groupamában, Claudio Keseru, valamint Wanderson is, ki az egyik legjobb játékos az ellenfél háza táján. Isaelék motiváltan kezdték az első 45 percet, letámadtak, hamar megragadták a kezdeményezés jogát. Szögletek tömkelegét végezte el a Fradi, s egy kissé megzavarta a hazai Sasokat, hanem a PFC párszor gyorsan megindult, mivel a fehér mezesek bátrabban támadtak.

És elérkeztünk egy olyan szituációhoz, amely gyökerestül megváltoztathatta volna a meccs kimenetelét. Tokmac centerezett remekül, a labda a hosszúra érkezett, Isael pedig lőtt, ám lövésébe széttárt karokkal beleállt egy bolgár védő. A kezezést nem vette észre a bíró (!), ezzel egy nagy esélyt vett el a ferencvárosi labdarúgóktól, hogy megszerezzék a vezetést. A szerencse később sem volt a magyar brigáddal, egy eladott labdára lecsapott egy ellenséges támadó, a gólt Lukoki szerezte. Ugyanakkor többször egyenlíthettünk volna, ámbátor a befejezésekbe folyton hiba csúszott. 

A második félidőben is általában az történt, amit Rebrov fiai akartak, a 70. perc kis híján Fradi-gólt hozott: Isael robogott be a kapu elé, csak sajnos nem sikerült eltalálnia azt. 

Jó néhányszor meglehetett volna a pontszerzés, jobbnak bizonyult a magyarok játéka, azonban megint a PFC jött ki jobban a meccsből. Így hivatalosan is kiestek a srácok az Európa Liga küzdelmeiből. 

A zöldben virító Groupama

ÖSSZEGZÉS

Még a legvérmesebb FTC-fanok sem gondolták biztosan, hogy szeretett csapatuk kiharcolja az EL-szereplést. Azt meg aztán főleg nem, hogy férfiasan fog helyt állni, s majdnem minden összecsapáson meccsben lesz kedvenc klubjuk. 7 pont van a Fradi neve mellett, úgy, hogy a legtöbben egynek is örültek volna az elején. Valamint a zöld-fehérek mindösszesen egyszer szereztek 0 pontot, idegenben pedig veretlen maradt Thomas Doll egykori legénysége. Fantasztikus volt, és alig várjuk, hogy legközelebb újfent magyar focicsapatért szoríthassunk az Európában! Bravó, Fradi!


DÍJAK

DIBUSZ

Nem véletlenül került be az NB I őszi válogatottjába, a nemzetközi találkozókon csakugyan nagyot nyújtott a magyar hálóőr a Fradi mezében. Például az Espanyol ellen idegenben röpködtek a Dibusz-védések, stabilitást adott a védőknek.

ISAEL

A magyar bajnoki címvédő remek döntést hozott, amikor leigazolta a brazil agytrösztöt. Állandó eleme a támadásoknak, csütörtökönként meg egy egyenesen brillírozott. Talán az NB I legjobb irányítója.

B-KÖZÉP

A keménymagot szintén muszáj megemlíteni, folyamatosan végig énekelték a meccseket – idegenben és otthon is -, aztán ott voltak azok a fenomenális egész stadionos látványok… Nem volt semmi!

Képek: Foci Java

Kövess minket Instagramon és Facebookon!