A Sevilla sportigazgatója a Premier League-be tart

Legújabb hírünk, melyben azt is taglaltuk, hogy Monchi korábbi Sevilla-edzővel dolgozhat együtt, a goal.com-on érhető el.

sevilla
(fotó: Sevilla)

Az El-győztes sportigazgatója a Premier League-ben köthet ki
GOAL.COM

Az Aston Villa a minap megvált Christian Purslow vezérigazgatótól, és úgy tűnik, máris megvan az utódja.

Még 2018-ban nevezték ki az Aston Villa vezérigazgatói székébe Purslowt, akinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a birminghami klub feljutott a Championshipből, és stabil PL-csapattá nőtte ki magát. Ugyanakkor Unai Emery vezetőedző érkezésével Pirslownak egyre kevesebb beleszólása volt a labdarúgással kapcsolatos döntésekbe.

Azóta a Sky Sports, valamint az Athletic is arról számolt be, hogy Monchi, a Sevilla sportigazgatója töltheti be a sportigazgatói pozíciót az Aston Villánál. A tárgyalások jelenleg is zajlanak, a Sky forrásai szerint kétmillió euró ellenében lenne hajlandó megválni Monchitól a Sevilla. Az Aston Villa vezetősége egy jelentős szerkezetváltáson ment keresztül, ugyanis Chris Heck fogja ellátni a klub pályán kívüli menedzselését, ennélfogva nem lesz szüksége vezérigazgatóra a klubnak.

Bizonyára Monchi szerződtetésében az szintén közrejátszhat, hogy Unai Emery vezetőedző már korábban dolgozott együtt a spanyollal a Sevillánál.

Monchi jelentős hírnevet szerzett magának, hála a remek igazolásainak: többek között Ivan Rakitic, Éver Banega, valamint Dani Alves Andalúziába szerződése mind az ő nevéhez fűződött. Nem csoda, hogy Monchi regnálása alatt nyerte a klub mind a hét UEFA-kupa-, illetve Európa-liga-trófeáját.

A spanyol szakember már második ízben tölti be ezt a szerepkört a Sevillánál, de 2017 és 2019 között az AS Románál ugyancsak megfordult.

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő

Olvass további cikkeket a labdarúgás világából nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Sevilla

Forrás: Sky Sports, The Athletic

További cikkeink