Olimpikon és rendőrfőhadnagy – interjú Gulyás Michelle öttusázóval

Számos magyar sikernek örülhettünk a 2024-es nyári olimpián. Rengeteg csodás eredmény, szépen csillogó érmek és világrekordok köthetők a magyar sportolók nevéhez, többek között a 24 esztendős Gulyás Michelle öttusázóhoz is. A világrekordot jelentő eredménnyel olimpiai aranyat szerző Michelle civilben rendőrfőhadnagy, valamint egyetemre jár, így az életben több komoly területen is helyt kell állnia a mindennapokban.

 Megjelent a DUE Tallózó 2024 novemberi számában, majd a Foci Java Magazin második számában is.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem is lehetsz ott a 2024-es párizsi olimpián, de végül a MÖSZ (Magyar Öttusa Szövetség) döntésének köszönhetően te utazhattál ki. Hogyan emlékszel vissza az olimpiát megelőző időszakra, amikor még kételyek között lebegett a szereplésed?
Az olimpiát megelőző időszak nagyon nehéz volt számomra, mert hiába teljesítettem remekül, stabilan éveken keresztül, azon az egy versenyen, ami a kiválasztásnál valójában számított (világbajnokság) a ló nem volt hajlandó együttműködni, és emiatt esélyem sem volt a jó szereplésre. A döntési folyamat, hogy ki képviselheti hazánkat az olimpián, elég hosszúra nyúlt, ezért folyamatos bizonytalanságban voltam, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokságon vagy az olimpián indulhatok-e el. Ez jelentős lelki terhet tett rám, amely megnehezítette a felkészülést. Ennek ellenére teljes erőbedobással készültem, és bíztam benne, hogy a szövetség helyes döntést fog hozni, amit az eredmények azóta igazoltak.

A döntőben, a sikeres lövészet után még várt rád egy 600m-es futás. Ekkor már hatalmas előnyöd volt, tudhattad, hogy meglesz az olimpiai bajnoki cím. Mi játszódott le a futás alatt a fejedben, illetve mikor realizáltad, hogy elérted azt a célt, amiért oly keményen dolgoztál?
Az utolsó lövészet után azért bíztam benne, hogy innen már nem tud utolérni senki, ezért nyomtam is a futást, hogy nyomomba se érjenek. De csak akkor lehettem biztos benne, hogy megnyerem az olimpiát, amikor ráfordultam a célegyenesre. Nagyon sok érzés tört a felszínre az utolsó körben, átvillantak az agyamon az utóbbi hónapok nehézségei, a sok negatív kritika, a hosszú kemény munka, a sok ember, aki támogatott és azok is, akik nem. Illetve, hogy végre bebizonyíthatom, hogy mindig is itt volt a helyem az olimpián, amit az eddigi teljesítményemmel kiérdemeltem, és ezt egy aranyéremmel hálálhatom meg.

A versenyt követően láthattuk, hogy gratuláltak neked a mögötted végzők, illetve te is nekik, ami egy rendkívül sportszerű gesztus mindkét fél részéről. Milyen szerepet tölt be nálad a „fair play” szelleme?
Az öttusa egy egyéni sport, de szoros kapcsolat van a versenyzők között, hiszen hasonló nehézségekenmegyünk át. Sokat találkozunk edzőtáborokban, tornákon, illetve tagjai vagyunk a nagy öttusacsaládnak. Annak ellenére, hogy versenyzünk egymással, és le szeretnénk győzni a másikat, tiszteljük egymásban a küzdőszellemet, valamint tudjuk, hogy az egyik versenyen az egyik, a másik versenyen egy másik versenyző végez majd az élen. Így szerintem valóban a „fair play” szellemében küzdünk meg egymással.

Az olimpiát követően soron kívül főhadnaggyá léptettek elő, nem érdemtelenül. Ez milyen feladatokkal jár a mindennapokban, illetve hogyan tudod összeegyeztetni a sporttal, az interjúkkal és minden egyéb teendőddel?
A főhadnagyi előléptetés egy nemes gesztus a rendőrség részéről (de nem rendkívüli), elismerve az olimpián nyújtott teljesítményemet, illetve egy rendőrségi kampányban való részvételemet. Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy így megbecsülnek, valamint elismerik a munkámat. A rendőrség (és előtte az egyetem – NKE) folyamatosan, teljes mértékben támogatott abban, hogy fel tudjak készülni az olimpiára, ott pedig sikeres lehessek. Enélkül ez nem sikerülhetett volna. Teljes munkaidős beosztásban nem lehet versenysportolni, pláne nem ilyen szinten. Munka, versenysport, tanulás, illetve a médiakötelezettségek nagyon sok időt követelnek, és csak támogató közegek segítségével, illetve kiváló időmenedzseléssel, priorizálással kivitelezhető. Az előléptetés nem jár semmi változással a mindennapi munkám során, továbbra is a toborzással és a sporttal foglalkozom.

„Csak akkor lehettem biztos benne, hogy megnyerem az olimpiát, amikor ráfordultam a célegyenesre”

Még csak 24 éves leszel, ám már rengeteg mindent megéltél. Londonban születtél, Milánóban jártál óvodába, az általános iskolát Szlovéniában kezdted, de már Magyarországon fejezted be. Olimpiai bajnok vagy és emellett rendőr főhadnagy, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági mesterszakára is jelentkeztél. Milyen céljaid vannak az elkövetkezendő időszakra, prioritásban mi helyezkedik most nálad az első helyen?
Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen fiatalon ilyen sokat megélhettem, valamint a gyermekkori álmomat is valóra válthattam. Igyekszem a felsorolt tevékenységeket hasonló prioritással kezelni, és ügyelni arra, hogy mindegyik területen előre tudjak lépni.

Milyen tanácsot adnál azon diákoknak, akik ugyancsak a rendőri hivatással kacérkodnak? Melyek a legfontosabb készségek ehhez a pályához?
A rendőri hivatás egy életforma, amelyben a hazádat, valamint a hétköznapi embereket szolgálod. Általánosságban egy hosszabb távú elkötelezettséget igényel, tehát szerintem nem ideális azoknak, akik szeretnek elkezdeni új dolgokat, de véghez vinni már kevésbé. Akit érdekel, olvasson utána, milyen területei vannak, mivel foglalkoznak és ehhez mire van szükség. Sokat segítenek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által biztosított képzési információk, illetve érdemes rokonokat, barátokat, ismerősöket, akik a hivatásos pályát választották, megkérdezni, hogy milyennek találják, mit csinálnak, mit szeretnek és mit nem.

Ha az élet választás elé állítana, és sajnálatos módon fel kellene adnod valamelyiket, a rendőri hivatás vagy az öttusa mellett döntenél?
Ettől a választástól – a hivatásos pálya, illetve a versenysport között – tartottam az egyetem alatt, amikor végeztem, amikor elkezdtem dolgozni, amikor sikeres voltam a sportban, valamint akkor is, amikor kevésbé. Az élet valahogy úgy hozta, hogy a támogató közeg, ami körülvett (a rendőrség és az egyetem) tudta, mennyire fontos számomra mindkettő. Maximálisan támogattak abban, hogy tudjam párhuzamosan csinálni, és ne kelljen az egyiket a másikért feladni. Meggyőződésem, hogy a jövőben ez hasonlóan lesz, így nem kell majd ezt a döntést meghoznom.

Interjú: Berki Dániel

Megjelent a Foci Java Magazin második számában. A magazin megrendelhető a Foci Java Instagram-oldalán.

Borítókép: Getty Images