Van bennük kraft! – Borussia Mönchengladbach

Digiqole Ad

Németországban Nagelsmannon kívül akad egy legalább annyira energetikus, tehetséges, modern focit játszó edző, mégpedig Marco Rose. Ő tette le az alapokat Salzburgban, így egyben Rose érdeme is, hogy ilyen jól működött a csapat idén a BL-ben. Jelenleg a Mönchengladbach csapatát viszi föl a német bajnokság élébe – egy már-már középmezőnybe szürkülő csapatot vett még át fél éve az Arsenállal is összeboronált szakember. Megpróbáltunk utána járni, mégis mi lehet a titka ezen két fenomenális gárda sikerének, valamint Marco Rose taktikájába is bele néztünk. Érdemes tovább olvasni, ugyanis könnyen lehet, valamelyik fél előbb vagy utóbb simán ott lehet majd a tényleges elitben. Az 1. rész főként a Gladbachról fog szólni, de a 2. részt teljes egészében a Salzburgnak szenteljük majd.

Marco Rose és a Mönchengladbach – nyerő páros (fotó: Getty Images)

A Hecking-féle Gladbach

Dieter Hecking a Wolfsburgot elképesztő magasságokba repítette. Azonban a 2016-ban hiába volt ott a lehetőség, hogy bejusson a csapat a BL-elődöntőbe, a következő szezont rosszul kezdték, ez végül Dieter állásába került. Egyébként a VfL azóta mélyrepülésben van, az osztályozót is megjárta De Bruyne egykori egylete. De még abban az idényben rögtön munkába is állt, télen ült le a Mönchengladbach kispadjára. André Schubert volt az elődje, ki a II. csapat után az I. bagázs vezetőedzője lett. Bejuttatta klubját a BL-be – igaz ott nem szerepelt túl fényesen a rendszere -, összességében viszont nem bizonyult túl velősnek a Schubert-éra. 

Ugyanakkor sokat küzdött Hecking a fiaival, hogy bejussanak az első számú európai sorozatba: a középmezőnyből nehezen, de kiverekedte magát a Borussia. Ekkor úgy nézett ki a tabella, hogy akár az aranyérem körül folyó csatába is beleszólhatnak a fekete-fehérek. Mindez 2018 decemberében történt. Tavaszra a Münchennel ellentétben lefulladt Hecking legénysége, a végén örülniük kellet a fanoknak, hogy elcsípték az 5. helyet. Csakhogy az időben vissza menve találni egy kulcsfontosságú eseményt: tavasszal megállapodott a klub Marco Roséval, miszerint a nyártól ő fogja majd a gyeplőt a Csikóknál. 

Leipzig?! Ugyan már!

A Leipzig és a Hoffeinheim személyében két olyan csapatot ismerhetünk meg, akiket konkrétan egész Németország gyűlöl. Gondoljunk csak arra a 90 percre, mikor a Bayern egy hatossal leiskolázta a Hoffeinheimet, s a Bayern-szurkolók énekeikben és egy molinót kifeszítve is szidták a kékek elnökét. De meg kell hagyni, a Lipcsét sem szeretik jobban a németek, sőt. Az meg aztán főleg nem tetszett a népnek, hogy az egyébiránt borzasztóan jól focizó Leipzig nagyon üldözi a Bayernt.

Ellenben a Mönchengladbach egyre jobb és stabilabb teljesítményével elnyerte a semleges szurkolók dicsérő szavait. Sőt a nagy Bayern- és Dortmund-szimpatizánsok is pozitívan vélekedtek a klubról. Ennek egyik oka az lehet ennek, hogy nem a semmiből lett fölépítve a Borussia. Valamint az embertelen mértékű pénzköltés csakúgy távol áll tőlük – mindez napjaink topcsapatairól nem nagyon mondható el -, meg hát szépen rúgják a labdát, meg kell hagyni.

Marco Rose a fiatal edző kategóriába tartozik még annak ellenére is, hogy Nagelsmannhoz képest igazi öreg rókának tűnik. Alapanyagban sosem szűkölködött a Red Bull Salzburg, tetejébe évek óta nincs párja Ausztriában a csapatnak. Szóval alapvetően nem ígérkezett Rose számára oly nehéznek és keménynek ez a salzburgi kaland (Marco Rose 2017 nyarán lett az energiaitalosok edzője). Első idényében Európa Liga-elődöntőbe jutottak fiai – Európa szájtátva nézte a csodát -, az osztrák Bundesliga mellé pedig 2018-ban és 2019-ben is a Salzburg nevét írták, mint győztesét.

A remek eredményekre fölfigyeltek a szomszédban, s a Mönchengladbach vezetősége lecsapott a trénerre. Immáron tehát Rose-val a kispadon a legnagyobb nyári távozó Gladbachban Thorgan Hazard volt. Ugyanakkor Breel Emboloval és Marcus Thurammal sikerült őt pótolni. Plusz megszerezték Ramy Bensebaini és Stefan Lainer játékjogát. Közben letelt a szezon fele, és egyáltalán nem állnak rosszul. A csapat átlagban 1,84 pontot szerez, megverték a Romát, a Bayernt, a Frankfurtot és a Leipziget és a Dortmundot is megszorongatták, egyébként pedig 5 meccs óta veretlenek. De mégis minek köszönhető ez a szembetűnő javulás? A válasz Marco Rose eszméiben keresendő.

A Rose-foci

Az osztrák szakember alapvetően a 4-3-1-2-es formációt preferálja viszont bemutatta, ő nem az az edző, aki nem változtatja meg esetlegesen az ellenfél miatt a terveit. Láttunk már a csapattól 3 védőt, 2 csatárt, meg még sok minden mást. De ezek csak rajzok, amiket a szurkolóknak megmutatnak a képernyőn. Valójában nincsenek helyezkedési megszorítások és hasonlók a játékukban. Látszódik a spílereken, valóban élvezik a focit és a rajongók is élvezik nézni kedvenceiket. A 4. legtöbbször juttatta a labdát a kapuba Pléa és alakulata, s az övék a 3. legjobbnak bizonyuló védelem a Bundesligában. Agresszív védekezésük és mesteri támadójátékuk kiváló egyensúlyban van. A széljáték helyett inkább középen gyors passzokkal juttatják el a két francia mágushoz, Pléa-hoz és Thuram-hoz a labdát. De ez nem történne meg a masszív töltelék nélkül, melyet legtöbbször a Denis Zakaria – Florian Neuhaus – Lars Stindl hármas szokott alkotni.

De térjünk vissza még egy kicsit a francia duóhoz, akik nemcsak rúgják a gólokat, de sokkal több szerepet vállalnak a fekete-fehér sikerben. Okos elmozgások, önzetlen megoldások, klasszis döntések. Allessandro Pléa és Marcus Thuram nagyon érzik egymást a pályán, 6 assziszt Pléa, 8 pedig Thuram neve mellett. Míg gólokban pont fordítva állnak, ezzel mindkettő összevetésben az első 2 helyen tanyáznak a csapat házi rangsorában. Elképesztő!

Tényleg élmény látni az egyletet futballozni, Yan Sommer megbízhatósága régóta alap; Ginter és Elvedi egyre jobb, talán kissé alul is vannak értékelve; középen sem kell aggódni a Rose mesternek, elől meg aztán pláne nem. Nem állítunk nagy sületlenséget, ha azt mondjuk, lehet, lassacskán a legmenőbb és a legjobb csapat is Németországban a Borussia Mönchengladbach lesz!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Getty Images

A következő „Van bennük kraft” cikkben a Red Bull Salzburg lesz majd terítéken.