Kutatás a szurkolókról és az NB I-ről – 2020-as kérdőív

Kétrészes cikksorozatunkban szurkolói vélemények alapján készítettünk felmérést az NB I-ről, az első részben a 2020-as adatokat elemezzük, a második részben pedig a 2021-es helyzetet. Zárásként pedig a két évet hasonlítjuk össze, miként változott a szurkolók véleménye. Lássuk is a közvéleménykutatás tavalyi adatait!

A felmérés 2020 májusában, az újraindítás előtt készült, mintegy 200 ember vett részt a szavazáson.

Footballhun TV-tartalom.

NB I
2020-ban így gondolkodtak a szurkolók az NB I-ről (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd; MTI; Lang Róbert/Somogyi Hírlap)

1. Mely csapatnak szurkolsz?

Itt szabadon írhatott bárki bármilyen magyar együttest.

A legtöbben a Ferencváros csapatát (45%) írták. Második helyen végzett a MOL Fehérvár (25%). A dobogó harmadik helyén a ZTE végzett (10%). Emellett a Paks(1%),  a Vasas(1%), a Puskás Akadémia(1%), a Győr(1%), a Honvéd(5%), a Haladás (5%), az Újpest, a Diósgyőr(10%), a Debrecen(3%), a Kisvárda(1%), a Mezőkövesd(1%) és a Csákvár(1%) csapata került beírásra.

2. Melyik a kedvenc játékosod?

A legtöbben Dibusz Dénes nevét írták, de nagyon változatos volt a névsor. A Ferencvárosból találkozni lehetett Isael és Varga Roland nevével (Dibusz utána  legtöbbször), míg Zubkov, Lovrencsics, Tokmac, Gróf és Blazic neve is gyakori volt. Rengeteg Vidi, ZTE és DVTK játékos nevét kaptuk, nevezetesen Nikolics Nemanja, Kovács István, Nego volt Fehérváron a „top 3”, Zalaegerszegen Zoran Lesjak és Eduvie Ikoba vitte a prímet. Miskolcon Danilovic, Márkvárt, Ivanovski, Hasani és Molnár voltak a legnépszerűbb játékosok. A többi csapatból is akadtak azért nagy kedvencek, Mezőkövesdről Silye, Kisvárdáról Viana, Debrecenből Garba, Varga és Bódi, Paksról Hahn és Bartha, Kispestől Lanzafame és Batik, Újpestről Heris, Győrből Priskin. Felcsútról pedig Gyurcsó neve volt feltüntetve.

3. A menedzser szerepe

Ennél a pontnál arra voltunk kíváncsiak, mennyire elégedettek a szurkolók csapatuk vezetőedzőjével.

A szavazók 6%-a volt úgy, hogy edzőváltás mellett döntene inkább és további 6% egyenesen utálta az edzőjét. 30% elégedett volt az edzővel, extrák nélkül, de stabil a csapatuk, a többség pedig maximálisan elégedett az edző teljesítményével.

4. Szezonbéli teljesítmény

A szavazók java szerint saját csapatuk várakozásokon felül teljesít 64% – 36% arányban azokkal szemben, akik szerint várakozásokon alul.

5. Honnan szurkolsz?

A szavazók zöme a fővárosban találta meg a kedvenc csapatát, ami nem meglepő, ám 30-al többen szurkolnak nyugati csapatnak mint keletinek, ami azért meglepő, mivel az elsőosztályban rengeteg keleti csapat (Kisvárda, Diósgyőr, Mezőkövesd, Debrecen) szerepelt a Zalaegerszeggel és a Kaposvárral szemben.

6. Miért szurkolsz annak a csapatnak?

A döntő többség annak a csapatnak szurkol ahova született. Ez 10 szavazat híján majdnem kétszer annyi mint amennyi csak a szurkolói hangulat vagy a mentalitás és a csapat játéka miatt drukkol az adott gárdának. Aki csak a jó játék miatt szurkol, szinte az 1%-ot sem éri el.

7. Milyen meccseket nézel?

Szerencsére a szavazók legnagyobb rétege (36%), pár kivétellel, de mindent megnéz, ami magyar foci, tőlük kicsivel lemaradva, de még 20% fölött azok, akik a magyar válogatott, illetve csapataink nemzetközi kupameccseit kísérik csak nyomon. Alig-alig, de vannak akik csak összefoglalók keretein belül követik a honi labdarúgást és a legkisebb réteg alkotja azt a csoportot, amely csak 1-1 rangadót (pl.: Fradi-Újpest) tekint meg.

TV vagy helyszín? (fotó: freepik.com/gpointstudio)

8. Hol nézed?

A legtöbben TV-n, illetve streamen keresztül követik csapatuk adott bajnokiját (49%), míg ennek egy híján a fele jár csak meccsekre. A maradék eloszlik, van aki csak követi az eredményt, nem is nézi a meccset, a többiek a B-középben szurkolják végig a szezont, ők 1 fővel többen szavaztak.

9. Hol tart a magyar labdarúgás?

FONTOS! Ez még a válogatott meccsek és a Ferencváros Bajnokok Ligája csoportköre előtt történt, ekkor 10-es skálán az átlag 6-os osztályzat volt abban a tekintetben, hogy a szurkolók véleménye szerint hol tart jelenleg a magyar labdarúgás.

10. Melyik volt a legemlékezetesebb meccs?

Mivel ez relatív, itt külön nem mennék bele statisztikázásokba, elég párat említeni: Debrecen 1-6 Ferencváros (2019), Honvéd 1-0 Videoton (2017), Kisvárda 1-0 Ferencváros (2017), Diósgyőr 2-1 Videoton (2017), Videoton 4-1 Ferencváros (2017), Haladás 1-0 Ferencváros (2018). Ami mindenképp szembetűnő, hogy a 2017-es év hozta a legemlékezetesebb meccseket a szavazó drukkerek számára, ahol vagy a Vidi vagy a Fradi volt az ellenfél, ez is igazolja az első kérdést, ami bebizonyította, hogy ez a 2 klub a legnépszerűbb Magyarországon.

11. Riválisok

Ebben a rovatban a rivális csapatokat hasonlítottuk össze, kinek szurkolnak többen. Az alábbi eredmények születtek (százalékos arányban)

Ferencváros 74-26 Fehérvár

Ferencváros 74-26 Újpest

Debrecen 66-34 Diósgyőr

Haladás 25-75 Zalaegerszeg

Győr 81-19 Gyirmót

(a 2021-es rovatban sokkal több párharc lesz összehasonlítva)

Nem csoda, hogy a Kaposvár már nem az NB I tagja (fotó: Kaposvári Rákóczi/Facebook)

12. Mely csapatoknak nincs helye az NB I-ben?

Legtöbben a Kaposvárt (szinte minden második ember írta). Második helyen a Puskás Akadémia, harmadik helyen pedig a Kisvárda végzett. (A Rákóczi azóta ki is esett az NB I-ből). Az Újpestet írták még nagyon sokan, egyszer-egyszer pedig előfordult a Debrecen, a Zalaegerszeg, a Diósgyőr és a Paks neve.

13. Mely csapatoknak lenne helye az NB I-ben?

Hatalmas fölénnyel a szurkolók a Vasast várják vissza az első osztályba. Az MTK azóta feljutott, a Győr, a Haladás és a Nyíregyháza volt még a legnépszerűbbek közt. A Siófok, a Pécs, a III. Kerület, a Csákvár, a Sopron, a Budafok (szintén feljutott) kaptak még említést, ám ők 1-2 javaslatnál többet nem kaptak.

14. Mennyi légiós játszik a csapatodban?

A legtöbb magyar szurkoló csapatában előfordulnak a légiósok de zömében magyarok vannak, igaz, csak 3 szavazattal kapott többet, mint az a válaszlehetőség, amely arra utalt, hogy a keret fele idegenlégiósokból áll. Fele ennyien voltak, akiknek a csapatában ¾ játékos nem magyar és nagyon alacsony réteg csapatában van csak magyar.

15. Honnan valók ezek a légiósok?

1 szavazat híján a szláv légiósokból (szerb, horvát, bosnyák) van több, mint az ukrán-román-szlovák trióból. A legkevesebb csapatnál jött Afrikából légiós, és a 2 között vannak a további/egyéb országokból hozott labdarúgók.

16. Légiósok szerepe

A szavazók több mint fele megvan elégedve az NB I-es légiósokkal, míg ennek a fele inkább a magyarokat tartja húzóembernek. Az 1 %-ot nem éri el azoknak az aránya, aki egytől-egyig utálja az összes légióst a csapatában, a többieknél keveset játszanak, nem lehet nagyon értékelni a teljesítményüket.

17. Légiósok jövője

Sokak szerint vannak nagyon jó légiósok, de több magyar kéne, pár emberrel kevesebb határozottan szükségét érzi a légiósoknak, kevesen pedig úgy vélekednek, hogy megállítják a magyar foci fejlődését és semmi értelmük.

A Pécs lenne az új meglepetéscsapat? (fotó: Árvai Károly)

18. A kiscsapatokról

2015-16: Békéscsaba, 2016-17: Gyirmót, 2017-18: Balmazújváros 2018-19: Kisvárda, 2019-20: Kaposvár, 2020-21: Budafok, 2021-22: Pécs?

Minden szezonra, amióta 12 csapatos az NB I (eddig) jutott egy kisebb meglepetéscsapat, amelyet egy réteg elítél,  más réteg örül neki. De kik vannak többségben?

Amely csapatok küzdenek, harcolnak, általában elnyerik a szurkolók tetszését. Gyakorlatilag ez kishíján a 70%-a a szavazóknak. A maradék csoport üde színfoltként tekintve szükségét érzi 1-1 ilyen kis csapatnak, míg majd’ ugyanennyien a nagycsapatokat preferálják, és alsóbb osztályban fogadják el ezeket a csapatokat.

19. 12 vagy 16 csapatos NB1?

A válasz elég egyértelmű volt, a szavazók 76%-a a 16 csapatos NB I mellett tette le a voksát.

Hamarosan jön a második rész.

Szerző: Tarr Ákos, a Footballhun TV szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd; MTI; Lang Róbert/Somogyi Hírlap

További cikkeink