Kutatás a szurkolókról és az NB I-ről – 2021-es kérdőív

Kétrészes cikksorozatunkban szurkolói vélemények alapján készítettünk felmérést az NB I-ről, az első részben a 2020-as adatokat elemezzük, a második részben pedig a 2021-es helyzetet. Zárásként pedig a két évet hasonlítjuk össze, miként változott a szurkolók véleménye.

Cikksorozatunk második részében (hasonlóan az elsőhöz) a szurkolók véleményét kértük az NB I-gyel kapcsolatban. A felmérés 2021 áprilisában készült.
Footballhun TV-tartalom.

NB I
Rebrov; Nikolic; ZTE Man. United 1-0 (fotó: Alan Harvey/SNS Group/Getty Images; Gregory Van Gansen/Photonews/Getty Images; Jed Leicester/EMPICS/Getty Images)

1. Melyik a kedvenc csapatod?

A szavazatok 67%-a a Ferencvárost írta kedvenc csapatként. A voksoló drukkerek 36%-a a Zalaegerszegnek, 13%-a a Honvédnak és az Újpestnek, a Fehérvárnak csak 9% (!), ahogy a Puskás Akadémiának, a Pécsnek, a Debrecennek, a Haladásnak és a Győrnek is, 4,5%-a pedig a Budafoknak, a Paksnak, az MTK-nak, a Soroksárnak, a Sopronnak, a III. Kerületnek, a Kaposvárnak, a Vasasnak vagy a Mezőkövesdnek szurkol. Fontos megjegyezni, hogy amiből igazán kiszabad indulni e tekintetben, még nem ez a rovat, ez még csak egy kis bemelegítő statisztika.

2. Ki a kedvenc játékosod?

Nézzük csapatonként rangsorolva a játékosokat, kiket írtak legtöbben:

Ferencváros: Dibusz, Sigér, Uzuni, Tokmac, Lovrencsics, Zubkov, Somalia Laidouni. Lovrencsics, Tokmac illetve Sigér volt a legnépszerűbb.
Fehérvár: Csak Nikolics Nemanja neve köthető a fehérváriakhoz.
Honvéd: Gazdag Dániel egyértelmű fölénnyel nyert kispesti oldalon.
Puskás Akadémia: Tóth, Kiss, Knezevic
Haladás: Medgyes Zoltán, Kiss Bence
Pécs: Adamcsek Máté, Tihanyi Olivér
Zalaegerszeg: Favorov, Bobál, Könyves, Babati, Koszta
Vasas: Feczesin, Radó, Otigba
Mezőkövesd: Jurina, Besirovic, Cseri, Szappanos
Újpest: Banai, Simon, Beridze,
Diósgyőr: Hegedűs, Shestakov
MTK: Schön, Varga
Budafok: Bese, Skribek
Debrecen: Bódi, Bárány

3. Hogy teljesít a csapatod?

55%-ban várakozáson aluliként teljesít a fanatikusok kedvenc csapata, csak a 45% az a réteg, amely arra szavazott, hogy szerint várakozásokon felüli, amit ebben a szezonban nyújt az adott gárda.

4. Hol található a csapatod?

Több mint a szavazótábor felének a csapata a fővárosban található. Ennek csak a harmada szurkol nyugati csapatnak, a nyugatiak számának a fele pedig keletinek.

5. Miért annak a csapatnak szurkolsz?

Kisebb fölénnyel, de azok vannak a legtöbben akik annak a csapatnak szurkolnak, ahova születtek, ahol élnek. Sorrendben jönnek azok a szurkolók, akiket az első labdarúgáshoz kapcsolható élmény köt az adott klubhoz, aztán következnek azok akik a hangulat miatt járnak oda meccsekre, és a legutolsó helyen azok, akiket a csapat szédítő teljesítménye vonz.

Sokan nézik a válogatott is – így helyes! (fotó: Srdjan Stevanovic/Getty Images)

6. Milyen meccseket nézel?

A szavazók 95%-a (ami egy rendkívül magas szám) tekint meg lehetőleg minden mérkőzést, legyen az akár bajnoki-, akár kupa-, akár válogatott meccs.

A középkategória (ami szintén ritkásabb) néz csak nemzetközi-, valamint válogatott meccseket, de bajnokit nem, legfeljebb összefoglalóból. Illetőleg van a legalacsonyabb kategória, ahol több mint 110 szavazatból csak 4 érkezett arra, hogy néha esetleg egy derbit megnéznek, mást nem.

7. Hol tart a magyar labdarúgás?

10-es skálán több mint 100 szavazat alapján 6-os volt az átlag.

8. A legemlékezetesebb meccsek:

Ismét csak válogattunk pár meccs közül, amelyeket többen írtak:

 Honvéd 2-1 Mezőkövesd (2020)
 Zalaegerszeg 1-2 Ferencváros (2019)
 Ferencváros 0-1 Diósgyőr (2021)
 Újpest 6-0 Ferencváros (2010)
Zalaegerszeg 3-3 Fehérvár (2019)
Honvéd 1-0 Videoton (2017)
Zalaegerszeg 1-0 Manchester United (2002)
Ferencváros 0-0 Molde (2020)
Barcelona 5-1 Ferencváros (2020)
Ferencváros 2-2 Espanyol (2019)
Videoton 0-0 Trabzonspor (2012)
Diósgyőr 7-1 Kisvárda (2013)

9. Mely csapat nem való az NB I-be?

Szinte minden második válasz a Kisvárda gárdája volt, nem volt nehéz tehát megállapítani, hogy a drukkerek szerint a Kisvárdának nincs leginkább helye az NB I-ben. Természetesen nem csak a várkertieket, hanem más klubokat is említettek, például a két kieső helyen álló Diósgyőr és Budafok, valamint a Puskás Akadémia volt a drukkerek szemében a „legnépszerűbb” csapat, amelynek nem látnak helyet az elsőosztályban. A további csapatok pedig egy-két alkalommal kerültek be a kérdésmatricába, de a Zalaegerszeg, a Mezőkövesd, a Paks és az Újpest neve, viszont a ZTE nem sokkal hagyta le a Puskást.

10. Mely csapatnak lenne helye az NB I-ben?

Fordul a kocka, az alsóbb osztályokból jöttek válaszok, kiket látnának a drukkerek ismét a legjobbak közt?

Alig volt olyan ember, aki ne a Debrecent említené. Rangsorban a Vasas és a Pécs érkezett, őket követet a Nyíregyháza-Győr páros, majd jött a Haladás és a Gyirmót neve a legnépszerűbbek közt. A Kaposvár, a Békéscsaba, a Szeged, a Siófok és a Budaörs csapatát várnák vissza még a másodosztályból, viszont az alsóbb osztályokból is olvashattunk neveket, pl.: Tatabánya, Csepel, Érd, III. Kerület, Pápa.

Ilyen volt a 2020-as felmérés

11. Légiósok mennyisége:

A legtöbb szavazó csapatában háromnegyede légiós a keretnek, és 5 vokssal maradnak le azok, akiknek a csapatának a felét csak az idegenlégiósok alkotják. A maradék szűk réteg csapatában nincs, legfeljebb 1-2 légiós fordul elő.

12. Légiósok származása

A legtöbb légiós nem megnevezett országból származik, míg a szerb-horvát-bosnyák (tehát a szláv) régió adja a második legtöbb légióst, Románia és Ukrajna kevesebbet, Afrika pedig csak a 7%-át adja.

13. Légiósok szerepe:

Egyhangúlag megvan elégedve a szavazó a légiósaik teljesítményével. A maradék 45% eloszlik, javarészt csak magyarok játszanak, és a szavazók 8%-a egytől-egyig az összes külföldit elküldené a csapatából.

Uzuni, a Fradi tavaszi húzóembere (fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP/Getty Images)

14. Ki a legjobb légiós?

Egyértelmű fölényben a bajnokcsapat 2 támadója, Tokmac Nguen és Myrto Uzuni, előbbi ősszel, utóbbi tavasszal húzóembere a zöld-fehéreknek. Mindez csapatokra lebontva:

Ferencváros: Tokmac, Uzuni, Isael, Boli.
Puskás Akadémia: Knezevic
Fehérvár: Houri, Petryak, Zivzivadze
Újpest: Beridze, Onovo
Diósgyőr: Milovic
Kisvárda: Bumba
Mezőkövesd: Besirovic
Zalaegerszeg: Lesjak

15. Vélemény a légiósokról:

A 3 kategória közül a legtöbbek szerint több magyar kéne, de a zöme légiós jól játszik, a második réteg szerint kellenek, míg alig 1% szavazott arra hogy megállítják a magyar foci fejlődését, nagyon csekély volt ezeknek a száma.

16. 12 vagy 16 csapatos NB I?

Nagy fölénnyel nyert a 16 csapatos első elsőosztályt preferálók száma, 76%-a a szavazóknak így képzelné el a létszámot az OTP Bank Ligában,

17. Az edző munkája

A többség, 90% a csapatának edzőjével megvan elégedve, kétszer annyian viszont az átlagnál magasabb szereplés miatt szeretik nagyon az edzőt. Alig 2% kérne edzőváltást és egyenesen bocsátaná el munkából a jelenlegi szakembert.

ETO – Gyirmót (fotó: gyirmotfc.hu)

18. A riválisok

Több nagy múltú rangadó párosítást gyűjtöttünk össze, az alábbi eredmények születtek (százalékban).

A derbi: Ferencváros 86-14 Újpest
Keleti derbi: Debrecen 62-38 Diósgyőr
Az örökrangadó: Ferencváros 77-23 MTK Budapest
Az NB1 mai „szuperrangadója”: Ferencváros 78-22 Fehérvár
Győri rangadó: Gyirmót 31-69 Győri ETO
Szabolcsi rangadó: Kisvárda 52-48 Nyíregyháza
Kaposvár 35-65 Pécs
Debrecen 69-31 Békéscsaba
Nyugati derbi: Zalaegerszeg 64-36 Haladás
Fővárosi rangadó: Újpest 23-77 Honvéd
Fejér megyei rangadó: Fehérvár 61-39 Puskás Akadémia
Borsodi derbi: Diósgyőr 38-62 Mezőkövesd
Debreceni rangadó: DEAC 28-72 DVSC

A fővárosi csapatok népszerűsége rangsor szerint (a Ferencváros nélkül):

  1. MTK
  2. Honvéd
  3. Vasas
  4. Újpest
  5. Budafok
NB I
Az MTK a második legnépszerűbb a fővárosi klubok közül (fotó: Laszlo Szirtesi/Getty Images)

19. Legkedveltebb, illetve legutáltabb csapat

Magyarország legkedveltebb csapata a Ferencváros lett, a szavazók 76%-a kedveli a Fradit. A másik végpont az NB I-es klubok közül az Újpest (21%), összességében a Békéscsaba (20%) lett a kedveléseket tekintve. Itt az elsőosztályú klubok mellett a nagy múlttal és szurkolótáborral rendelkező együtteseket is indítottuk a szavazásokon.

Akik 50% felett teljesítettek:

Ferencváros (76)
Zalaegerszeg (62)
MTK (60)
Paks (55)

Akik 50% alatt teljesítettek:

Debrecen (47)
Honvéd (46)
Győr (43)
Pécs (43)
Fehérvár (42)
Mezőkövesd (41)
Vasas (36)
Puskás Akadémia (36)
Budafok (36)
Diósgyőr (33)
Szeged (33)
Nyíregyháza (32)
Kaposvár (30)
Kisvárda (28)
Gyirmót (24)
Újpest (21)
Békéscsaba (20)

Minimális rajongótábora van még a Soroksárnak és a Szolnoknak, mivel ők nem szerepeltek alapjáraton, de a szurkolók megemlítették őket, természetesen őket is feltüntetjük itt a cikkben.

Ez lett volna a második rész, hamarosan jövünk a harmadikkal.

Szerző: Tarr Ákos, a Footballhun TV szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Alan Harvey/SNS Group/Getty Images; Gregory Van Gansen/Photonews/Getty Images; Jed Leicester/EMPICS/Getty Images

További cikkeink