Frankfurt 2-1 Rangers: az elődjeit meghazudtoló finálé
Különleges rangadókat, kuriózumnak számító meccseket hozunk el Meccsezés rovatunkban, most az Európa-liga döntőjéről, a Frankfurt-Rangers meccsről készültünk átfogó beszámolóval. Egy a korábbi BL- és El-finálék szenvedélyét és intenzitását meghazudtoló 120 perccel lettünk gazdagabbak. Érdemes lesz velünk tartani!
Atrocitások a pályán kívül – a hangulat adva volt
„Alapvetően a két szurkoltóbár közt nincs semmiféle rivalizálás, ugyanakkor az eltérő politikai nézeteik aggodalomra adnak okot. Tudniillik a Frankfurt inkább baloldali, míg a Rangers jobboldali, így a szélsőségesek okozhatnak némi affért” – nyiltakozta Juan Carlos Castro Estevez, a spanyol állambiztonságért felelős biztos a találkozót megelőzően.
Frankfurtból a hírek szerint 50.000, míg Glasgow-ból 100.000 szurkoló érkezett Sevillába, holott a két klub hivatalosan mindösszesen 10-10 ezer belépőt kapott (mint később kiderült, ez a szám 20-20 ezerre nőtt). Ez egyben azt is jelentette, hogy rengetegen nézték Sevilla utcáin csapatuk nagy lehetőségét. A Spanyol Rendőrség szerette volna elejét venni a különböző összetűzéseknek, így ügyeltek arra, hogy a két csapat azon szimpatizánsai, akik nem rendelkeztek jeggyel a Ramón Sánchez Pizjuánba, egymástól 5,5 kilométerre, kivetitőkön kövessék a meccset.
Mindhiába, a két szurkolótábor napközben és közvetlenül a mérkőzés előtt is összecsapott. Tudosítások szerint a kora esti ütközetben a Frankfurt-ultrák voltak a kezdeményezők, akik „úgy viselkedtek, mint az állatok” egy spanyol szemtanú állítása alapján.
A Frankfurt elképzelései érvényesültek – 1. félidő
A Rangers 50, a Frankfurt 42 éve nem szerzett trófeát az európai kupasorozat valamelyikén – ez meg is látszódott a pályán, ugyanis közel sem egy tapogatódzó és kockázatmentes döntőnek lehettünk szemtanúi; holott immáron évről-évre ez a helyzet a Bajnokok Ligájában. Igaz, színvonalában nem ért fel egy esetleges Barcelona-Leipzig párosításhoz eme 90 perc, mégis felejthetetlenné vált.
Kijelenthető volt, hogy a kezdősípszót követően a Frankfurt akarata érvényesült abban a tekintetben, hogy be tudott rendezkedni a direkt támadójátékra épülő kontrafutballjára. Anno a Wolfsburgnál már Oliver Glasner védjegyévé lett e játéksítlus, a Farkasok BL-be is jutottak a mester utolsó évében.
Főként a Rangers birtokolta a labdát az El-döntő első negyedében. A skótók ilyenkor három hátvédes rendszert alkalmaztak (John Lundstram sorolt vissza), amelyben a védők már a támadásépítéskor széthúzták a mezőnyt; elősegítve ezzel azt, hogy könnyebben tudjanak majd egy-egy akció során a szélen az ellenfél mögé kerülni.
Ilyenkor jött a képbe James Tavernier, akinek bár a beadásai egyáltalán nem a megszokott minőségben érkeztek Sevillában szerda este, megindulásai mindig szerves részét képezik a Rangers támadójátékának. Jobbhátvéd létére 18 találattal és 17 gólpasszal rendelkezik már 2021-22-ben, mivel rendszerint feltűnik a tizenhatoson belül. Ennek legékesebb példája az, amikor már a második percben válallta a kockázatot, berobbant, és bevette a Braga kapuját az El-negyeddöntő visszavágóján.
A próbálkozások számában viszont nem tükröződött a mezőnyfölény, a Frankfurt az első félórában sorra tüzelt átlövésekből, illetve gyors ellentámadásokból, érződött, hogy nagy kedvvel játszik a gárda. Ansgar Knauff a sebességét kamatoztatta a 20. percben, de veszélyes kísérlettel zárt egy akciót Djibril Sow is.
Glasner fiainak labdakihozatala leginkább fellőt labdákból állt, hiszen a három német védőre jutott három támadó a Rangers letámadásánál. Joe Aribo közvetlenül Kevin Trapp-pot helyezte nyomás alá, akinek nem maradt más lehetősége, mint az ívelés.
Nem nagy meglepetésre az így kialakuló légi párbajok nagy részét a Rangers robosztus védői nyerték Rafael Borréval szemben, ám a lecsorgókra le tudtak csapni a németek; a kolumbiait egyébként nagy figyelem alatt tartotta a Rangers-védelem, hála Connor Goldsonnak, halovány első játékrészt tudhatott magáénak az latin center. Csakhogy ettől függetlenül kirajzolódott az játékstílusa, ami megannyi elmozgást foglalt magába; a bedobásoknál például elsőként helyezkedett ki a szélre, ezzel gyorsan megjátszható, üres emberré tette magát.
Mire a hajrára érkeztünk, akkor tudott nagyobb nyomást gyakorolni ellenfelére a Rangers. Lundstram visszamozgásból a 35. minutumban véghez vitt fejese mutatta, hogy a pontrúgásokból igenis lehet keresnivalója Giovanni van Bronckhorst csapatának.
Aribo hidegvérrel, Borré szemfülesen köszönt be
Minden bizonnyal meghatározta a második játékrész első öt-tíz percét az a tény, hogy a Frankfurt saját szurkolótábora előtt támadhatott; Glasner együttese teljesen más felfogásban futballozott, mint korábban 45 percig. Hála a játék kontrollálásának, Borrénak is több lehetősége volt a helycserékre, amikkel csatártársainak csinált több területet. Knauff és Lindstrom gyakorta élvezhette ennek előnyét az említett néhány minutum során. A dán játékos egy átlövésből kis híján be is talált.
Azonban megszerezte a vezetést a glasgowi együttes az 57. percben, jelentősebb veszélyeztetések nélkül. Scott Wright volt az, aki egy ártalmatlan szituációt veszélyessé tett a félpályától indított letámadásával a Trapp kapujának előterében; a kikényszerített felívelésből végül Aribo szerzett labdát, a nigériainak pedig nem remegett meg a lába (0-1). Korábban 17 nemzetközi kupameccsen nem talált be, élete legfontosabb ziccerében ugyanakkor mattolta a német hálóőrt.
Fontosnak bizonyult, hogy Rodéék gyorsan reagáljanak a kapitulálásra, a következő frankfurti akciókon a feltüzeltség jelei látszódtak, de egyre több technikai hiba csúszott a játékukba, és összességében nem találták magukat a németek. Borré lett végül a megmentő, a rövidre robbant be, és ezúttal az őrzője, Goldson nagyot hibázott, elengedte a labdát; ezt a kolumbiai köszönte szépen (1-1).
A Sasoknak állt a hajrá, amelybe nagy erővel vetették bele magukat, ugyanis szerették volna lezárni a finálét még a rendes játékidő végezte előtt. Ahogyan az egész találkozó során megfigyelhető volt, úgy a hajrában sem hagyott alább a két ellenfél vállalkozókedve. A Frankfurt 74%, a Rangers 72%-os passzpontossággal zárt.
Hogy mi ennek az oka? Mindkét oldal bevállalta kockázatosabb átadásokat, ezért is láthattunk lendületes 120 percet Sevillában; hiába fáradtak a spílerek, még a hosszabbításban sem hagytak alább, érződött, hogy ez karrierjük csúcspontja, és minden pillanatát kiélvezték. Ritkaság manapság egy ilyen finálé.
Szintén erről ad tanúbizonyságot Kosztics és Goldson összecapása, amikor is a szerb szélső rástartolt egy elérhetetlen tűnő kiugratásra a ráadás perceiben.
Trapp hős lett, a Ramsey-csere lutri volt
Tehát az intenzitás mit sem változott a plusz harminc perc idején sem, a friss emberek, mint péládul Jens Hauge valósággal lubickoltak a hosszabbításban. Giovannni van Bronckhorst 19-re lapott húzott, és behozta Kemar Roofe-ot, illetőleg Aaron Ramseyt a 117. percben – készülve a szétlövésre. Örök kérdés, hogy szakmailag mennyire felelős döntés csupán egy büntető elvégzésére beküldeni egy játékost, mivel nehezen tudja felvenni az adott meccs ritmusát és hangulatát a csereember.
Mindenesetre Roofe igyekezni gondoskodni arról, hogy a tavalyi skót bajnok vigye haza az El-serleget: a rutinos ék első labdaérintéseiből egy jólhelyezett beadással Ryan Kentet hozta helyzetbe. Trapp a hárításával már ekkor hős lett, az angol lábában maradt a győzelmet jelentő találat.
Ramsey büntetőjénél a frankfurti közönségkedvenc hasonlóan bravúrral védett, Van Bronckhorst döntése nem jött be, igaz, Roofe belőtte a maga tizenegyesét. „Ramsey válallta a felelősséget, hogy elvégzi a büntetőt, sajnálatos, hogy nem sikerült értékesítenie” – nyiltkozta a döntő után a holland tréner.
Glasner pedig hason csúszva ünnepelhette játékosaival az El-sikert; a 2019-es El-elődöntőből való kiesés már a múltté!
Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő
Olvass további focis cikkeket nálunk!
Kövess minket Instagramon és Facebookon!
Kiemelt kép: Justin Setterfield/Getty Images; Jonathan Moscrop/Getty Images; CRISTINA QUICLER/AFP/Getty Images; Denis Doyle/UEFA/Getty Images
Forrás: Reuters, STV News, The Guardian, Metro, Sky Sports
