Christensen és Kessie az első forduló előtt távozhat

Foci Java
Reading Time: < 1 minute

Legújabb hírünk, melyben azt is taglaltuk, Christensen és Kessie miatt egyre inkább sürgeti az idő a Barcát, a goal.com-on érhető el.

Christensen
(fotó: James Williamson/AMA/Getty Images)

Még keretbe sem nevezte, de máris elveszítheti két igazolását a Barcelona

GOAL.COM

A szombati La Liga-nyitányig van ideje a katalánoknak regisztrálni a duót.

Andreas Christensen és Franck Kessie könnyen otthagyhatja a Barcelonát, ha a fentiek nem teljesülnek – erősítette meg több forrás az ESPN-nek.

Amennyiben nem regisztrálja a Barca a Rayo Vallecano elleni mérkőzésig a két játékost, azok dönthetnek úgy, hogy érvénybe hoznak egy záradékot a szerződésükben, amellyel szabadúszóként távozhatnak még az átigazolási piac vége előtt. Minderre azért lenne lehetősége a dánnak és az elefántcsontpartinak, mert ingyen csatlakoztak a Gránátvörös-kékekhez.

Viszont több forrás arról árulkodik, hogy egyelőre egyik játékos sem tervez élni a záradékkal. Laporta továbbra is bízik benne, hogy rajtuk kívül Robert Lewandowskit, Raphinhát, valamint Jules Koundét szintén sikerül nevezni.   

Emellett Ousmane Dembele és Sergi Roberto is arra vár, hogy bekerülhessen a csapat 2022-23-as La Liga-keretébe, de a Barcelona költségvetése még mindig nem felel meg a La Liga pénzügyi szabályzatának.

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: James Williamson/AMA/Getty Images

Forrás: ESPN

Next Post

Olaszok Torontóban - ezért követte Insigne Giovincót

Reading Time: < 1 minute Az idei transzferpiacon megerősítést kaptunk arról, hogy Torontóban oda vannak az alacsony termetű olasz támadókért, Lorenzo Insigne odaigazolt, és […]