Dárdai Bence Eb-t nyert, a Herthával készül és topklubok érdeklődnek érte

Digiqole Ad

Legújabb hírünk, melyben azt is taglaltuk, Dárdai Bence a Hertha első csapatával készül, a goal.com-on érhető el.

(fotó: Ben McShane/Sportsfile/UEFA/Getty Images)

Dárdai fiáért három topklub versenyez
GOAL.COM

Dárdai fiáért három topklub versenyez

Német sajtóértesülések szerint a Mönchenglabdach, a Juventus és a Milan is kiszemelte Dárdai Bencét.

A Borussia Mönchengladbach mellett már korábban felkapta a fejét Dárdai teljesítményére a Milan, illetve a Juventus. A két olasz topklub már a Hertha U19-es csapatában megfigyelte a német U-válogatottat.  

Sűrű hetek állnak Dárdai mögött: a hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokságot megnyerte a német válogatottal belőve a maga büntetőjét a döntő tizenegyespárbajában, majd édesapja kezei alatt a Hertha felnőtt csapatával kezdte meg a felkészülést az új idényre. A Young Boys elleni barátságos mérkőzésen csereként beállva egy bombagóllal szépítette az állást Dárdai 3-1-re. A 17 éves középpályás ez volt a bemutatkozó találkozója az első csapatban. „Bence olyan halálos passzokkal operál, amiket képtelenség olvasni, ez az erőssége”- nyilatkozta Dárdai Pál fia debütálását követően.

A berlini klub július 29-én kezdi meg menetelését a 2. Bundesligában a Düsseldorf ellen, jelen állás szerint akár Dárdai Mártonnal és Dárdai Bencével a keretében.é

Szerző: Bózsik Tamás Pál – főszerkesztő

Olvass további cikkeket a labdarúgás világából nálunk!

Kiemelt kép: Ben McShane/Sportsfile/UEFA/Getty Images

Forrás: Get Football News Germany, Csakfoci, Hertha