Freiburg: a klubvezetés kis híján elhozta a BL-t Freiburgba – 1. rész

Felkavarta a Bundeliga állóvizét az SC Freiburg, amely sikerekben gazdag évet produkált. 2013 után ismét az El-főtáblára került, Német Kupa-döntőzött, pénzügyi nehézségek nélkül új arénába költözött és ismét sztárjátékos(oka)t adott a topfutballnak. Klubvezetési szempontból vesszük szemügyre, hogy milyen volt 2021-22 a Fekete-erdőben.

Freiburg
Oliver Leki és Christian Streich – a két sikerkovács (fotó: Gerald Matzka/Getty Images;
Roland Krivec/vi/DeFodi Images/Getty Images)

Klubvezetési sikerek

Elég nehéz belegondolni, hogy milyen is lesz majd a klub, ha egyszer már nem ő lesz a vezetőedző, hiszen a Freiburg Streich nélkül egyszerűen nem ugyanaz a Freiburg.” – Nils Pedersen csapatkapitány szavai tökéletesen illusztrálják, hogy a Freiburg és Christian Streich neve egybeforrtak az idők során. Játékosként 1987-88 között, különböző edzői posztokat betöltve pedig már 1995-től szolgálja szeretett klubját Streich, 2011-től vezetőedzőként. 2014-15-ben megélte a kiesést a gárdával, de idén immáron a nemzetközi porondra kormányozta azt – a szakmai sikerei megkérdőjelezhetetlenek, ugyanakkor az idei történelmi szezon eredményeit távolabbról kell nézni.

Freiburg
Ikonikus hazai pályáját búcsúztatta az SCF 2021. szeptember 26-án az Augsburg ellenében (fotó: Matthias Hangst/Getty Images)

A Schwarzwald-Stadionból az Europa Parkba

Az 1999-es átalakításokkal a Schwarzwald-Stadion kapacitása elérte a 24 ezret; az idei szezon kezdetére a harmadik legkisebb stadion volt a Bundesligában, emellett továbbra is talán a leghangulatosabb. A Schwarzwald-Stadion a Fekete-erdőben terült el, valamint akárcsak a hagyományos angol pályák esetében, úgy itt is nagyon közel helyezkedett egymáshoz a lelátó és a pálya.

Amennyiben ettől még nem tűnne elég különlegesnek, tudni kell, a Freiburg csak a Német Labdarúgó Szövetség külön engedélyével játszhatott itt, ugyanis a pálya öt méterrel rövidebbnek bizonyult, mint a legtöbb Bundesliga-stadionban. A másik nem mindennapi tényező, hogy a pálya egy délről északra irányuló kisebb lejtőn helyezkedett el.

Jóllehet nemcsak a pályán, de a lelátón is igyekeztek előnyt kovácsolni maguknak a Freiburgnál. Olyan alacsonyra építették a vendég szektort, hogy úgy hírledt, Németországban ide a legrosszabb idegen nézőként elkísérni a csapatot.

Ezen faktorok mind hozzájárultak ahhoz, hogy voltaképpen bevehetetlen hazai erőddé váljon a Schwarzwald-Stadion; a Bayern München például története folyamán 21 mérkőzéséből 11 alkalommal szerzett itt három pontot.

Sport-Club Freiburg v TSG Hoffenheim - Bundesliga
Otthon, édes otthon (fotó: Simon Hofmann/Getty Images)

Hiába azonban a sok régimódi praktika, korszerűbb és nagyobb hazai környezetre volt szüksége a Fekete-erdei együttesnek. Ez azonban egy ilyen kis klubnál nehezen megoldható pénzügyileg, ámde nem a Freiburgnál. Hála – többek közt – a megfontolt átigazolási politikának, a 2020-21-es évadot is kilenc milliós plusszal zárták a freiburgiak; a koronavírus-járvány utáni jelentős bevételkiesés ellenére is pénzügyi nehézségek nélkül épült fel az új Europa-Park Stadion.

Mindösszesen 130 millió eurós összköltségből valósult meg a Freiburg hazai létesítménye, amiből 30 millió hitelekből származott, illetve 16 milliót vállalt át az állam. (Ebből fakadóan a freiburgi egyetem használhatja a létesítményhez tartozó parkolókat).„Fontos megemlíteni, hogy a klub jól megtervezett, hosszútávú startégiája mind a szakmai, mind a pénzügyi szempontokkal egyaránt foglalkozik – hangoztatta a klub elnöke, Oliver Leki. – Ezért is zárhattuk ilyen stabilan 2020-21-et.”

Pedersen és társai hamar megszokták a változást, és nem hatott zavaró tényezőként a szezonközi arénaváltás. Pályaválasztóként csupán négyszer szenvedtek vereséget a piros dresszesek a Bundesligában, és hazai mérkőzéseik csupán hat százalékán nem rúgtak gólt – újfent egy alacsony mutató.

SC Freiburg - Eintracht Frankfurt
Felhőtlen viszonyt ápol egymással a klubelnök és a vezetőedző – a fejlődés kulcsa, hogy nincsenek ellentétek a vezetőség és a kispad között (fotó: Patrick Seeger/picture alliance/Getty Images)

Türelem a kispadon is

Egy, a Freiburghoz hasonló kisklub esetében tehát elengedhetetlen a következetesség nemcsak a financiális kérdésekben, hanem a kispadon is. Christian Streich évtizedek óta segíti Breisgau Braziljait, így ha valaki, a német mester bizonyára ismeri a gárda hagyományait, és tudja, mit jelent a helyeiknek. Noha épp elég alkalma nyílt a vezetőségnek, hogy menesszék állásából a klublegendát. Tudniillik a 2014-15-ös idényben vége szakadt a nagy sorozatnak, ugyanis zsinórban hat első osztályban lehúzott bajnoki szezon után kiesett az együttes; mindezzel erős kontrasztot alkot az a tény, hogy Streich fiai 2013-14-ben még El-csoportkörben szerepeltek.

Egyértelműen tisztában volt azzal a vezetőség, hogy Streichnél nemigen találnának megfelelőbb embert a feladatra, és lám, a bizalom kifizetődött. Streich mindig is rendelkezett azzal a képességgel, hogy újjá tudja építeni a saját maga csapatát, kis költségvetéssel, saját nevelésű játékosokkal. A recept nem változott azóta sem, jóllehet hat éve még nem álltak készen a freiburgiak egy európai kupaszereplésre – nem úgy, mint most.

Vége az első résznek.

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Gerald Matzka/Getty Images; Roland Krivec/vi/DeFodi Images/Getty Images

Forrás: Südkurier, DW, Freiburg1, Bundesliga

További cikkeink