Kubatov Csercseszov szerződéshosszabbításáról

Legújabb cikkünk, melyben azt is taglaltuk, hogy Kubatov Gábor nyilatkozata szerint a Fradi nyitott újabb magyar játékosok szerződtetésére, a goal.com-on érhető el.

Kubatov
(fotó: Magyar Nemzet)

Kubatov Csercseszov jövőjéről és a magyar államnak megkeresett milliárdokról is beszélt
GOAL.COM

A Ferencvárosi Torna Club elnöke Aissa Laidouni kapcsán megemlítette, hogy eddig nem kaptak érte olyan ajánlatot, amin komolyabban el kellett volna gondolkoznia a vezetésnek. Viszont kiemelte, hogy egy számukra is megfelelő ajánlat esetén nem fognak a transzfer útjába állni, hisz az üzletből befolyó pénzből képesek lehetnek pótolni őt, valamint a játékos is máshogy állna utána a klubhoz, ha megfosztanák őt egy esetleges álommunkától.

A Puskás Arénába való költözéssel kapcsolatban elmondta, hogy az eddig elfogyott több mint 35 ezer jegy árából már visszajött a költözés költsége, így egy teltházas meccsel igen komoly profitra tehetnének szert.

Az idei Európa-liga-döntőt a Puskás Arénában rendezik meg, így egy esetleges fináléba jutással ”hazai pályán” léphetne pályára a csapat. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy kis szerencsével elérhető, hisz a jelenleginél gyengébb játékerőt képviselő Fradi két éve majdnem döntetlent játszott a Juventusszal, illetve a Barcelona ellen is voltak jó periódusai a meccseknek, valamint a téli felkészülés is jól sikerült, ahol egy Bundesliga-csapatot is sikerült megverniük. „Abban mostanra már biztos vagyok, hogy nem fog örülni az a klubelnök, aki meghallja, hogy velünk sorsolták össze a csapatát.” – jelentette ki Kubatov Gábor, aki szerint ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél, csak nehéz és nagyon nehéz.

Az FTC elnöke kiemelte, hogy az elmúlt 10 év alatt 17 milliárd forintot kerestek a magyar államnak, ami szerinte viszont csak mellékes a nemzeti sikerek, büszkeség és országimázs mellett, amit a Fradi adott a magyar embereknek és azoknak a fiataloknak, akik ezen az úton szeretnének elindulni.

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzővel a napokban beszélt a hosszabbításról, akit elmondása szerint annak ellenére is nehéz lesz megtartani, hogy a háborúnak köszönhetően több ajtó is bezáródott előtte, hisz egy kiváló, korántsem idős szakemberről beszélünk, aki a 2018-as világbajnokság után benne volt a világ tíz legjobb edzője között.

A magyar játékosok helyzetére utaló kérdésre elmondta, hogy nyitva áll előttük az ajtó, most is két fiatallal hosszabbítottak szerződést Lisztes Krisztián és Varga Zétény személyében, de kiemelte, hogy ahhoz hogy bekerüljenek a kezdőbe, a kapuban Dibusznál, a védelemben Samy Mmaeenál, a középpályán Laidouninál, a csatársorban pedig Traorénál kell jobbnak bizonyulniuk.

„Ő az, aki olyan lehetetlen dolgokat csinál a pályán, olyan lehetetlen labdákat ér el, olyan bődületes teljesítmény van mögötte, ami nekünk, fradistáknak egy mondatban testesül meg: Küzdeni mindig, feladni soha!” – mondta az eleinte sokat kritizált Kristoffer Zachariassenről Kubatov Gábor, arra a kérdésre, hogy szerinte ki az a légiós, aki leginkább magáévá tette az FTC filozófiáját.

Szerző: Berki Dániel, a Goal Vonal szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Magyar Nemzet

Forrás: hirado.hu