Solskjaer, Stöger, Szabics – menesztésközelben lévő edzők

Foci Java

Ahogyan a 2021-22-es szezon beindult, úgy indultak meg az állandó találgatások, hogy vajon melyik edző meddig bírja aktuális gárdájánál. Körbenéztünk a topligákban és az NB I-ben: nem meglepő módon Ole Gunnar Solskjaer, Jesse Marsch és Huszti Szabolcs is a listánkon; de megélik a jövő hetet? 1. rész

Solskjaer
Rezeg a kispad alattuk… (fotó: Max Maiwald/DeFodi Images/Getty Images; Matthew Ashton/AMA/Getty Images; Szirtesi László/Getty Images)

Ole Gunnar Solskjaer

Solskjaer eredetileg ideiglenes vette át 2018 decemberében a stafétabotot a Manchester Unitednál José Mourinhótól. Első szezonjában csak a hatodik helyre tudta behozni a Vörös Ördögöket, viszont eljutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőéig a PSG kiverésével. Következő idényében bronzérmet szerzett a Uniteddal és az El legjobb négy csapata közé jutott az angol sztárcsapattal. Tavaly már az ezüst is összejött, a Villarreállal szemben azonban elbukta az Európa-liga döntőjét.

Idén meggyőzően kezdte a szezont, hiszen rögtön az első fordulóban 6-2-re kiütötte a Leeds-et. Más kérdés, hogy a folytatás tragikusan sikerült. Hiába Cristiano Ronaldo, Raphael Varane vagy Jadon Sancho érkezése, a BL-ben rögtön egy Young Boys elleni vereséggel kezdtek a manchesteriek; ezt követően kiestek a West Hammel szemben az Angol Ligakupából, a bajnokságbeli botladozásokat pedig vasárnap egy Liverpool elleni hazai 5-0-s zakó követte, így a Solskjaer mellett a legkitartóbb emberek is a norvég távozását követelik.

Szabics Imre

2021. április 1-én Szabics Imre, az osztrák válogatott másodedzője vette át a Vidi vezetőedzői szerepét. Debütálása egy kisvárdai 0-0 után egy hazai Újpest elleni 4-0-s siker volt; a bajnokság hátralévő feléből csak a Ferencvárostól kaptak ki Szabicsék. A MOL Magyar Kupa döntőjében azonban hosszabbítás után az Újpest felülmúlta a Vidit, és a mai napig tartó hullámvölgy ezennel elindult.

A szezon első két tétmeccse az örmény Ararat Yerevan elleni Konferencia Liga-selejtezővel indult, ahol egy hazai 1-1 után Örményországban 2-0-s vereséggel kizúgott a Vidi. A bajnokságot egy zalaegerszegi döntetlennel kezdték Szabicsék, csupán a negyedik fordulóban győztek először. A legjobb teljesítményt eddig Sopronban a kupában nyújtotta a Vidi, 6-2-re nyert. Sérüléshullám ide vagy oda, miután sem a Debrecen sem pedig az Újpest ellen nem tudta emberelőnyét kihasználni a Vidi, Szabicsnak vélhetően az újpesti vereség teheti be a kiskaput; hiszen a sereghajtó, a bajnokságban még nyeretlen Újpest 1-0-ra le tudta győzni a Fehérvárt. Ennek eredményeképp a Vidi visszacsúszott a hetedik helyre, tíz meccsből csak hármat megnyerve…

SV Babelsberg 03 v RB Leipzig - DFB Cup: Second Round : News Photo
Jesse Marsch még nincs annyira veszélyben, meg fogja kapni a neki járó időt; a Leipzig általában hosszútávra tervez (fotó: Nico Paetzel/DeFodi Images/Getty Images)

Jesse Marsch

A lipcsei sikeredző, Julian Nagelsmann munkáját természetesen nem könnyű beérni. Ettől függetlenül a Salzburgtól elhozott amerikai tréner, Jesse Marsch várakozásokon alul teljesít a három magyar válogatott alapembert is foglalkoztató Leipziggel. A kupában egy magabiztos továbbjutással indult lipcsei karrierje, ahol korábbi salzburgi játékosa Szoboszlai Dominik és Willi Orbán is betalált, ráadásul Dominik első lipcsei gólját szerezte. A Bundesliga-rajt borzasztóan sikeredett, hiszen 1-0-ra kikapott Mainzban a Leipzig.

A Stuttgart elleni 4-0-s sikert követően viszont Marschék mélygödörbe kerültek. Wolfsburgban még csak 1-0-ra maradtak alul, utána viszont a Bayern ellen négyet, a Manchester City ellen hatot kaptak. A Bajnokok Ligájában ráadásul a Club Brugge mellett a Paris Saint-Germaintől is kikaptak Gulácsiék, ezért még nincs pontjuk. Kilenc forduló elteltével egyelőre a hatodik helyen a Leipzig, a Fürth elleni magabiztos győzelem talán kicsit ad levegővételre időt Marschnak és stábjának.

Azt is meg kell jegyezni, hogy nem kevés idő kell ahhoz a futballhoz, amelyet az amerikai tréner játszat, így az ő menesztésére igen kicsi az esély,

Peter Stöger

Akárki lett volna a Fradi edzője, nem lettünk volna a helyében, mivel megugrani azt a szintet, amit Rebrov hozott a Fradival, az egyáltalán nem egy szívmelengető feladat.
Stögernek sikerült bevezetni a Fradit a BL-rájátszásába, többek közt a Slavia Praha testén keresztül, csakhogy a Young Boys nagy falat volt. Aztán Európa-ligában pedig a zöld-fehérek elveszítették eddig mindhárom csoportmeccsüket, összességében pedig a legutóbbi 6 európai kupameccsüket bukták el. Bár az első két csoportmeccsen teljesen rendben volt a gárda játéka.

AZ NB I-ben a Kisvárda elleni vereséget tudta feledtetni Peter Stöger azzal, hogy a következő 6 meccsét kivétel nélkül megnyerte a Fradi többek közt a Fehérvárt, az Újpestet vagy a Paksot is legyőzve sokgólos meccseken. Az októberi válogatott szünet után viszont nem találja magát a Ferencváros. A Zalaegerszeg elleni hazai vereség után rossz játékkal alulmaradt a Celtic Parkban, az MTK ellen pedig gólnélküli döntetlent játszott; ekkor a Fradi két támadója, Tokmac Nguen és Myrto Uzuni egymásnak estek; illetve a játékosok MTK meccs utáni reakciója és viselkedése sem nyerte el a szurkolók, leginkább a tábor tetszését. Stögertől többet várnak mindenesetre.

Football friendly match AS Roma - Debrecen : News Photo
Husztiéknak nehéz lesz bennmaradni az NB I-ben (fotó: Massimo Insabato/Archivio Massimo Insabato/Mondadori Portfolio/Getty Images)

Huszti Szabolcs

Kondás elemér távozása után Huszti Szabolcs újdonsült vezetőedzőként vette át a Debrecen irányítását még az NB II-ben. Nehézkesen, eléggé lyukas védelemmel, de a végén sikerült kiharcolni a bajnoki címet és ezzel a feljutást; a lendületet pedig sikerült a szezon elejére átmenteni, hiszen Kispesten rögtön 4-1-es győzelemmel kezdtek a hajdúságiakkal, majd ikszeltek az Újpesttel és a Pakssal. A ZTE és az FTC elleni vereséget egy 5-0-s Gyirmót elleni sikerrel abszolválták. Utána viszont egészen a tizedik helyre zuhantak vissza kilátástalan játékkal; legutóbbi két meccsüket 0-4-es gólkülönbséggel elveszítve a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia ellen.

Szerző: Tarr Ákos, a Footballhun TV szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Next Post

Koeman, Oenning, Farke - menesztésközelben lévő edzők

Ahogyan a 2021-22-es szezon beindult, […]

Kövess minket!

@focijava