Bemutatjuk a meggypiros mez viselőit: Kleinheisler László, Loic Nego

Digiqole Ad

Annak apropóján, hogy szép lassan, de egyre inkább közeledik a várva várt Európa-bajnokság, bemutatjuk válogatottunk játékosait. Így kétségtelenül képben leszel a meggypiros mez viselőivel. Már a középpályások jönnek, ugyancsak párosával: Kleinheisler László és Loic Nego!
Goal Vonal-tartalom.

Kleinheisler László
Két gól, két hős – Kleinheisler és Nego (fotó: Andreas Solaro/AFP/Getty Images)

Kleinheisler László

  • klub: NK Osijek
  • válogatottság: 32
  • poszt: középpályás
  • életkor: 27 éves
  • legnagyobb sikerei: magyar bajnok és kupagyőztes, kazah bajnok és szuperkupa-győztes

Klubcsapataiban

Kleinheisler László 1994. április 08-án, Kazincbarcikán született. Utánpótlás éveit Pomázon, majd a III. kerületben, végül a Székesfehérváron, a Videoton FC akadémiáján töltötte. Felnőtt szinten való bemutatkozására a 2011-12-es szezonban került sor a Puskás Akadémia színeiben. 27 mérkőzés után visszatért Székesfehérvárra, ahol 3+1 éves szerződést írt alá. Magyarországi éveit követően 2016-ban légiósnak állt, Bundesligában szereplő Werder Bremen csapatához szerződött. Az ezt követő közel két szezon igen mozgalmasan maradhat meg Kleinheisler emlékezetében, ugyanis Brémában csupán hatszor kapott játéklehetőséget, és rendre kölcsönbe adták a fiatal magyart. Darmstadt, Ferencváros, majd Asztana. Ebben a sorrendben adták tovább félévenként, de megragadnia csak utóbbinál, a kazah Asztanánál sikerült, ahol viszont 2 rendkívül sikeres szezont tudhat maga mögött. Az El-csoportkör mellett, elhódította a bajnoki trófeát, valamint a Szuperkupa-döntőt is sikerült megnyernie csapatával. 2019-ben az orosz Zenit érdeklődése ellenére, a horvát élvonalban szereplő NK Osijek jelentette be Kleinheisler László érkezését. A jelenleg is Eszéken futballozó középpályás 3 gólt szerzett eddigi 57 pályára lépése alatt.

Kleinheisler a görögök elleni győzelem után. (fotó: Alex Grimm/UEFA/Getty Images)

Válogatottban

Kleinheisler debütálása a nemzeti csapatban, még a labdarúgást nem kedvelők között is elhíresült. A klubjában alig-alig játszó futballistát Bernd Storck szövetségi kapitány nagy meglepetésre előbb a keretbe, majd a kezdőcsapatba nevezte. Kleinheisler jócskán meghálálta a belé vetett bizalmat, hisz az ő góljával nyertük meg a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőt odavágóját, ami nagyban hozzájárult a későbbi meneteléshez is.  A ’16-os kontinenstornán az osztrákokkal vívott győztes csata legjobbjának választották, majd az egyéni sikereket megkoronázva a csoportkörök zárása után az álomcsapatba is bekerült az UEFA listáján. Később további két gólt szerzett ’’meggypirosban”, előbb a görögök, majd az andorraiak kapuját vette be. Várhatóan ott lesz a Németországgal, Portugáliával és Franciaországgal egy csoportban lévő magyar válogatott Eb-keretében.

Loic Nego a következő oldalon!