A márciusi válogatott szünet legjei

Digiqole Ad

A világbajnokság után először rendeztek hivatalos válogatott szünetet. Európában több mint 100 meccset bonyolítottak le hat nap alatt, amelyeken a magyar válogatott remekül szerepelt. Összefoglaló március közepéről, amikor címeres mezek borították a stadionokat – a pályán és a lelátón is.

válogatott
(fotó: Szaniszló Róbert/NurPhoto/Getty Images)

A legnagyobb különbségű győzelmek

Az Eb-selejtezőkön Portugália, Svédország, Franciaország és Izland is gálaestet tartott.

A portugálok előbb Liechtensteint győzték le 4-0 arányban, majd 6-0-ra verték idegenben a luxemburgiakat. A svédek az azerieknek vágtak ötöt, a svájciak pedig a fehéroroszoknak, míg a franciák Hollandia ellen egy 4-0-s győzelemmel kezdték a kvalifikációt. A válogatott szünet legnagyobb különbségű eredményei azonban a világbajnoké és Izlandé lettek. Az argentinok egy Curacao elleni felkészülési mérkőzésen nyertek 7-0-ra, míg az izlandi válogatott ugyanilyen különbséggel ütötte ki Vaduzban a liechtensteini csapatot, akiket talán a 0-11-es gólarányukkal a 2023-as márciusi válogatott szünet legrosszabb csapatának is mondhatunk.

Legnagyobb különbségű mérkőzések:
Portugália 4-0 Liechtenstein
Franciaország 4-0 Hollandia
Svédország 5-0 Azerbajdzsán
Fehéroroszország 0-5 Svájc
Luxemburg 0-6 Portugália
Liechtenstein 0-7 Izland
Argentína 7-0 Curaraco

Marokkó meghúzta egy újabb oroszlán bajuszát (fotó: Alex Caparros/Getty Images)

A legnagyobb meglepetések

Holland zakó, spanyol vereség skót földön, cseh botlás Moldovában és andorrai pontszerzés a selejtezőkön.

Sok meglepetéssel találkozhattunk márciusban. Hollandia veresége Franciaország ellen önmagában lehet, nem akkora meglepetés, minthogy Skócia legyőzi a spanyol válogatottat, de a négygólos különbség tudatában meglepő volt a tükörsima francia siker. Luxemburg Szlovákiában, Andorra Koszovóban tudott bravúrpontot szerezni, míg Wales a vb-bronzérmes horvátok ellen csípett el egy pontot. Szeptemberi ellenfelünk, a cseh válogatott idegenben nem tudott gólt lőni annak a Moldovának, amely tavaly egy 5-0-s románok elleni vereséggel zárta az évet, idén azonban így még veretlenek. A legnagyobb meglepetést talán a Kazahsztán-Dánia mérkőzés hozta, ahol az első félidőben a már ötgólos Rasmus Hojlund duplájával 2-0-ra vezettek a dánok, ám a 77. percben szépített, sőt, a meccs végére meg is fordította a meccs állást a kazah válogatott és 3-2-es győzelmet aratott az előző Eb-elődöntőse ellen. A felkészülési találkozók során pedig az előző vb meglepetéscsapata, Marokkó 2-1-es győzelmet aratott a brazilok ellen.

Legnagyobb meglepetések:
Kazahsztán 3-2 Dánia
Skócia 2-0 Spanyolország
Moldova 0-0 Csehország
Franciaország 4-0 Hollandia
Horvátország 1-1 Wales
Koszovó 1-1 Andorra
Marokkó 2-1 Brazília
Szlovákia 0-0 Luxemburg

(fotó: Kisbenedek Attila/AFP/Getty Images)

A legemlékezetesebb meccsek

Na, de mi az, ami megmarad ebből a márciusi válogatott szünetből?
A kazah-dán és a francia-holland meccsről már volt szó, de lássuk, milyen emlékezetesebb meccseket játszottak még a különböző nemzeti csapatok.

Tedesco két győzelemmel debütált a belga válogatott kispadján. A Lukaku-rajongók számára a svédek elleni 3-0-s győzelem a belga csatár triplája miatt emlékezetes maradhat, ám sokkal inkább ki lehet emelni a Németország elleni felkészülési mérkőzést Kölnből. Nemcsak, hogy két újjáépülő nagyválogatott csatáját láthattuk, de igencsak gólgazdag összecsapás lett belőle. A belgák a kilencedik percben már 2-0-ra vezettek és ugyan Németország visszakapaszkodott, a vendégek 3-2-es győzelmet arattak az Eb-házigazda ellen.

Talán 100 évente se lesz olyan, mint idén: az előző Eb két döntőse egymás ellen kezdte meg a következő Eb-selejtező-sorozatát az első napon. Talán a hangsúly tényleg a selejtezőn lehet, hiszen az angol és az olasz válogatott az Eb-döntő és a Nemzetek Ligája-csoportkör után most a selejtezőkben is egymásnak feszülhetett Nápolyban. Anglia pedig negyedik nekifutásra legyűrte a címvédőt. Az első félidőben már szinte eldőlt az angoloknak a találkozó, ám az Argentínában játszó Retegui visszahozta az olasz reményeket, ennek ellenére az angolok fontos három pontot gyűjtöttek be.

Természetesen a Magyarország-Bulgária mérkőzés is emlékezetes marad számunkra. A magyar válogatott utoljára 2015-ben a litvánok ellen szerzett három gólt az első félidőben, igaz, akkor négyet is. Most azonban ez már egy fontos tétmeccs volt, ahol a játék minden elemében felülkerekedtünk az ellenfélen, ráadásul megvolt az esély, hogy még nagyobb különbséggel menjünk a szünetre.

Legemlékezetesebb meccsek:
Magyarország 3-0 Bulgária
Németország 2-3 Belgium
Olaszország 1-2 Anglia
Franciaország 4-0 Hollandia
Kazahsztán 3-2 Dánia

válogatott
Roberto Martínez fiai hozták a kötelezőket (fotó: Will Palmer/Sportsphoto/Allstar /Getty Images)

A legjobb válogatottak

Március győztese a portugál válogatott lett. Roberto Martínezre természtesen Liechtensteinnél és Luxemburgnál fog keményebb ellenfél is várni, de a spanyol mester kezdése kiválóra sikeredett, hiszen kapott gól nélkül, tíz lőtt góllal nyerte meg első két meccsét a portugál válogatott élén.
A világbajnok Argentína is megnyerte mindkét meccsét, viszont eggyel kevesebb gólt szerezve, mint a portugálok. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig a svájciak állhatnak fel, akik Fehéroroszországot 5-0-ra, majd Izraelt 3-0-ra győzték le. A magyar válogatott is remekül zárta a márciust: két meccs, két győzelem, 4-0-s gólkülönbség. Ennél jobb mérlege rajtunk és az említett válogatottokon kívül csak Franciaországnak és Skóciának van, akik szintén kapott gól nélkül nyerték meg mindkét mérkőzésüket, ráadásul olyan ellenfeleket legyőzve mint Hollandia vagy Spanyolország.

A képzeletbeli tabella a márciusi időszakról:

1. Portugália: 2 győzelem (10-0)
2. Argentína: 2 győzelem (9-0)
3. Svájc: 2 győzelem (8-0)
4. Franciaország és Skócia: 2 győzelem (5-0)
6. Belgium és Ausztria: 2 győzelem (6-2)
8. Magyarország és Szerbia: 2 győzelem (4-0)
11. Anglia, Szlovénia, Románia: 2 győzelem (4-1)
válogatott
Szlovénia remek formát tudhat magáénak (fotó: Srdjan Stevanovic/Getty Images)

A legjobb formák:

Európában jelenleg Szlovénia válogatottja a legjobb veretlenséget tekintve. A szlovén válogatott 8 meccse immár, hogy nem kapott ki. Utoljára június 5-én a szerbektől szenvedtek vereséget
Szorosan mögöttük jönnek a franciák, akik rendes játékidőben 6 meccs óta veretlenek, utoljára 90 perc alatt Tunézia győzte le őket a vb-n.

Szlovákia és Koszovó válogatottja öt meccs óta veretlen, ám azt fontos hozzátenni, hogy főleg alsóházi csapatok ellen játszották utóbbi meccseiket, amiből egyaránt egyet nyertek meg és négy meccsen döntetlent játszottak.
A magyar válogatott a szeptemberi Olaszország elleni mérkőzés óta nem kapott ki, ez 4 meccses veretlenségi sorozatot jelent, emellett zsinórban három összecsapás óta csak győzünk, reméljük, júniusban sem szakad meg ez a tendencia. Ausztria szintén négy találkozó óta nem talál legyőzőre, az osztrákok azonban zsinórban négy meccset nyertek, mindegyiket otthon Andorra, Olaszország, Azerbajdzsán és Észtország ellen.

válogatott
Adama Traoré Mali színeiben (fotó: fradi.hu)

NB I-es játékosok a válogatottban

A magyar válogatott keretébe összesen 9 NBI-es játékos került: Dibusz Dénes, Botka Endre, Vécsei Bálint (Ferencváros), Loic Nego (Fehérvár), Demjén Patrik, Mocsi Attila (Zalaegerszeg), Varga Barnabás (Paks), Csoboth Kevin (Újpest), Ferenczi János (Debrecen). Fiola Attila sérülés miatt a kispadon sem volt ott a válogatottnál. Csoboth és Varga debütált, Dibusz végig védte a két mérkőzést, Vécsei pedig Bulgária ellen be is talált.
A Ferencvárosból Myenty Abena a suriname-i, Adama Traoré a mali Adnan Kovacevic és Amer Gojak pedig a bosnyák válogatottba kapott behívót. Abena 90 percet játszott Mexikó ellen, Traroé gólt szerzett Gambia ellen, Gojak és Kovacevic pedig csak a kispadon ült az Izland és Szlovákia elleni Eb-selejtezőn.
Kisvárdáról Driton Camaj a montenegrói, Yanis Karabelyov a bolgár, Jasmin Mesanovic pedig a bosnyák válogatottba került be. Karabelyov játszott Budapesten is, ő hozta össze a Szoboszlai-szabadrúgás előtti szabálytalanságot. Camaj egy 15 percet kapott Szerbia ellen a csoportunkban, míg Mesanovic csak Izland ellen került meccskeretbe.

válogatott
Dinamikát hozott a játékba Csoboth, amikor bemutatkozott Észtország ellen (fotó: Mónus Márton/MTI)

Mezőkövesdről David Babunski az észak-macedón, míg Younn Zahary a comore-i válogatottba került be. Zahary az Elefántcsontpart elleni meccsen 90 percig állt a comore-i védelemben, míg Babunski a Feröer elleni felkészülési mérkőzésen kapott 22 percet.

A MOL Fehérvár együtteséből Kenan Kodro, Deybi Flores és Stopira is a válogatottal töltötte az elmúlt heteket. Kodro bosnyák mezben 24 percet játszott Izland ellen, Stopira végig a kispadon ült az Eswatini elleni két mérkőzésén a Zöld-foki szigetek válogatottjának, viszont a hondurasi Deybi Flores végig játszotta az El Salvador és a Kanada elleni mérkőzéseket.

Újpestről Tim Hall végig ülte a luxemburgiak Szlovákia és Portugália elleni Eb-selejtezőit.

A montenegrói válogatott Stefan Loncar pályára lépett a Bulgária és a Szerbia elleni meccseken. A Debrecen középpályása legközelebb a magyar válogatott ellen öltheti magára a címeres mezt.
Marius Corbu (román, Puskás Akadémia), Marko Ilievski (észak-macedón, Kisvárda) és Tobias Christensen (dán, Fehévár) az U21-es válogatottotakba kerültek be, akárcsak Baráth Péter (Ferencváros), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Ilyinbor Patrick (Vasas), Németh Dániel, Szalay Szabolcs (Zalaegerszeg), Kállai Kevin (Mezőkövesd), vagy például Kerezsi Zalán és Kocsis Dominik (Honvéd).
Az NBI-ből a bosnyák válogatottba 4, a montenegróiba 2 játékos került be.

Összesített NB I-es felnőtt válogatott keret:
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Demjén Patrik (ZTE)
Védők: Myenty Abena (FTC), Adnad Kovacevic (FTC), Botka Endre (FTC), Mocsi Attila (ZTE), Ferenczi János (DVSC), Loic Nego (Fehérvár), Stopira (Fehérvár), Younn Zahary (Mezőkövesd), Tim Hall (Újpest)
Középpályások: Vécsei Bálint (FTC), David Babunski (Mezőkövesd), Yanis Karabelyov (Kisvárda), Deybi Flores (Fehévár), Stefan Loncar (DVSC), Amer Gojak (FTC)
Támadók: Adama Traoré (FTC), Kenan Kodro (Fehérvár), Varga Barnabás (Paks), Driton Camaj (Kisvárda), Jasmin Mesanovic (Kisvárda), Csoboth Kevin (Újpest)

Rasmus Hojlund ihletett formáját átmentette a válogatott szünetre is (fotó: Lars Ronbog/FrontZoneSport/Getty Images)

A legjobb játékosok

Az elmúlt bő 15 év két legmeghatározóbb játékosa, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is remek válogatott szünetet tudhat magáénak, hiszen mind a ketten négy-négy gólt szereztek a válogatott szünet alatt, Messi ráadásul még egy gólpasszt is kiosztott és mind a ketten eredményesek voltak szabadrúgásból is. A show-t azonban nem csak ők vitték el. A dán válogatottban berobbant az Atalanta játékosa, Rasmus Hojlund, aki a finnek ellen mesterhármast szerzett, majd a kazahok ellen duplázott, tehát első öt válogatott gólját négy nap alatt meglőtte. Az izlandi középhátvéd, Gudjohnsen pedig klasszikus mesterhármast jegyezhetett Liechtenstein ellen. Érdemes kiemelni a tavaly év végén berobbanó Nicklas Füllkrugot is, aki háromszor is beköszönt a német válogatott márciusi mérkőzésein.

A Manchester United középpályása, Scott McTominay pedig két-két gólt jegyzett a skótok Ciprus és Spanyolország elleni mérkőzésein. Romelu Lukaku szintén négyszer zörgette meg a hálót a belgák Svédország és Németország elleni mérkőzésein. Voltak remek debütálók is, mint pl.: Joselu vagy Matteo Retegui. Előbbi Norvégia ellen debütált a spanyol válogatottban csereként, rögtön szerzett két gólt, míg Retegui az angolok és a máltaiak ellen is betalált az olasz válogatottban.

Válogatottaink teljesítménye
Összességében a felnőtt, az U21-es és az U19-es válogatottunk játszott márciusban és viszonylag jó mérleg született összességében: hét meccs, négy győzelem, egy döntetlen, két vereség.
Marco Rossi együttese mindkét meccsét megnyerte Észtország és Bulgária ellen, míg Gera Zoltán U21-es válogatottja Görögország ellen győzött idegenben 1-0-ra, majd Ciprus ellen kétgólos hátrányból fordítva nyert 5-2-re. A magyar gólokat Vitális Milán (Győr), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Baráth Péter (Ferencváros), Kovács Mátyás (MTK) és Kerezsi Zalán (Honvéd) szerezték.
Egyedül az U19-es válogatottnak nem jött ki úgy a lépés, mint a magasabb korosztálynak, hiszen Szélesi Zoltán fiai győzelem nélkül zárták az Eb-selejtező angliai elitkörét. Előbb szoros vereséget szenvedtük a házigazda angoloktól, majd négy perc választott el minket attól, hogy a diósgyőri Jurek Gábor góljával legyőzzük a törököket, ám 1-1-el ért véget a meccs. A címvédő Angliát végül a csoportban az az Izland előzte meg, akik 2-0-ra megvertek minket az utolsó fordulóban. Összességében az őszi selejtezőkből mindössze egyet nyert meg ez a korosztály a hat találkozóból. A Gibraltár elleni 8-0-s győzelmen kívül Wales és Törökország ellen döntetlen, Írország, Anglia és Izland ellen vereség lett a vége.

Érdekességek a magyar válogatott meccsei után

  • 2004 után kezdtünk ismét két győzelemmel egy évet. Akkor Örményország és Lettország ellen győzött a magyar válogatott, de akkor sem olyan jó gólaránnyal, mint idén.
  • 1986-ban volt utoljára jobb évkezdése a magyar válogatottnak, mint 2023-ban. Ekkor Katar és Brazília ellen egyaránt 3-0-s győzelmet aratott nemzeti tizenegyünk.
  • 40 év után először kezdtük győzelemmel az Eb-selejtezőket. Már csak emiatt is fontos volt a bolgárok elleni jó rajt, hiszen 1983-ban, a luxemburgi 6-2-es diadal óta nem nyerte meg első Eb-selejtezős meccsét a magyar válogatott.
  • Ádám Martin a Rossi-éra 26. magyar gólszerzője. Az Ulsan támadója ráadásul az észtek elleni gólját követően Bulgária ellen is lecsapott.
  • Szoboszlai Dominik a hetedik alkalommal szomorította az ellenfél kapusát a felnőtt válogatottban és a harmadikat szabadrúgásból. Már csupán két góllal van lemaradva a legeredményesebb aktív kerettagtól, Sallai Rolandtól.
  • Rossi alatt harmadik alkalommal rontott büntetőt a magyar válogatott. 2021-ben San Marino ellen Sallai, Ciprus ellen Nikolics hibázta el a tizenegyest, most ismét Sallai lába remegett meg. Eddig a büntetőinkből a Rossi-érában 7/4-et értékesítettünk Szalai Ádám, Sallai Roland, Nikolics Nemanja és Szoboszlai Dominik jóvoltából.
  • Marco Rossi irányítása idején mindösszesen egyszer fordult korábban elő olyan, hogy a magyar válogatott egy félidő alatt hármat lőjjön. 2022. június 14-én, az angolok elleni Nemzetek Ligája-találkozó második félidejét sikerült 3-0-ra megnyerni.
  • Három magyarországi múlttal rendelkező játékos is pályára lépett ellenünk. A korábbi diósgyőri Artur Pikk és az újpesti Marten Kuusk az észt válogatottban, míg a jelenleg is Kisvárdán futballozó bolgár, Yanis Karabelyov egyaránt a kezdőcsapat tagja volt.
  • Bolla Bendegúz első válogatott gólja végül mégsem az észtek ellen született meg, miután a videóbíró elvette a találatot. Korábban csak Schön Szabolcs Portugália elleni gólját illetve Szalai Ádám San Marino ellen gólját anulálták a Rossi-érában.
  • Varga Barnabás és Csoboth Kevin személyében pedig két újoncot avatott Marco Rossi márciusban.

Szerző: Tarr Ákos, a Footballhun TV szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!