Kalmár-gólpassz, DAC-siker az Ekl-ben

Digiqole Ad

Legújabb hírünk, melyben azt is taglaltuk, kemény visszavágó vár a DAC csapatára, a goal.com-on érhető el.

(fotó: DAC/Lelkes Ernő)

Ekl: Kalmár-gólpasszal győzött a Dunaszerdahely!
GOAL.COM

Győzelemmel kezdte a DAC az Ekl-t

Egygólos előnnyel utazhat Grúziába visszavágóra a szlovák bajnoki ezüstérmes.

A DAC története 30. nemzetközi kupamérkőzésén fogadta a tavalyi grúz harmadik Dila Gori csapatát. A mérkőzést nagy elánnal kezdték a piros mezes vendégek, a játékrész első 15 percében nem is találta a játékát a Dunaszerdahely.

A sok pontatlan átadás után aztán sikerült megnyugodnia Dunaszerdahelynek, a 33 és a 36. percben szerzett gólokkal érvényesülni látszott a papírforma. Előbb az új igazolás Matej Trusa fejelte be Kalmár Zsolt beadását (1-0), majd Ammar Ramadan ziccerben kipókhálózta a felső sarkot (2-0). A sárga-kékek tulajdonképpen három perc alatt megtörték a Gori lendületét.

Ugyanakkor nem maradt sokáig felhőtlen a felvidéki szurkolók öröme, merthogy Mykola Kovtalyuk éles szögből eleresztett lövését bevédte Samuel Petrás a 43. percben (2-1). Még a félidő vége előtt Kalmár Zsolt könnyedén visszaállíthatta volna a kétgólos különbséget, szabadrúgása azonban a keresztlécen pattant.

Láthatóan azzal a szándékkal jött ki a második játékrészre a csallóközi gárda, hogy mielőbb pontot tegyen a mérkőzés – és akár a párharc – végére. Noha többek közt Zseljko Gavrics Gavric és Nikola Krsztovics előtt is adódott gólhelyzet, a félidő nagy részében Adrian Gula fiai ritkán teremtettek veszélyt az ellenfél kapujának előterében.

Ellenben Petrásnak is akadt dolga a ráadás perceiben. Az egykori Honvéd-játékos, Thierry Gale a semmiből kiegyenlíthetett volna, ám a szlovák hálóőr egy nagy bravúrral helyretette korábbi hibáját.

Megérdemelt győzelmet arattak Kalmárék, igaz, lesz bőven munkájuk a június 20-i visszavágón.

A labdabiztos Miroslav Kacer vállsérülése miatt kényszerült idő előtt elhagyni a pályát, a szlovák kidőlése nagy érvágás lenne a Dunaszerdahelynek a visszavágóra. Matej Trusa és Vitális Milán személyében egyébként két debütálója volt étmeccsen a sárga-kékeknek. Előbbinek sok helyzete volt, gólt is lőtt, míg GYőrbők kölcsönből visszatérő magyar középpályás 20 percet kapott edzőjétől.

A mérkőzés szöveges közvetítését IDE kattintva tudod visszaolvasni.

Szerző: Bózsik Tamás Pál – főszerkesztő

Olvass további cikkeket a labdarúgás világából nálunk!

Kiemelt kép: DAC/Lelkes Ernő