Lyon 2-4 PSG: csalóka és sorsdöntő eredmény

Digiqole Ad

Különleges rangadókat, kuriózumnak számító meccseket hozunk el Meccsezés rovatunkban, most a Ligue 1 két nagyágyújának meccséről készültünk átfogó beszámolóval – beleértve a két gárdát is. A téli találkozóból kiindulva nem lehetett kérdés, megéri megnézni, ezúttal viszont, a sok hasonlóság mellett, azért más találkozót láthattunk, egy teljesen másképp játszó PSG-vel, egy csalóka 0-4-es párizsi előnnyel, és a Lyon-ultrák tűzijátékaival. Lyon – PSG!

Lyon PSG
Verratti akcióban (fotó: Aurelien Meunier/PSG/Getty Images)

Fokozódik a helyzet

A következő volt a képlet: mivel a forduló előtt még első helyezett Lille kikapott a 30. játéknapon, így hatalmas esély kínálkozott a PSG, valamint a Lyon előtt, hogy elfoglalja egy fordulóra feltétlenül a bajnoki trónt.

A fehér sarok: Lyon; pink-lila sarok: PSG

Mióta az előző Bajnokok Ligája folytatásában nagy meglepetésre elődöntős lett a Lyon, azóta a bajnokságban is alátámasztották többször ezt a hősies eredményt. A 17. és a 19. forduló között vezette a Ligue 1 tabelláját Rudi Garcia egylete. A legjobb három hely valamelyikét pedig stabilan védte egész szezonban. Még fontosabbá vált a jó bajnoki szereplés, látva azt, hogy a PSG rengeteg pontot hullajt és edzőváltáson ment keresztül. Illetve azt, hogy Lucas Paquéta nagyon magára talált a Lyon középpályáján. Nem is beszélve Memphis Depay és Houssem Aouar ellenállhatatlan játékáról.

Nantes, Monaco, Lyon, Lens, Olympique Marseille, Lorient. Csapatok, amelyek elkapták a PSG-t 2020-21-ben. Sokan a számtalan sérült számlájára írták a csapat nagyon nem megszokott hullámzó bajnoki eredménysorát. Ám be kell látni a Paris Saint Germain kerete olyan állapotban is messze erősebb volt (és most is az), mint a Ligue 1 bármely másik gárdájáé. Pochettino érkezésével nagyot fordult a játékuk, láthatóan az eddig sokszor lenézett és elkönyvelt Ligue 1-serlegért most komolyan meg kell küzdeniük – komolyan véve a Lyont és a Lille-t mint aktuális kihívót.

Nagy taps jár Paquéta szerződtetéséhez az OL-nek! (fotó: Baptiste Fernandez/Icon Sport/Getty Images)

Jöjjön a vasárnapi szuperrangadó!

A Lyon-ultrák tűzijátékaival indult a 90 perc. Nyílt játékkal kezdődött minden, mely Moise Kean lövését eredményezte, rá nagyon kellett figyelnie a hazaiaknak: 11 gólnál tart már a francia élvonalban. Majd a 13. perc környékén kezdett hajazni minden az őszi szezonban lejátszott mérkőzéshez, lyoni részről. Teljesen visszahúzódó Olympique, Depayék pedig várták az azonnali indításokat. Már gondolhattuk volna, hogy akár meglepheti egyszer egy ilyen labda a PSG-t, mégis egy kisebb hidegzuhannyal felérő Mbappé-gólnak lehettünk tanúi. A francia tinisztár egy megpattanó, egyben levágódó beadásnál bizonyult mindenkinél gyorsabbnak – a BT Sport kommentátorai is a gyors feleszmélést emelték ki (0-1).

Ez az egy gólos hátrány ugyan még nem kényszerítette Rudi Garciát tervei kukába hajítására, de az tény, nem ízlett a Lyonnak ez a korai gól. Ekkor egyelőre még maradt ugyanaz a felfogás, bár a 20. percen először fönnmaradt és letámadott a tavalyi BL-elődöntős.

Ami viszont mindenképpen érződik, hogy Pochettino csapata egy pillanatra sem vette félvállról a Lyont, ahogyan arra már volt egyszer példa. Nem állt le a címvédő, hajtott a másodikért, sokkal többször kellett ezen a meccsen felszisszenniük a hazai fanatikusoknak, összehasonlítva a Parc de Princesben lejátszotthoz mérkőzéssel. Ennek megfelelően Danilo Pereira kíméletlen lapos lövésével elintézi, hogy Garcia végleg lemondjon a BL-ben oly sikeresen működő játékról (0-2).

Mindez akarva, akaratlanul, de meg is történt. Jóllehet nem volt könnyű reagálni a kicsit semmiből jövő, egymás után viszonylag gyorsan bekövetkező találatokra. Tovább hajtott a Poch-egylet, nem láttunk sok hátsó labdatologatást, hanem főként érdemi dolgokat – jóval élet telibb és stabilabb egykori önmagához képest a címvédő. 35. minutum, éled az OL, ekkortájt 4 percet feltétlenül hozzájuk írhatunk, történt egy kis minimális szerepcsere. Úgy tűnt, még innen is van visszaút, de az esetleges feltámadás már csak a második játékrészre maradhatott.

Nem volt kis gól (fotó: Aurelien Meunier/PSG/Getty Images)

Fordultak a csapatok

Di Mária fantasztikus szabadrúgása akadt be rögtön a 47. percben, így az OL úgy kapott hármat, hogy túl sokat nem tehetett róla, vastagabb előzményszál egyik hálózörrenést sem előzte meg (0-3). A világklasszis befejezések folytatódtak: amit Toko-Ekambi kihagyott az egyik kapunál, azt is Mbappé belövi a túloldalt. Újabb mintaszerű találat, viszont ez a négy beszedett gól finoman szólva is igazságtalannak tűnt a hazaikra nézve (0-4). Jobbak Navasék, de ennyire nem volt elveszve ellenfelük, még mindig mentek előre, a tetemes hátrány ellenére is. Marquinhosék hátul kifejezetten stabilan elkapták a hosszú labdákat, esélyt sem adva ezzel a szépítésre.

Sajnálhatta az eddigieket Garcia legénysége, ők ugyanazt csinálják, amit korábban is – a PSG viszont feljavult erre rangadóra. Islam Slimani csereként beállva végül szépített, ezzel rögtön adott egy kis tűzet csapattársainak (1-4). Izgalmas lett azért még az összecsapás, egyből támadt pár zavar a vendég védekezésben. Kihasználta a Lyon ezt a maradék időt egy kis játékra, már följöttek kettő gólnyi különbségre (2-4). Jó volt látni, hogy a 90. percen túl maradt annyi elszántság Depayékban, hogy néhány letámadást még ki tudjanak préselni magukból.

Egy gólgazdag küzdelemmel lettünk többek, a Paris Saint-Germain pedig egy újabb Ligue 1-trófea felé száguldana győzelmével. Ez volt tehát egy újabb Lyon -PSG!

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő

https://focijava.hu/football-hun-tv-heti-kibeszelo-valogatott-szunet-ele/

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Aurelien Meunier/PSG/Getty Images