Ne csupán foci legyen! – Van der Poel nyerte a Giro d’Italia első szakaszát

Digiqole Ad

Pénteken (2022. 05. 06.) kezdődött meg a Giro d’Italia háromhetes kerékpárverseny. Az első három szakaszt hazánkban, Magyarországon rendezték; az első nap keretében 12:20-kor rajtoltak el a biciklisek a Hősök teréről és 17:20-kor értek célba Visegrádon. Részletes összefoglaló az első szakaszról – sporttörténelmi pillanat Magyarországon.

Giro d'Italia
Az első szakasz nyertese (fotó: Tim de Waele/Getty Images)

Budapest-Visegrád – Giro d’Italia 1. nap

Mattia Bias és Filippo Tagliani a Drone Hopperből hamar megszöktek, volt, hogy közel tizenegy perces előnyre tettek szert, ebből adódóan ők mentek át először a bónuszpontokat jelentő kapukon. A mezőnyből az első áthaladó – aki ezzel 6 pontot szerzett – Giacomo Nizzolo az Israel-Premier Tech kerékpárosa volt. Eközben a Quick-Stepből Mark Cavandish biciklit cserélt, illetve kilyukadt a meze, de nem valószínű, hogy elesett. 17:00 óra környékén utolérték az esélyesek a szökevényeket, és előrejöttek.

A rajt (fotó: Zele-Molnár Zoé)

A befutó előtt nem sokkal két kisebb bukás is történt. Először Van Houcke Harm a (Lotto Soudal), Tratnik Jan (Bahrain-Victorous) és nagy sajnálatra Fetter Erik (EOLO Kometa) került az aszfaltra. Ugyanakkor jó hír, hogy mindhárman sikeresen áthaladtak a célvonalon.

A másik bukást az okozta, hogy Caleb Ewan – szintén a Lotto Soudal gárdájából – bicikliének kereke hozzáért Biniam Girmayéhoz, így az előbbi, egyébként esélyes, versenyző elesett.

Először Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) haladt át a célvonalon, őt követte Girmay és harmadik lett Pello Bilbao a Bahrain-Victorousból. A holland versenyző tegnapi teljesítménye azt eredményezte, hogy mára a rózsaszín, a lila, és a kék trikót is magáénak tudhatja. (Természetesen a szombati futam során is csak egyet, a rózsaszínt viselte.)

Felhajtva a visegrádi emelkedőn (fotó: Zele-Molnár Zoé)

„Fantasztikus érzés, hogy a tavalyi Tour de France és a mostani Giro első szakaszát is mi nyertük.”

Az Alpecin-Fenix szakmai stábjának egyik tagja megkeresésünkre elárulta: „fantasztikus érzés, hogy a tavalyi Tour de France és a mostani Giro d’Italia első szakaszát is mi nyertük.” Természetesen MVDP is örült az eredmények; azért is lehetett ilyen sikeres már az első napon, mert már egy hete Magyarországon tartózkodik.

„Edzett, pihent és masszíroztatott – válaszolta arra kérdésünkre a stábtag, miszerint Van der Poel hogyan töltötte a verseny előtti időszakot Magyarországon. – A szakasz egyszerű volt, csak az út rossz minősége és a visegrádi befutó tette próbára a kerékpárosokat, azonban az Alpecin-Fenix szerdán már bejárta ezen szakaszát a futamnak, ennélfogva ez nem jelentett problémát” – tette hozzá.

Szintén megtudtuk, hogy bár szeretnének minél többet nyerni, az összetett győzelem kérdésére csak egy talán választ kaptunk. Lehet, csupán szerénység áll e mögött, de az is elképzelhető, hogy Van der Poel inkább a Tour de France-ra szeretne fókuszálni, miután tavaly nagy esélyesként kiszállt a sárga trikóért folyó küzdelemből, hogy az olimpiára tudjon készülni; viszont ott nagyot bukott, és nem tudta befejezni a versenyt. 

Szerző: Zele-Molnár Zoé

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!