Így került Szalai Attila a Fenerhez – cikk a transzferről

Digiqole Ad

A cikk készültekor a hivatalos bejelentés ugyan még nem történt meg, de már-már tényként kezelhető, hogy Szalai Attila a török Fenerbahce játékosa lesz. De honnan jutott el Attila a török bajnokság egyik topcsapatáig?
Goal Vonal-tartalom.

Szalai Attila
Nem egy puhány védő, az egyszer biztos! (fotó: THOMAS PICHLER/SEPA.MEDIA /GETTY IMAGES)

2005-ben, mindössze 7 évesen kezdte meg labdarúgó karrierjét a Gödi SE ificsapatában. Innen került Vácra, ahonnan 2010-ben Vasas akadémiájára ment a további fejlődés reményében. Két évvel később, 2012-ben egy hét próbajáték után szerződtette őt a Rapid Wien csapata. Eleinte az utánpótlás csapatban, majd a tartalékcsapatban szerepelt, végül 2016-ban mutatkozhatott be az elsőcsapatban. Több játéklehetőség reményében 2017-ben Mezőkövesdre igazolt, ahol nem töltötte ki 3 éves szerződését. 2019 nyarán Ciprusra írt alá, az Apollón Limassol csapatához.

2019-ben hívták be először a magyar felnőttválogatottba, majd hamar bebizonyította, hogy számíthatnak rá a nemzeti csapatnál, hiszen azóta már kihagyhatatlan a válogatott keretéből. Illetve a 2020 őszi rendkívül sikeres szereplés egyik alappillére volt a védelem tengelyében. Az ősszel már lehetett hallani több csapat érdeklődéséről is. És ezzel el is érkezünk a jelenbe, amikor szinte már biztosra vehető, hogy a tavaszi idényt már nem Cipruson, hanem Törökországban, a 19-szeres bajnok Fenerbahce csapatában kezdi meg Szalai Attila. Ha lehet hinni a híreknek, a két klub már megegyezett egymással. Szalai már az orvosi vizsgálatokra utazik Isztambulba, és hogy rögzítsék új szerződése utolsó részleteit. A török sajtóban megjelent hírek szerint a Fenerbahce kétmillió euró körüli összeget fizet az Apollónnak Szalai Attila játékjogáért.

Szerző: Harcsa Máté, a Goal Vonal szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!