Szánthó Regő nem kapott új szerződést klubjánál

Digiqole Ad

Legújabb hírünk, melyben azt is taglaltuk, Szánthó kevés játékpercei után nehezen volt elképzelhető a maradása, a goal.com-on érhető el.

(fotó: DAC)

Megválik magyar játékosától a Dunaszerdahely
GOAL.COM

Megválik magyar játékosától a Dunaszerdahely.

Nem véglegesíti Szánthó Regő kölcsönszerződését a DAC.

A Dunaszerdahelyi AC-nek március végéig opciós joga volt Szánthó végleges szerződtetésére, de nem sikerült megállapodni a szélső játékjogáról, noha még a szezon végezte után is zajlottak tárgyalások a Ferencváros és a DAC között – írja a DAC honlapja.

„Nagyon hosszú ideje egyeztettünk az átigazolásáról, több nézőpontot is elemezve – nyilatkozta Szánthó Regő helyzetéről a DAC sportigazgatója, Jan van Daele. – Végül a gazdasági tényezők döntöttek arról, merre billen a mérleg nyelve. Köszönjük a klubnál elvégzett munkáját és sok sikert kívánunk neki!”

A szélső még a 2021-22-es idény telén csatlakozott a sárga-kékekhez, azóta 30 bajnoki mérkőzésen és hat EKL-selejtezőn jutott szóhoz; dunaszerdahelyi időszakát hat góllal és két gólpasszal zárta. „Regő egy remek képességekkel rendelkező játékos, ám különféle okok miatt ezeket nem mindig tudta megmutatni a kölcsönjátéka során – folytatta van Daele. Mindazonáltal a több emlékezetes góljával nyomot hagyott a szívünkben.” Az egyik ilyen volt az idén áprilisban a Nagyszombat ellen lőtt találata, amelyet a hónap góljának a Fortuna Ligában, noha a rájátszásban már egyszer sem futott ki kezdőként a pályára.  

Szánthó Regő lett a szlovák ezüstérmes 14. nyári távozója, aki immáron az FTC BL-selejtezőjére készülhet a feröeri KÍ Klaksvík ellen.

Szerző: Bózsik Tamás Pál – főszerkesztő

Olvass további cikkeket a labdarúgás világából nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: DAC

Forrás: dac1904.sk