Serie A és Azzurri: visszatért a régi olasz labdarúgás?

Háttérsztori Serie A Válogatott
2023.05.28.

Idén hat olasz csapat élte meg az európai kupatavaszt, három pedig finalista is lett; a kép ugyanakkor csalóka, hála a (fiatal) olasz játékosok rossz arányának a Serie A-ban, a megannyi korszerűtlen stadionnak, illetve a sokasodó nagy múltú kluboknak, amelyek a másodosztályban szerepelnek. Górcső alá vettük, hogy valójában mi zajlik az olasz futballban a kiugró nemzetközi teljesítmények árnyékában.

(fotó: Alessandro Sabattini/Getty Images; Matteo Ciambelli/DeFodi Images/Getty Images; Elianto/Mondadori Portfolio/Getty Images)

Roberto Mancini, az olasz labdarúgás megmentője

„Ha a 33 olasz játékos szerepelne a BL-negyeddöntőjébe jutó három csapatban, akkor beszélhetnénk az olasz futball újjászületéséről – fakadt ki Roberto Mancini a márciusi válogatott szünetben. – De sajnos nem ez a helyzet, mert még feleennyi sincs.” Az olasz szövetségi kapitánynak ebben teljes mértékben igaza volt. Roppant kevés a (rendszeresen pályára lépő) hazai labdarúgó a Hét Nővér soraiban (Juventus, AS Roma, AC Milan, Lazio, Inter, Napoli).

Napoli	4 (olyan olasz játékos, aki legalább 20 bajnokin pályára lépett 2022-23-ban)
AC Milan	2
Inter	5
Juventus	4
AS Roma	7
Fiorentina	5
Lazio	8

Ám az egész Serie A-ra jellemző, hogy az olasz spílerek nemigen jutnak szóhoz. „Ez óriási probléma!” – reagált Mancini arra az állításra, miszerint a 26. fordulóban összesen 33,8% volt az olasz játékosok játékperceinek az aránya. Ennek következményét támasztják alá a Football Benchmark 2023. áprilisi adatai, amelyek szerint a Serie A tíz legértékesebb játékosa közül csupán három olasz nemzetiségű.

A helyzetet csak tovább súlyosbítja, hogy 39 alkalommal a topcsapatok küldték ki a legidősebb kezdőtizenegyet (minden esetben minimum 29 átlagéletkorral) a Serie A 2022-23-as szezonjában, sokszor holtversenyben. Míg egyedül a Milan és a Roma állt ki egyszer-egyszer a legfiatalabb kezdővel a bajnokságban egy adott fordulóban – derül ki a Transfermarkt adataiból. Mindez rávilágít Mancini – és az olasz labdarúgás – másik nagy problémájára: nemhogy nincs kiből válogatnia, de kevés az olasz, fiatal tehetségek száma.

pafundi — Pafundi Albánia ellen kapott egy percet (fotó: Mattia Ozbot/Getty Images)

Az elmúlt években Mancini a kezébe vette az irányítást, és rendre válogatott behívókat küldött a fiatal olasz játékosoknak. Tett mindezt abban a reményben, hogy majd ezáltal a Serie A-ban is nagyobb figyelmet kapnak. Simone Pafundi (Udinese) például hamarabb húzhatta magára a címeres mezt a novemberi válogatott összetartás alkalmával, minthogy egyáltalán pályára lépett volna pályára a Serie A-ban. Salvatore Esposito esete szintén jól illusztrálja az olasz utánpótlás helyzetét; 2022-ben a Serie B-ben vitézkedő SPAL középpályásaként mutatkozhatott be az Azzuriban, 20 évesen.

Wilfried Gnonto – akit az Inter saját nevelésű játékosként engedett el a Zürichhez – pedig 2022 nyarán a Nemzetek Ligájában hívta fel magára a figyelmet egy góllal és egy gólpasszal. Minden bizonnyal az a négy válogatottbeli mérkőzés jelentős szerepet játszott a Leeds United 2022. szeptemberi ajánlattételében.

Mancini szűk választási lehetőségeit mi sem érzékelteti jobban, mint a csatárposzt kérdése. Ciro Immobile már nem az első sérülését szenvedte el a szezonban. Giacomo Raspadori jórészt padozott, ha Victor Osimhen egészséges volt, a másik volt sassuolós Gianluca Scamacca pedig nem találta meg egyelőre a helyét a Premier League-ben. Ennek okán márciusban behívót kapott a bő keretbe az FCSB-s Andrea Compagno, aki 2022-ben minden olasz labdarúgónál többször zörgette meg a hálót. (Szám szerint 23-szor, eggyel több alkalommal, mint Ciro Immobile). Bár az argentin – egy olasz nagyszülővel rendelkező – Mateo Retegui behívása még meghökkentőbbnek tűnt, pláne Mancini néhány évvel ezelőtti szavait felidézve. „Korábban úgy tartottam, hogy csak Olaszországban született játékosoknak kellene játszania az olasz válogatottban – magyarázta a szövetségi kapitány. – Azonban akkoriban nem néztünk szembe olyan problémákkal, mint manapság, és megváltozott a világ is.”

Veretes múlt a Serie B-ben

Semmiképp sincs jó hatással a Serie A nívójára az elmúlt években megfigyelhető folyamat, mégpedig az, hogy sorozatban esnek ki nagy múltú klubok a másodosztályba. A Genoa (kilenc Scudetto, egy Coppa Italia), a Parma (két UEFA-kupa, három Coppa Italia) és a Cagliari (egy Scudetto) vitrinjében együttvéve 16 neves trófea tanyázik a Serie B-ben. Sőt, nyugodt szívvel szintén odasorolhatjuk a nagy hiányzók közé a Palermót, mely a 2010-es években a Calcio élcsapatának számított.

Az egyszeres olasz bajnok (Mancinivel és Gianluca Viallival a soraiban), egyúttal egyszeres KEK-, és négyszeres Coppa Italia-győztes Sampdoriától viszont hivatalosan búcsút vett az olasz liga. Az ugyancsak bajnoki aranyérmes Hellas Verona pedig cikkünk készültekor a 18., kiesést jelentő pozíciót foglalta el. Ráadásul a Speziának jobb az egymás elleni mérlege a Veronával szemben, ezért egy körrel a vége előtt nincs a saját kezükben a sárga-kékek sorsa.

Van abban valamiféle báj, ha látunk olyan hősies feltámadásokat, mint amilyet bemutatott a Salernitana a 2021-22-es idényben, és egy ötmeccses veretlenségi szériával kiharcolta a bennmaradást. Vagy ahogyan a két nigériai, Cyriel Dessers és David Okereke vezérletével tisztességesen helytállt a Cremonese. Még ha a gazdag történelemmel és nagy szurkolótáborral rendelkező együttesek jelenleg nem is elég jók a Serie A-hoz, a nevük mégiscsak sokat nyomna a latba – a nézettség tekintetében mindenképpen.

Omladozó szentélyek

„30-40-50 évnyi lemaradásunk van a többi topbajnoksághoz képest, de Olaszországban senki nem beszél a stadionokról és az edzőközpontokról – hangzott Maurizio Sarri kifakadása. – Ha sóhajtozok a pályák állapotát illetően, akkor mindig azt a választ kapom, hogy panaszkodom. De ha nézel egy Bundesliga-meccset, majd átkapcsolsz a Serie A-ra, csak annyit kérdezel magadtól: »hova a fa**ba kerültem?«

Sarri nemhiába beszélt általánosságban, merthogy az 1990-es olaszországi világbajnokságra felújított stadionok nagy részén nem végeztek azóta újabb renoválást. Ez alól kivételt képez a Juventus, az Atalanta és az Udinese hazai pályája. Az Allianz Stadion 2011-ben nyitotta meg kapuit, a Gewiss Stadion 2020 októberére pedig átesett egy kisebb ráncfelvarráson. Ennek köszönhetően immáron alkalmassá vált Bajnokok Ligája-találkozók lebonyolítására, mert az megfelelt az UEFA szabályzatának.

Udinében a tudatos klubmenedzselésnek köszönhetően egy világszínvonalú arénában harcoltak az idény nagy részében az EKL-helyezésért Gerard Deulofeuék. „Ha alaposan szemügyre vesszük a Dacia Arénát, rögtön látszódik, hogy milyen remek létesítmény, és nagy mértékben segít megváltoztatni a Serie A megítélését – mondta Anna Guarnerio, a Serie A nemzetközi közvetítésjogi igazgatója. – Igaz, kevés ehhez hasonló stadionnak ad otthont Olaszország. Már felállítottunk egy, csak a stadionokkal foglalkozó csoportot, és egyeztetünk a klubokkal, mit tehetünk annak érdekében, hogy fejleszteni tudják a létesítményeiket.”

A fent említett csapatokon kívül egyedül a Sassuolónak van saját tulajdonában a hazai pályája, így közel sem olyan egyszerű a renoválás a többi együttes számára. Többek között az AS Roma és az AC Milan is kész tervekkel vágott volna bele az építkezésbe, ám a tulajdonos önkormányzatok, illetve az állami hivatalok másképp gondolták – világít rá a GOAL.

Kevés átigazolás

Mindenesetre az olasz klubok általános pénzügyi helyzete sem könnyíti meg az edzőközpontok. Az Inter a 2021-es bajnoki cím óta komoly pénzügyi gondokkal küzd, akkor 245 millió eurós veszteséget regisztráltak a klubnál, hiszen a tulajdonosvállalat, a Suning működését a Covid-19 kifejezetten negatívan érintette, mivel csökkent az ingatlankereslet. Ez a deficit rekordnak számít a Serie A történelmében. Az ekkor felvett 275 millió eurós kölcsön visszafizetési határideje 2024., ebből kifolyólag nem csoda, hogy az átigazolási piacon sem aktív a klub. Ugyanez elmondható az AS Romáról, amelyre szintén szigorú FFP-szabályozások érvényesek. Míg a Juventus egy hasonlóan csendes téli átigazolási időszakot zárt, hála az átigazolási botránynak, amelynek végén az FIGC eltiltotta az Öreg Hölgy vezérkarának nagy részét.

A Premier League csapatai összesen több mint 800 millió eurót fektettek új játékosokba a téli átigazolási időszakban, ellentétben az olasz klubokkal, amelyek mindösszesen 33 millió eurót költöttek. A nagycsapatok közül a Fiorentina vitte a pálmát, az Antonin Barakért kiperkált nyolc millió euróval…

Felzárkózás

Mindezek ellenére a Serie A eltökélt célja, hogy méltó legyen ’90-es évekbeli önmagához, és csökkentse a szakadékot a többi elitbajnoksággal szemben. A Reuters információi szerint a Serie A vezérigazgatója, Luigi De Servio egy olyan jövőbeli forgatókönyvet vázolt fel a kluboknak, amely szerint 2030-ig megháromszorozódhatna a nemzetközi közvetítési jogokból befolyt összeg. Ami a hazai TV-jogokat illeti, a cél eljutni a bajnokság jelenlegi 2,9 billió eurós bevételéről 3,4 billióra 2030-ig.

Jóllehet a mai (olasz) futballról mindig kritikusan nyilatkozó Maurizio Sarri közel sem volt megelégedve az Inter-Lazio kezdési időpontjával. „Panaszkodunk, hogy a Premier League négyszer annyiért értékesíti a közvetítési jogokat, mint a Serie A, de tessék megnézni, hogy mi vasárnap 12:30-kor rendezzük a forduló rangadóját” – fakadt ki a Lazio menedzsere. Ez nem vitás, nagyban befolyásolja a televíziós jogok eladását is.

Marad a zöld gyep

Jóllehet minden külső tényező ellenére, a nemzetközi porondon egyedülállót alkotott a calcio. Az Inter tökéletes célfutballal az idei Bajnokok Ligája egyik legszívósabb ellenfelévé nőtte ki magát; José Mourinho pedig meghozta a győzelmi mentalitást Romába, Abrahamaék ezúttal az El-gőzelemre hajtanak; míg a Fiorentina személyélben – pont a Roma után – egy újabb olasz győztese lehete a Konferencia Ligának. Simone Inzaghi és Vincenzo Italiano mindezek mellett közel áll ahhoz, hogy az olasz edzői iskola hírnevét öregbítse.

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő