„A finnek ellen fontosabb gólt szereztem, mint az Eb-n” – Stieber Zoltán-interjú
Interjú Stieber Zoltánnal az angliai évekről, a Bundesligában és a 2. Bundesligában eltöltött nyolc idényről, az Eb-n lőtt csodagóljáról és az MTK-val elérni kívánt céjairól.
Stieber Zoltán kapcsán elsőként többnyire a 2016-os Európa-bajnokságon az osztrákoknak lőtt gólját szokták említeni. Ugyan e mérkőzést eldöntő találat kétségkívül szemet gyönyörködtető volt, Stieber karrierje sokkal színesebb és érdekesebb annál, mint hogy csak erről a gólról beszéljünk. Stieber Zoltán Sárváron kezdte pályafutását, innen indulva később megfordult a Bundesligában és az Egyesült Államokban is; de elmondása szerint a magyar válogatottban lejátszott meccseire és góljaira a legbüszkébb.
Fontosnak tartja Sárváron töltött éveit, erre utal az Instagram-bejegyzései alatt olvasható „#mindensárváronkezdődött” leírása. Már 14 éves korában elköltözött otthonról, majd rá három évvel Angliában, az Aston Villa akadémiáján találta magát. A korosztályos csapatokat végigjárva előbb a tartalékok, majd az A-csapat keretéhez csatlakozott. Utóbbihoz persze az is kellett, hogy a tartalékok között hétről-hétre kiváló teljesítményt nyújtott, több elismerést bezsebelt – köztük az edzőkét. Annak ellenére, hogy a felnőttekkel számos edzőtáborba elutazott, illetve többször a meccskeretben olvashattuk a nevét, tétmeccsen végül nem mutatkozhatott be.
„Az a három és fél év, amit Angliában töltöttem, egy intenzív időszaka volt az életemnek, amikor kikerültem, még a nyelvet sem beszéltem igazán – nyilatkozta kérésünkre az Angliában töltött éveiről Stieber. – Összességében nagyon sokat tanultam és úgy gondolom, hogy az az idő, amit ott töltöttem, egy erős alapot adott a karrieremnek, hisz akkoriban az Aston Villa rendelkezett az egyik legjobb akadémiával az országban. Rendkívül profi képzést kaptam, jó edzők dolgoztak velünk, így nem bántam meg, hogy 17 évesen úgy döntöttem, hogy elfogadom a klub ajánlatát” – mondta az egykori légiós.
2009-ben több játéklehetőség reményében a német másodosztályú Koblenz csapatához szerződött, amivel kezdetét vette egy nyolc éven át tartó németországi kaland, amely során a Bundesliga és a másodosztály között ingázva hét csapatban is megfordult. Név és időrend szerint a már említett Koblenz, Aachen, Mainz, Greuther Fürth, Hamburg, Nürnberg, valamint a Kaiserslautern mezét húzhatta magára. Hét klubváltás már önmagában sem kevés, ám ha ez egy ország klubjai közt történik, az még inkább ritkaságnak számít.
Több más országból érkező ajánlatról lehetett hallani, ám te mégis hosszú ideig kitartottál Németország mellett, sőt, egyszer azt nyilatkoztad, hogy soha sem vágytál el a Bundesligából. Mi az, ami miatt nem érezted szükségét egy más bajnokságba való igazolásnak?
Jól éreztem magam Németországban. Nyilván az lett volna a legjobb, ha végig az első osztályban tudok játszani, de mindig úgy voltam vele, hogyha vissza kell lépnem a fejlődésem érdekében, akkor meg kell tennem. Volt, amikor kevés játékperc, vagy akár sérülés miatt nem tudtam feljebb lépni, több akadállyal szembe kellett néznem. Fontos kiemelni azonban, hogy a 2. Bundesliga is magas szintet képvisel, sok néző előtt, nagy médiaérdeklődéssel rendeznek meg egy-egy találkozót. Végig jó helyen voltam, de egyszer eljött az az idő, amikor már nem tűnt reálisnak, hogy visszakerülök az első osztályba, ráadásul jött az amerikai ajánlat, ezért végül 2017-ben igent mondtam a DC United hívására. Ekkor már eljutottam oda, hogy kellett egy jelentős környezetváltozás az életemben. Úgy éreztem, ki kell szakadnom a német kultúrából, emiatt kifejezetten jókor jött az amerikai lehetőség. Véleményem szerint nemcsak a pályafutásomra, hanem a személyiségemre egyaránt jó hatással volt ez a váltás.
Két évvel később hazatért Magyarországra, és 30 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben a Zalaegerszeg játékosaként. A döntés hátterében családi okok mellett a válogatott szintén szerepet játszott. Elmondása szerint abban bízott, hogy itthon játszva könnyebben kaphat meghívót és jobban szem előtt lesz, mint a tengerentúlon volt. A behívók idáig elmaradtak ugyan, igaz, ezt a döntését sem bánta meg, ugyanis véleménye szerint az elmúlt években az infrastrukturális fejlődés mellett szakmailag ugyancsak sokat lépett előre a magyar futball.
Jelenleg az NB II-es MTK Budapest csapatát erősíti, ahol remekül érzi magát, szeret bemenni nap mint nap az edzésekre. Látja, hogy a klub megbecsüli őt, ennek hatására úgy érzi, hogy a karrierje végéhez közeledve jó helyen van, emelte ki Stieber.
Az általa szintén említett boldogságot és felszabadultságot a szurkolók is hétről-hétre láthatják. A 34 éves támadó az interjú készítésekor a gólpasszok mellett
már tíz találatnál jár, a 2022-23-as pályafutása egyik legeredményesebb szezonjának mondható.
Milyen egyéni céljaid vannak az elkövetkezendő évekre nézve?
Megmondom őszintén, nem szoktam egyéni célokat kitűzni magam elé. Igaz, a szezonrajtot megelőzően éppen a tíz gólra mondtam azt, hogy nagyszerű lenne elérni, ez szerencsére már március elején sikerült. Összességében, mint minden futballista, úgy én is minél több időt szeretnék a pályán tölteni és gólokkal segíteni a csapatot a feljutásban, amit jó lenne az első helyről megtenni. Ugyanakkor azt tudomásul kell venni, hogy már nem vagyok a legfiatalabb, vannak olyan meccsek, amikor nem megy végig a játék. Hosszabb távon, ha feljutnánk, elsődleges célként a bennmaradást említeném, viszont a rendkívül szoros 12 csapatos bajnokságnak köszönhetően akár célba vehetjük a nemzetközi szereplést. De elsősorban szeretek én is lépésről-lépésre gondolkodni, mindig csak a következő feladatra koncentrálni, ebből kifolyólag most a feljutás a legfontosabb nekem és a csapat számára.
A jövőjével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem szeretne már klubot váltani, az MTK-ban szeretné befejezni pályafutását. Ennek első lépéseként két évvel meghosszabbították a nyáron lejáró szerződését, valamint megbecsüli, hogy ekképpen állnak hozzá a klub részéről; ezt ő nemcsak a pályán, hanem azon kívül szintén szeretné viszonozni. Labdarúgó-karrierjét befejezve nem maradna mindenáron a labdarúgás kötelékében, jóllehet természetesen ezt sem zárja ki. Szívesen segítené az MTK munkáját később a pályán kívül is, igaz, elmondása szerint nem tudná elképzelni magát edzőként, ennélfogva a jövőre nézve nincsenek ilyesféle ambíciói.
Mint az interjú bevezetőjében is írtuk, Stieber Zoltánt leggyakrabban az Ausztria ellen szerzett góljával azonosítják, amivel ő nap mint nap találkozik, ismerősök és ismeretlenek is rendszerint felhozzák és emlékeztetik rá.
Kérdésünkben, melyben arra kérdeztem rá, hogy zavarja-e, hogy mindenkinek csak ez az egy gól jut eszébe róla, és kevésbé tudnak a szurkolók a csapatban elért eredményeiről, vagy akár a hasonlóan szép találatairól, az alábbi választ kaptuk:
Nem, egyáltalán nem zavar, mert ez egy olyan Eb és egy olyan gól volt, amire szerintem 100 év múlva is emlékezni fognak. Ha csak egy ilyen momentum van a pályafutásodban, ami ennyire benne van a köztudatban, akkor már hálásnak kell lenned. Bármikor, amikor visszanézem a gólt, vagy csak megemlítik, rendkívül hálás és boldog vagyok, hogy mindez megadatott nekem.
Kijelenthető akkor, hogy ez volt karriered legszebb és egyben legemlékezetesebb gólja?
Nyilván ez volt pályafutásom egyik, ha nem a legfontosabb találata, de érdekes, hogy abban a selejtezősorozatban a finnek ellen lőtt gólom, amivel 1:0-ra nyertünk idegenben és ugyancsak szép volt, szerintem egy sokkal fontosabb gólnak mondható. Az osztrákok ellen már vezettünk 1:0-ra Szalai Ádám találatával, így az enyém volt „csak” a második volt, míg a finnek elleni, a gólommal elért három pont is kellett ahhoz, hogy elérjük a pótselejtezős helyet, aminek köszönhetően később kijutottunk, és meglőhettem Ausztria ellen azt a bizonyos gólt.
Úgy tűnt, hogy nagyon határozott, előre megfontolt döntés volt, hogy ilyen érintéssel juttatod a labdát a kapuba. Valóban előre eldöntötted, hogy így fogod befejezni a támadást?
Elég sok időm volt gondolkozni, a félpálya környékéről indultam, amikor egy kiváló labdát kaptam Priskin Tamástól. Több ilyen aláemelős gólt rúgtam Németországban, bár egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy vissza kéne cseleznem az erősebbik lábamra, a balra. Láttam közben egy osztrák játékost, egészen pontosan korábbi csapattársamat Julian Baumgartlingert, aki középről érkezett, és egy cselnél egészen biztosan szabálytalankodott volna ellenem, ezért az üres terület felé futottam tovább a labdával. Viszont nem középen voltam, hanem kicsit kisodródva, tehát ez volt az egyetlen olyan megoldás, amivel ebben a szituációban gólt lehetett szerezni. Ez nem sikerült volna mindig így, de akkor szerencsére tökéletesnek bizonyult a kivitelezés.
Szerző: Berki Dániel, a Goal Vonal szerkesztője
Olvass további focis cikkeket nálunk!
Kövess minket Instagramon és Facebookon!
Kiemelt kép: Koncz Márton/Nemzeti Sport