Magyar foci: klubtemetést okozó energiaválság

Foci Java

Alig hevertük ki a koronavírust, a szomszédban kirobbant egy háború, és az így megnövekedett energiaárak szeretett sportágunkat, a labdarúgást is jelentősen befolyásolják; ahogy tette azt a koronavírus, vagy kisebb mértékben már önmagában a háború, amelyről korábbi cikkekben már esett szó. Az energiaválság a futballra is nagy hatással van, sőt, itt Magyarországon már konkrét példákat tapasztalhattunk.

energiaválság
(fotó: honvedfc.hu)

Kevesebb szurkoló a meccseken, óriási áremelkedés mindenhol?

Talán utóbbihoz nem is kell kérdőjel, minden területen találkozunk ezzel a jelenséggel, ám lehet, hogy a nézőszámok is megcsappannak majd. A kluboknak is nagyobb bevételre lesz szükségük, ezáltal nem kizárt a jegyáremelkedés, vagy ami még valószínűbb, hogy hihetetlenül magas áron juthatunk hozzá a büfében egy szendvicshez, esetleg egy pohár sörhöz.

De az szintén meglehet, hogy egy sörhöz drágábban jut hozzá a Kedves Néző, mint egy meccsjegyhez, hiszen akad olyan stadion, ahová – még – baráti áron, 500-1000 forint között mozog egy belépő. Ha már jegyek, ne feledjük mekkora jegybevételtől estek el a klubok a covid időszaka alatt.

energiaválság
Napfényben tündököl a DVTK Stadion (fotó: dvtk.eu)

Jó ebédhez szól a nóta, avagy visszatérnek a déli meccsek?

A 2000-es évek elején amolyan hagyománya lett a délben kezdődő vasárnapi mérkőzéseknek az RTL-en, amelyekkel összeforrt Léderer Ákos neve, aki ezen mérkőzések állandó kommentátorának momdhatta magát. (A Tizenhatoson Belül vendégeként beszélt a déli meccsek varázsáról Léderer, még 2022 júliusában).

“A szurkolók biztosan nem élvezték, mert egy átmulatott éjszaka után Budapestről elutazni Sopronba vasárnap reggel reggel hétkor nem a legkedvezőbb élmény, ugyanakkor én imádtam a déli meccseket” – kezdte a visszaemlékezést Léderer. – Ekkor 2004-et írtunk, és a magyar futball ázsiója meglehetősen alacsonyan volt; fő műsoridőbe egyszerűen nem lehetett betenni magyar bajnokikat” Most az energiaválság újból korai kezdősípszót idézhet elő mind az NB I-ben, mind az NB II-ben.

Számba vehetőleg a villanyfényes meccseknek búcsút inthetünk, mivel a reflektorok óriási villanyszámlát hoznak a klubok háza tájára. Várhatóan télen, a korai sötétedés miatt muszáj lesz a koradélutáni vagy a déli órákban meccseket rendezni – akárcsak 2004 tájékán. Az NB II-t igencsak érinti ez a változás, egy MTK-Pécs rangadó keretein belül arra is láthattunk példa, hogy 11:30-kor indult útjára a labda.

A másodosztályban több klub kérte, hogy ne kelljen reflektorfényben meccseket játszania. Ide sorolandó többek közt a Diósgyőr, amelynek valljuk be, talán a legszebb és legmodernebb stadionja van az NB II-ben. Az MLSZ ehhez korrekt módon állt hozzá, sőt, a halasztást ugyancsak megengedte, ennek tetejébe, ha egy csapat emiatt nem tud kiállni, nem szankcionálják, tehát nem veszti el 0-3-al az adott csapat azt a mérkőzést; pedig mennyi hasonló eset volt például két éve a koronavírus miatt…

Hogy az NB I-ben januártól visszatérnek-e a déli meccsek, arra hónapokon belül szintén választ kapunk.

A reflektorok mellett természetesen a gyepfűtés is nagy probléma, ennek (is) a következményeit vizsgáljuk meg a következő pontokban.

Albérlet, stadionbezárás, hol lesznek a meccsek?

Először a 14 ezer férőhelyes MOL Aréna Sóstó esetében röppentek fel azok a hírek, hogy az idei utolsó bajnoki mérkőzés után a stadiont nem fogják fűteni határozatlan ideig. Ezzel azonban egy olyan alternatíva is felmerült, hogy ha a Fehérvár stadionja nem áll készen a február eleji első bajnokira, kénytelenek lesznek Felcsúton albérletben játszani – számolt be róla az NSO. Ezt követően lett hivatalos, hogy a Bozsik Aréna egyaránt bezárja kapuit, a pályafűtést pedig egyáltalán nem alkalmazzák majd az év során.

Amennyiben viszont a megszűnt klubok és a bezárt arénák száma ilyen ütemben növekszik, extrém esetben előfordulhat, hogy csúszik a téli rajt, és az elmaradt fordulókat hétközben kell majd pótolni.

Mindez a Ferencváros szempontjából tovább bonyolódna, amely tavasszal is vitézkedik az Európa-ligában, így nehezen tudná bepótolni az elmaradt meccseit. Akkor is komplikálttá válna a tavaszi szezon, ha – a legjobb eset szerint – csak két bajnokit halasztanának.

Tendencia? 2022 májusában kis híján már láthattunk költözést, amikor is rögtön felmerült az a lehetőség, hogy a Kecskemét az MTK stadionjában játszhatja a hazai találkozóit az NB I-ben.

energiaválság
Méltó módon búcsúztatták el szeretett klubjukat a makóiak (fotó: mcsipos.hu)

A legdurvább következmény: klubok megszűnése

Akadnak olyan alacsony költségvetéssel rendelkező klubok, amelyek hosszabbtávon képtelenek finanszírozni a költségeiket, a jelenlegi energiaválság mellett; két harmadosztályú klub már szeptemberben visszalépett a bajnokságtól. A Balassagyarmat azok után, hogy a Magyar Kupában megszorongatta az NB I-es Vasast, majd nem sokkal később a Makó csakúgy visszakozott. Utóbbi elköszönéskor a szurkolók nem akármilyen módon búcsúztatták a makói futballt, bízunk benne, nem hosszú időre. Az utolsó edzés a makói rigmusoktól volt hangos, később a füstölők is előkerültek.

Az NB II-be való feljutásra esélyes VLS Veszprémre hasonló sors vár, az együttes a megszűnés szélére sodródott. Ezen tendenciát figyelve nem ez lesz az utolsó pénzügyileg reménytelen helyzetbe kerülő csapat. A jobbik eset persze az, ha egy adott klub alacsonyabb osztályban indul, ám nem szűnik meg, ezt erősíti meg a Pápa visszasorolása, amely idén a megye I-ben indult az NB III helyett.

Az NB I-et górcső alá véve nagy kérdés, mi lesz Kecskeméten? Épphogy megkapta az engedélyt arra, hogy a saját stadionjában játssza a hazai meccseit a KTE, ebből kifolyólag az első osztályban talán ők vannak a legnagyobb veszélynek kitéve.

Égető kérdés: lesz még a pécsihez hasonló klubtemetés? (fotó: MTI)

Licenszproblémák miatt kizárásokra, megszűnésekre volt már példa az elmúlt tíz évben – elég csak a Pécsre, a Nyíregyházára, a Kecskemétre, a Győri ETO-ra, a Pápára, a Balmazújvárosra vagy az Ózdra gondolni. Itt most egy másik komoly pénzügyi válság tehet keresztbe a kluboknak.

Emellett az átigazolási piacon várhatóan kevesebb költekezés lesz, a megszűnő csapatok játékosainak (akiknek nincsen más munkahelyük, mint a Fradi-verő, iváncsai Varga Ádámnak) új csapatot kell találniuk. Igaz, a Covid idejéről már megszokhattuk a megnövekedett tétlenséget, amely világszinten jellemezte a transzferablakot.

Nehéz időszak vár a magyar futballra, az energiaválság egy alakulatot sem kímél. Benne van a pakliban, hogy magas árakkal találkozunk a stadionokban. Lehet, hogy csak tavasszal lesz újra NB I. Akár jöhet a használatlan, üres stadionok vagy megszűnt klubok sora. De bízzunk benne, hogy ezek megmaradjanak jól megalapozott feltételezéseknek.

Szerző: Tarr Ákos, a Footballhun TV szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: honvedfc.hu

Forrás: NB3.hu, NB1.hu, NSO

Next Post

"Dzsudzsák megérdemel egy nagy tapsot" - Sztavrosz Cukalasz-interjú

NB I × idegenlégiósok = Footballhun TV-interjú. Ez sorozatunk képlete, amelyben volt és jelenlegi NB I-es légiósokkal készítünk rövid […]