Brighton: Moisés Caicedo nem eladó!

Digiqole Ad

Legújabb hírünk, melyben azt is taglaltuk, hogy az Arsenalnak egyre égetőbb Caicedo megszerzése, a goal.com-on érhető el.

caicedo
(fotó: Craig Mercer/MB Media/Getty Images)

80 millió euróért sem eladó a meglepetéscsapat legjobbja
GOAL.COM

80 millió euróért sem eladó a Brighton legjobbja.

Moisés Caicedo egyelőre még nem költözik Észak-Londonba.

A Sky Sports értesülései szerint a Brighton továbbra sem hajlandó elengedni az ecuadori középpályását, hiába az Arsenal 80 millió eurós ajánlata. A héten már másodjára próbálnak megegyezni az Ágyúsok a déli partiakkal, miután pénteken már elutasították a Caicedo játékjogáért tett 70 millió eurót.  

Az Arsenalnak azok után vált égetővé az ecuadori játékos leigazolása, hogy Thomas Parteyt a hétvégi Manchester City ellen megvívott FA-kupa-mérkőzésen bordafájdalmak miatt le kellett cserélni – a vizsgálatok azonban kimutatták, hogy sérülése nem súlyos. Mohamed Elnenyvel ugyanakkor minden bizonnyal a szezon hátralévő részéig nem számolhat Mikel Arteta.

Roberto de Zerbi, a Brighton vezetőedzője hangsúlyozta, felkészültek arra, hogy az ecuadori nélkül folytassák a szezont. „Szeretném, ha nálunk fejezné be az idényt, de amennyiben valakit 21 évesen megkörnyékez egy topcsapat, megértem, hogy élni szeretne a lehetőséggel.”

Az eset pikantériája, hogy Caicedo az első elutasított árajánlatot követően a közösségi médiában közölte távozási szándékát, amire válaszul a Brighton eltiltotta az edzések látogatása alól, egészen az átigazolási időszak végéig.

Mindazonáltal a két klubnak már sikerült nyélbe ütnie egy üzletet a téli átigazolási ablakban, Leandro Trossard-t 24 millió euróért szerződtették az Ágyúsok.

Remek szezont tudhat magáénak a Brighton alapembere, aki a Sirályok 2022-23-as Premier League-meccsein 18 alkalommal kezdőként lépett pályára, és az Opta adatai szerint 90 percenként többet szerel (3), mint Partey (2,4), több földi párharcot nyer meg (4,6, valamint 3,7), illetve meccsenként ugyanannyi légipárbajt vív meg sikerrel, mint ghánai poszttársa (1,3).

Bár Partey szerepe megkérdőjelezhetetlen abban, hogy az Arsenal listavezető a Premier League-ben, Caicedo érkezésével egy hasonló a ghánaihoz hasonló minőséget képviselő védekező középpályás érkezhet, akivel Arteta rotálási lehetőségei is gyarapodnának a középpályán. Márpedig a keret mélyítése elengedhetetlen ahhoz, hogy az Arsenalt 2004 után begyűjtse a bajnoki címet.

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő

Olvass további cikkeket a labdarúgás világából nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Craig Mercer/MB Media/Getty Images

Forrás: Sky Sports, Sky Sports YT, Squawka Football