Ezt el kell olvasni! – Carlo Ancelotti Csendes vezetés

Foci Java

Bár már kezd szép lassan visszaállni a futball csodálatos világa, a focis könyveket és olvasni valókat akkor sem lehet megunni. Nem kell ahhoz karantén, hogy olvassunk egy jót! Éppen ezért folytatjuk sorozatunkat, Bérczes Tibor A Holland Foci c. könyve után Carlo Ancelotti rendhagyó önéletrajza következik. Társszerzők: Chris Brady és Mike Forde.

Carlo Ancelotti
Carlo Ancelotti: Csendes vezetés (fotó: Getty Images és Foci Java)

Csendes vezetés

Rengeteg edzői önéletrajzzal kapcsolatban lehet az az érzésünk, hogy “a nagy öreg egymás után meséli a sztorikat”, és szinte az egész összefolyik. Ancelotti könyve azonban merőben más. Az önéletrajzi könyvek új dimenziója. Olyan remekül irányította bármelyik klubját, hogy Brady és Forde úgy gondolták, ezt az üzleti életre, sőt az életre is le lehet vetíteni – meg is tették. Emellett van egy különlegesség, amit szintúgy díjazunk. Ancelotti játékosai ellenfelei, főnökei, munkatársai is megszólalnak a könyvben – Terry, Sir Alex, Paul Clement, Ronaldo, Ibrahimovic és így tovább. Így egy komplex, sokoldalú művet kapunk, aminek központjában természetesen a labdarúgás van, de bátran kitér a vezetési folyamatokra, ezáltal jobban megértjük egy vezetőedző feladatait. Nem csupán Ancelotti életútja és pályaíve van begépelve, hanem a vezetés művészete, plusz az edzők világának sokoldalúsága is – kultúra, düh, felelősség, munkahely, adatok. csak néhány a főbb témák közül.

Egy alapfelvetésre épül a könyv, ami az idők során teljesen egybeforrt Ancelottival. Ez az elegáns, nyugodt, mégis egyszerű stílus, aminek hála megtalálta a közös hangot Ibrával, Ronaldóval és a többi gigasztárral – avagy a csendes vezetés. Saját elképzeléseiben 100%-ig megbízik. Természetesen Ancelotti sem tagadhatná le szenvedélyességét, de merőben más a többi olasz szakvezetőtől. Elegánsan tud veszíteni, nyugodt és megfontolt. Merőben különbözik a többi sajtóbeli botrányokat gyártó, magukat megjátszó szakvezetőktől. Ő Ancelotti, aki mindig egyenes és őszinte játékosaival. Aki mindig megvédi – ahogyan az olasz nevezi – “az elnöki zajtól” spílereit. Alkalmazkodik a kultúrához, a csapat identitásához. A nagy öregek véleményét mindig kikéri – lásd Chech, Lampard és Terry esetében a Chelsea-nél. Ha pedig a vezetőségből kellene nehéz eseteket említeni, akikkel szótértett, tökéletes példa Silvio Berlusconi és Roman Abramovics.

A BL-serleggel (fotó: Getty Images)

Ahogyan azt a legnagyobbak tették

Minden nagy futballnemzet valamelyik csapatánál dolgozott már, s mindenhol komoly nyomot hagyott: kezdésnek Arrigo Sacchi segítőjeként ott volt az 1994-es vb-n. Aztán második lett a Parmával a Serie A-ban. A Milannál ő dolgozta ki a karácsonyfa-alakzatot. Amelynek eredményéül egy legendás mélységi irányító kiteljesedésével lett gazdagabb a világ – ő nem más, mint Andrea Pirlo. Fölállt a Rossoneri az isztambuli éjszakából, és 2007-ben Carlo vezetésével már győzött. Londonban duplázott, és olyan nagy hatással volt a játékosokra, hogy kirúgását követően egy búcsúvacsorára hívták meg Lampardék.

Ami pedig a PSG-s részt illeti, Carlo idejében még gyerekcipőben jártak a párizsiak – még a szervezett étkezést is neki kellett bevezetnie. Majd aztán jött a legnagyobb kihívás, a Real Madrid, amellyel megnyerte a nagyon fontos La Décimát (10. BL-serleg) és produkált egy elképesztő 22 meccses győzelmi sorozatot a klub. Még azt is elérte, hogy Ramos szűrőt játsszon.

Közvetlen a 2010-es évek előtti és utáni időszakban is még bőven ért el parádés sikereket a leghatalmasabb egyleteknél; ennek a rohamosan fejlődő futballidőszaknak (amely már a mai, modern focihoz köthető, mégis még tele volt a régi idők nagy legendáival), tökéletesen átadja a könyv a hangulatát, egyben az ő ekkori karrierjét. Áthidalta a játék elképesztő változását, ahogyan azt a legnagyobbak tették – hisz Ancelotti is közöttük van.

A könyv lapjairól:

“Amikor a 2007-es Bajnokok Ligája-döntőre készültünk a Liverpool ellen, el kellett döntenem, hogy Alberto Gilardino vagy Filippo Inzaghi legyen a középcsatár. A játékosok és a vezetők is egyértelműen jelezték, hogy ők Gilardino mellett döntenének, de ő tíz Bajnokok Ligája-mérkőzésen csupán két gólt szerzett. Inzaghinak viszont parádés volt a mérlege a nemzetközi porondon. Rengeteg gólt a lőtt a BL-ben. Ezért úgy döntöttem, hogy Inzaghi játszik, ő pedig kétszer be is talált a döntőben. Számomra akkor is ez lett volna a helyes döntés, ha nem rúg gólt, mert én így döntöttem. (…) Végülis azért fizetnek, hogy meghozzam ezeket a döntéseket, és ha sokszor rosszul döntök, kirúgnak.”

“A PSG inkább azokhoz az egyesületekhez hasonlított, amelyeknél pályafutásom elején dolgoztam, mint egy olyan szervezethez, amelynek célja, hogy globális szuperklubbá váljon. Egyszer például egy idegenbeli mérkőzés előtt, csütörtökön az egyik ügyintéző megkérdezte, mit akarunk enni szombat este: “Lazacot kérnek vagy csirkét?”
Micsoda? Ezt csütörtökön kérdezi meg? Hát nincs már minden megszervezve? A klubnak még saját étterme sem volt.”

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Getty Images, Foci Java

Next Post

Ilyen egy Rossi-féle futballősz - a magyar válogatott sikerei

Ki ne tudná? – a magyar válogatott kijutott az Eb-re és fellépett az NL A-divíziójába. Évértékelő a Rossi-futballőszről, erről […]