Ezt el kell olvasni! – Peter Crouch: Hogyan legyél igazi focista

Bár már kezd szép lassan visszaállni a futball csodálatos világa, a focis könyveket és olvasni valókat akkor sem lehet megunni. Nem kell ahhoz karantén, hogy olvassunk egy jót! Éppen ezért folytatjuk sorozatunkat, Carlo Ancelotti önéletrajza után a brit sportélet legviccesebb figurájának – ahogyan a METRO írja – könyvét ajánljuk. A piperkőc futballsztárok világa: a focis stand up comedy színpadán, Peter Crouch!

Szerző: Peter Crouch és Tom Fordyce

Legelsőre a címet nézve az sem tűnik kizártnak, hogy ez egy valamiféle focis kézikönyv gyerekeknek. Esetleg arra is gondolhatunk, hogy Crouch önéletrajzi könyve. Á dehogy. Nem. Már a második oldalon érezni lehetett, hogy nem egy sima könyvet tartunk a kezünkben, ez valami hatalmas lesz. Inkább az kéne címnek, hogy Hogy ne legyél focista… Általános klisé és közhely a futballistákkal kapcsolatban, hogy milyen eszméletlen módon verik el a pénzüket, minden országban van egy villájuk, ahol játszottak, és hogy mindegyikük agyontetovált, meg mi egymás.

Ám most itt van ez a könyv, és hivatalos forrásból tudhatjuk: ez tényleg így van! Nem is vártunk mástól ilyen anekdóták sorozatát felvonultató könnyed olvasnivalót, mint Crouch-tól. Természetes, hogy a hórihorgas angol támadó pályafutásának bizonyos időszakai megjelennek a könyvben, hisz megannyi példát hoz a saját karrierjéből. Illetve végtelen becses kulisszatitkot oszt meg velünk egykori tottenhames, liverpoolos vagy épp stoke-os társairól. Ugyanakkor ez egyáltalán nem önéletrajz. Remek egyensúlyban vannak az angol támadó kis történeti részei a kiváló témákkal, amelyekben a focisták saját magukat járatják le – hála Peter-nek.

Egyensúly

És ez az, amit nagyon jól eltalál a könyv. Nemcsak nevet az olvasó az olyanokon, mint Djibril Cissé nevetséges ruhamárkája és lencse nélküli szemüvege vagy Crouch gyapjúpulcsija, amit 800 fontért vett a Harrodsban. Hanem egyben érdekes megközelítésből láthat különleges témákat. Egy ilyen például az átigazolások, amikről nemhogy a szakértők és a szurkolók, de még maguk a játékosok sem tudnak semmit, nem ismerik a pontos hátteret. Az érthetetlen átigazolási díjaktól („Nyilván azért nőtt az értékem, mert gólokat lőttem (…), de miért pont 1,2 millió? Miért nem 1,1? Vagy 1,3?), a híres nevezetes faxon át egészen a bónuszokig – semmi nem marad ki.

Hasonlóan érdekfeszítő szögből közelíti meg a védőket is, akik „megölik mások szórakozását”. Valóban, a védelem tagjai a pályán merőben más szemléletet, stílust képviselnek társaiknál. Azonban nem csak ott, az életben is, akárcsak a kapusok. Szóval a 12 piros lapot begyűjtő Kevin Muscat szemei, amelyekben „nem látsz semmit”; Jamie Carragher könyörtelen mentalitása; illetve David James története, amikor a 2006-os vb idején gondolt egyet, és elment lefesteni egy a szálloda közelében lévő hegyet. Csakhogy vannak bőven még ilyenek…

A labdarúgók bulizós szokásai, a kocsik, az edzőpályák alapszabályai, az agyon zselézett hajak, az IQ-ban hemzsegő tipikus focis nyilatkozatok, plusz a közösségi médiát balfék módon kezelő spílerek – ez az egyik oldal. A másikon Steven Gerrard, talán ő a legkevésbé „igazi” focista, külön fejezet is kapott, olyan nagy hatással volt Crouchra Makélélé és Lampard keveréke. Továbbá még egy kis kuriózum: BL vs Fa-kupa. Mindezek mellé pedig hozzáadjuk Crouch tapasztalatait és legendás személyiségét – nos, ha valami nagyon nem normális – persze a szó legpozitívabb értelmében – jött ki eredményül, akkor ez a könyv lesz az.

A könyv lapjairól:

(Crouch vagányul Aston az Aston Martinjával kocsikázik, majd jött Roy Keane…)
„Hangos hang: Peter, soha nem voltál még ilyen menő. Halk hang: Peter, egy hatalmas gyökér vagy. Szóval így kocsikázok (…), és közben elnyomom magamban a halk hangot, ami azt suttogja, pont olyan lettem, mint amit megfogadtam, hogy nem leszek. Ekkor megállok egy piros lámpánál, és látom, hogy Roy Keane épp mellettem ül a kocsijában. Na, végre egy fickó, aki megért. (…) Rá kacsintok. (…) Mind azt jelenti, egy szinten vagyunk, egy szinten játszunk. (…) Visszanéz rám. Még a napszemüvegen át is látom, hogy undorral az arcán néz végig rajtam. Mintha a Triggs nevű kutyája hátsó feléből távozó dologra bámulna. (…) Másnap eladtam az Aston Martint. Mindez Roy Keane miatt.”

(Egy majdnem végzetes liverpoolos gokartozás az a bizonyos isztambuli meccs előtt)
„A gokartommal a bokszutca felé száguldottam, természetesen maximális sebességgel, hogy menőzzek, és elhatároztam, hogy egy hatalmas fékezéssel fogok befarolni a többiek elé, akik majd jól megtapsolnak. Teljes erőmből ráléptem hát a fékre, és… és semmi. (…) (Dirk Kuijt) Egy hihetetlen ugrással átugorta a gokartot, (…) ugrás közbe vagy azt üvöltötte, hogy „PEEEE-TEEER” vagy azt, hogy „BAAAAAZ…” Istenem, micsoda megkönnyebbülés volt, amikor éreztem, hogy egy futballistán sem hajtottam át.”

Szerző: Bózsik Tamás – főszerkesztő

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: Getty Images