Szalai Ádám: válogatottban alapember, Mainzban fölös teher

Szalai Ádám egy igen kétarcú évet tudhat maga mögött. Míg a nemzeti csapattal sikert sikerre halmozott, addig klubcsapatában, a Bundesligában csak vergődő Mainzban az esetek döntő többségében a padra sem ülhetett le. Goal Vonal-tartalom.

Szalai Ádám
Hirtelen nincs már rá szükségük a mainziaknak (fotó: mainz05.de)

Hatalmas ellentét

Először nézzük az érem pozitív oldalát. „Szala” a magyar válogatott csapatkapitányaként minden álmunkat felülmúló sikereket ért el a 2020-as esztendőben. Mint tudjuk, kijutottunk a részben hazai rendezésű Európa bajnokságra, valamint feljutottunk Európa legjobb csapatai közé, a Nemzetek Ligája A-divíziójába (részletesen itt olvashatsz a magyar válogatott őszi meneteléséről). Ádinak hatalmas szerepe volt ezen sikerek elérésében. Ha mindez a pályán nem is látszott, az öltözőben mindenképp. Ki ne emlékezne az Izland elleni találkozó előtt, plusz a félidőben mondott lelkesítő beszédére? Mint ahogy azt a játékosok is nyilatkozták, Szalai Ádám jelenléte, tanácsai és meglátásai hatalmas segítséget és lendületet tudnak adni egy-egy edzés, vagy akár meccs előtt.

Ugyanakkor, akik ezeket a TV képernyője előtt ritkán látott jeleneteket nem ismerik, és csak a pályán nyújtott teljesítményét látják, jogosan kérdőjelezik meg Szalai jelenlétét a nemzeti csapatban. Az év során szinte csak a válogatottban játszó centert sok kritika éri a játékát illetően. Nehezen tartja meg a labdát, pontatlanok a passzok és még sorolhatnám… Amíg Mainzban csak az edzéseket látogathatja, vagy még azt sem, addig a válogatottban alapembernek számít. Pár nap áll rendelkezésére egy-egy sorsdöntő mérkőzésre mind testileg, mind lelkileg felkészülni és 100%-os állapotba kerülni. A folyamatos meccshiány bizonyára nem könnyíti Ádi helyzetét. A téli edző- illetve vezetőségváltást megelőzően az idei szezonban Szalai mindösszesen 31 játékpercet kapott klubjában (és azt is „csak” a kupában). Voltak hetek, amikor kitették a keretből és nem látogathatta az első csapat edzéseit sem. Ez később a szurkolóknak és csapattársainak köszönhetően megváltozott, ugyanakkor a játékpercek száma továbbra sem nőtt. Rossi mesternek így el kellett térnie elméletétől (miszerint csak olyan játékosokat nevez a keretbe, akik rendszeres játéklehetőséget kapnak klubcsapataikban), ugyanis Szalait az ősz folyamán mindig behívta a válogatottba.

Szalai Ádám
Pedig 2009 óta tagja a nemzeti tizenegynek (fotó: Action Images)

Meddig maradhat ez így? Hogyan tovább? Szalai a Fradiban?

Egyes hírek szerint az új mainzi vezetőedző, Ádi korábbi csapattársa, Bo Svensson tiszta lappal kezdi meg a munkáját és Szalai sincs hátrébb rangsorolva a vetélytársainál. Ezt az állítást jól igazolja, hogy az új vezetőség irányítása alatt ismét pályára léphetett a Bundesligában, igaz, csak 6 percet… Szalai új esélyt kaphat a bizonyításra, amit ha megragad, és rendszeresen fog tudni játszani a bajnokságban, szinte megkérdőjelezhetetlen helye lesz az EB keretben. A téli átigazolási időszak megnyitásával újabb hírek röppentek fel a rutinos magyar támadó klubváltása kapcsán. Az NSO korábbi hírei szerint Szalai a Fradiba igazol, amit Ádám gyorsan cáfolt is egy, azóta már eltűnt bejegyzésében. Bizonyos lapok szerint Szala marad Németországban, de már a Bundesliga 2-ben kezdi meg a tavaszi idényt.

Nincs könnyű helyzetben, hisz ahhoz, hogy játszhasson az idei EB-n, mindenképp rendszeres játéklehetőséget kell kapjon, ezt Marco Rossi szövetségi kapitány is megerősítette.

Vajon marad Mainzban, és él a lehetőséggel, vagy már új csapattal kezdi meg a tavaszt? Erre bizonyára hamarosan fény derül!

Szerző: Berki Dániel, a Goal Vonal szerkesztője

Olvass további focis cikkeket nálunk!

Kövess minket Instagramon és Facebookon!

Kiemelt kép: mainz05.de

További cikkeink